---

Pénz Tüzes Kakasa

Apró szikra pattan
az ember markában
pénz gyanánt csattan,
- az izzó parázsnak
fellobbanó tűznyelvei szikráznak -
s gurul a pénz
„édes" mint a méz,
csalfa mint lány, s illan mint a báj,
perzselve ég.
beborít mindent a láng
nyomában a vágy
tüzesen nyíl őrjöngve gyilkol taszít nyomorba,
hajtja rabságba
a pénzéhes Világot
- hiába kiáltok! -
gördül égető varázsa
vörös-kakas izzó tűzvirága,
gyötrő heve hevül
kapzsiság nem renyhül
és sóvár emberek
zsebeiket tömik degeszre...
Hová lettek:
a tiszta forrású tanok hitek?
üszkös hamu lepte
kiégett gerendái az erkölcsnek
feketék!
borzadva ordítok
az ég felé
hangosan, és egyre hangosabban:
Emberek!
a Pénz Tüzes Kakasa hatalmas!
Ereje óriás! Fenyegető!
és egyre jobban erősödő!
Miért hagyjátok?
a tünékeny káprázatnak a tüzes pénz-kakasnak
- hisz oly megszállott! -
Lenyelni az egész világot?


Jampa

Az vagyok

Izzó parázs vagyok a hamu alatt,
mi szélre várva a tűz után megmaradt,
rügy vagyok az ágon tavaszra várva,
hogy idővel én legyek fádnak legszebb ága,
virágbimbó vagyok, s leszek talán,
virág házadnak ablakán,
én vagyok a szellő, arcodnak selymén,
a megfestett orkán, vásznaid ecsetjén,
por vagyok a földön, minden lépted nyomán,
s lebegek míg látlak, kedves lényed után,
sarkcsillagod vagyok, mert mindig itt leszek,
kezem feléd nyújtva, míg kezed beléteszed,
könnycsepp vagyok kedvesem szép szemedből hullva,
s leszek lelked tengere, szíved szigetére futva.



hidalgo

Karácsony volt


Karácsony volt
Állok az utcán.
Tapintanám a tapinthatatlant.
Az árnyéktalanság árnyékába öltözök.
Minden mozgás mozdulatlan.
A hallgatás hallgatását hallgatom.
Az álom vére végigcsorog arcomon.
A szív dobbanása, a vak szerelembe való remény.
Magamba szívom a fák illatának
csendességét.
Pihekönnyű pelyhű hó olvad szét
arcomon.
Az öreg templom érckakasa
bámul rám.
Karácsony volt.
Fagyott könnyek takaróznak lándzsahegyű
vaskerítésen.
Hátam egy fához támasztom, izzik, hasogat
minden emlék, mi felőled árad felém!
Nem akarlak hallani, látni!
-MENJ!
Nem akarom hallani vibráló
zöld szemed szavait, látni
némán nevető ajkad táncát. Suttogó
sóhajod mosolyát.
- MENJ MÁR!
Karácsony volt!
Karácsony. Legalább ezt a szót hagyd meg nekem.
Hagyj élni, ahogy nem lehet, legyen mátkám
AZ ELÁTKOZOTT SZERELEM!
S ne kapjon értelmet a szeretet.
Keress hős vitézt, ki könnyedén visz kelevézt.
Térden állva nyújt fehér zsebkendőt feléd.
Mi kell még? Semmi nem elég?
MIÉRT NEM MÉSSZ?
Karácsony! Ordítok!
Feltépem mellkasom! Ez az ajándékom Neked!
Minden dobbanása a vak szerelem Növekedése.
Az álmok ábrándja, remények vérének
Edénye.
Tied, mert másé Nem lehet.
Énekelj altató éneket,
Takarjon be zöld lángoló szemed.
- Menj!
Karácsony volt!


nemeti6

 

Elmúlás


Az elmúlás színe, fekete vagy szürke,
Bánatomat harag, s keserűség szülte,
Magány ajtajának, szenvedély a zárja,
Gyámoltalan lelkem, rút enyészet várja

Hóban árválkodik; apró, sötét levél,
Elhullott vágyakon, parányi szemfedél,
Homályosult szemmel, révedek a múltba,
Eszmények zuhannak, kitárt karral kútba

Megdermed a világ, sok-sok régi emlék,
Örvénylő hajnalok, izzó naplementék,
Fagyott arcú szobrok, homlokukon gyász van,
Kopott, szürke csontok; vérfertőző nászban

Lázasan ágáló, tudatlan sarlatán,
Elbukott igazság; lehet, vak is talán,
Hitemnek sírkövén, fekete a márvány,
Fehérlő romok közt, porba hullott bálvány

Lelkem vad táncot jár, áthatja a harag,
Köröttem a téboly, szonetteket farag,
Romos ház ablakán, vihar tépte keret
Szívemre a nemlét, hasít fájó sebet

Távolabb lugas vár, halál szülte szürke,
Koporsóm fedelén, kihunyt tüzek üszke,
Elpocsékolt évek, tékozlón élt élet
Buta hívságoknak, Halál vet majd véget


Maggoth

 

Számadás


Gyermek voltam egykor

Bölcsőm ringó ölén

Szeretetben fogant

Apró magkezdemény

Édesanyám szíve

Érlelte virággá

Mind, mi bennem szunnyadt

Nyitotta világgá.

Kamaszként elsodort

A szerelem árja

Ismeretlen hajtott

S lelkem legfőbb vágya

Hogy legyek valaki

Akihez tartozom

Akiben szívemet

Végleg feloldozom.

Kanyargós utakon

Botladozva jártam

Titok-ösvényeket

Felderítve vártam

Mit hoz majd a karmám

Mit kell megoldanom

Bánaton, örömön

Kivel osztozhatom.

Mit is kívánhatnék

Hisz mindent megkaptam

Mit megírt a sorsom

S mi még láthatatlan

Van még feladatom

Amit meg kell tennem

Hát állok elébe

Soha nem feledem

Azt, hogy honnan jöttem

S mi végre-világra

Tanuljak, tanítsak

Ez az élet ára.

Érzem, amit adok

Azt kapom majd vissza

Akár Nessus vére

Testemet borítva

Mindörökre pecsét

Forrongó létemen

Magamban hordozom

Ez az én életem.

Akkor még nem tudtam

Minden bennem rejlik

Ott lapul lelkemben

Csak időbe telik

Míg virágba szökken

S örökké pompázva

Soha el nem múlón

Nyílik a világra.



Maryam

 

 

Hazug csodák



Hazug csodák hamis aranyával
fizet ki e tébolyult világ,
kerékbe tört hitedet megcsúfolják
üres szavu,önjelölt próféták.
A mindennapok szürke erdejében
valahol elveszett a szeretet,
szintelenné fakult érzések közt
önmagad is meg kéne keresned.
Múló napok sápadt árnya
világodat körülzárja,
groteszk mosoly kisér csalárd szavakat
utánad nyúl,nem hagyhatod el múltadat.
Lelkeden sötét felhőtakaró
várod,hogy belepjen mindent a hó
s mig téli álmát alussza a világ,
az ember végtelen mélységekbe hullva
elszántan keresi elveszített álmát.
De tudja,már nincsenek önámító csodák,
csak magától remélhet megváltást.

lazarhzs

 

 

Csak állomások, meg vonatok

Egy állomás. Az út egy szakasza most véget ért.
Fék csikorog, a síneken szikrát szór,
egy pillanatra megáll az idő, pezsgőt bont,
majd újra indul, egy véges út újabb állomása felé.

Mert minden év, egy új világba induló vonat,
felszállunk rá az ismeretlen felé,
még nem tudjuk, völgynek vagy hegynek rohan,
vagy elfogy a sín egy újabb állomás előtt.

Utazó vagyok csupán, egy vagonba ülök, maréknyi szalmán,
irigykedve nézem, kik arany kocsiban utaznak,
szolgák hada veszi körül, és mégsem örül,
mert ott, kicsivé zsugorodik a világ, sziklává dermed a szív.

De menni kell, így vagy úgy, alattam fut az út,
mellettem emlékek rohannak, a tegnap már biztos.
Nézem a tájat, kietlen pusztaság, cserepes föld,
töviskórót kerget a szél, pár néma kereszt csak, mi mesél.

Szürke tájakon robog. Ritkán a Nap felé fordul,
olyankor fényvirágok nyílnak, örömkönny öntözi,
kiszínezi a képeket, mint álom ringat
és az ütemes kattogás, lágy dallammá szelídül.

Most megint közeleg egy állomás,
a vonat lassan fékez, majd megáll,
pezsgőt bont az idő, a tegnapra iszik,
majd elindul, egy véges út, másik állomása felé.



szhemi

Nyári zivatar karácsonykor



Zápor felhők között felbukkanó Hold
Ázott, esőtől duzzadó, induló rügyek
Egy hete még húsz fok hideg volt
Most majdnem ugyanennyi, de meleg

Néptelen utcák, itt-ott villogó fények
Bús fekete lombok, fenyőszagú a lég
Meleg az otthon, a családi fészek
De villámok cikáznak, megdörren az ég

Zuhogó eső, mindenhol sár, pattogó hang
Kísérlethangon felsír egy távoli harang
Régen ünnepi fehérhez szokott szemünk
A szokatlan villogásra furcsán nézünk

Bevásárló üzletekben csalogató fények
Telt polcokkal várnak, akik ide térnek
Munkanélküliek, elmélyült a válság
Ők csak a fényözön árnyoldalát látják

Gondterhelt, kizökkent világban élünk
Aggályos a természet, az élet, a politika
A bizonytalan világtól, a klímától félünk
De ki mondja meg, mikor zökken vissza?



 jomolnar

 

Távolodó világaink



mint galaktikák
távolodnak világaink
szeretkezéseink még
közös napkitörések
szilaj csillagviharok
ám hulló verejték hűti őket
vissza nem térő üstökösként
merülnek didergő mindenségbe
még kebled duzzad
combjaid mélyében
kitörni kész láva
megrokkant viszont a fény
csonka lett szellem szárnyalása
az emlékek
nem bútordarabok
idegszálakkal átszőtt
hatalmas hús-vér gubancok
nem boríthatsz fehér leplet rájuk
az éjszaka csendjében rohamoznak
szaggatnak vérző szájjal
cirógatnak
gyöngéden helyeznek sziromoltárra
pulzusölő ódát zengenek
visszahozhatatlanságról
különböznek világaink
valójában hidegen hagyott
nyitva felejtett lelkem
hiába vittelek templomomba
szerelemimát más-más nyelven mormolunk
a holdfény szavait csak én hallom
lábát tört piciny madárkát
én gondozgatom
magam sírok csak együtt
a meggyilkolt szilvafával
s a párt váró finom rezdülések
itt maradnak nekem
nem is kérded
velük mitévő legyek
jegenyefákkal táncoló őszi szelek
mellkasomba markolnak
nekem hoznak
volgáról, dónról megcsonkult emlékeket


vogul

 

 

 

 

 

Oldal: Versek kortárs alkotóktól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat