---

Hamvadó tűz

Kezdet. Légi mezőn örök tűz,

lángod börtönök falát töri át,

lángra lobban a merengő némaság,

válaszul ölelni vágyom a tüzet.

Álmodom. Az álom hozzád űz.

Álmodon csendben törnék át,

csillagként pislan felém az igazság,

szívembe engedtem a szíved.

Álltam. Szívemben csenddé vált záporok.

Mi bennem árad, Neked adnám!

Repülni tudok a hajnali széllel,

a lélegző csillagok paplanja ölel.

Nézek. Felettem részeg, éji mámor,

ajka csönd és izzó kék tenger,

lángoktól nyögnek a falak velem,

nincs visszaút, a Tiéd lettem...

Ébredés. Meztelen lelkem szemed előtt!

Riadtan rejteném már a mindent,

derengenek még szétszórt szavak,

szenvedve tépem magamról a mocskot.

Vég. Alázat hull reám, nyitva a könyv.

Elvetem szomorú varázsát. Hazugság

volt repülni alkony és pirkadat között,

megtörve vergődöm tűnő emlékekben,

csak álmot szőttem világok között!

Én mindent adtam, most koldus vagyok!

Egyedül ég velem a tegnap,

még játszik velem, csodálkozó szemekkel,

amiért közönyöd áldozata lett

olthatatlan szerelmem.

2002. január 6.

A kimondatlanért

Apró kavicsok a szavak,

lassan, kiégve elalszanak.

Porból hintett varázslatuk

egyszer a porba dobjuk.

Romok vesznek körül csendben,

zúzott könnyek égnek bennem.

Szavak kiáltanak néma csenddel.

az emlékek varázslata nem kell!

Szél söpör a törött képeken,

repkedő hamvak játszanak velem,

simogatják sápadt arcomat,

fénytelen csillagok rajtam kacagnak.

Eső hull a semmiből,

megfagyok hideg tűzétől.

A tegnap gúnyosan suttog nekem,

kövekkel éget szüntelen!

Apró kavicsok, őrjöngve ölelnek,

fázom, s közben megégek!

Bezárul a kör, üvöltenék!

Minden fájdalmam lelkükben ég.

Hálót szőttem belőlük, naiv álmot,

hagytam kimondatlan lebegni őket!

Mikor hangot adtam ajkukon a csendnek

késő lett, s elvették tőlem a világot.

2001. December 27.

Az utolsó kívánság

Szeretni lángolva, mindig égve,

lángolni karodban könnytől égve,

meghalni, vérbe folyni egy éjszakán,

mikor szíved már nem vár rám!

Összezúzni minden emlék tüzét,

megölni minden gyűlölt percét!

Átlépni holtan a pokol kapuján,

elégni az örök tűz oltárán!

Hamuvá porladni minden éjnek tengerén,

finom porba temessen el a remény!

2001. Június 8.

Érzések csontjain

Akár ha álmokba menekülnék

az emlékek szárnyain,

bár mintha hamvakban repülnék

széthasadt hullámain,

tajtékzó óceán partjaihoz

vetődik megtört szívem,

zakatoló vad viharában

elmerül reszketésem.

A múlt meghasadt szikláit

hallom

darabokra hullni

markában,

kigyúlt csillagok szikráit

látom

parázsba szunnyadni, 

sodrában.

Mint távoli utazó,

borzadva figyelem

e rettentő, ismerős haláltusát,

s mint a visszatért árva

bujdosó, borzongva

meglelem dermesztő valóságát.

Eltemetett emlékek sírjai

közt kóborol lelkem

szívem egykor halálra zúzott

tüzének poklában,

mélybe vetett érzelmek hídjait

kutatva a csendben,

már csak érzések porladt csontjait

lelve a tegnapban.

2009. Január 2.

Kisemmizett szívvel

Fények áradó, tiszta tengerén

ringott álmom kicsiny világa,

szerelem éteri, szép tüzén

ölelte szívemet égi lángja,

pislogó csillagok közt szárnyalt

lelkem az érzelmek mámorán,

nem hallotta a csendülő gyászdalt

az alkony megfáradt bíborán.

A hajnal szürke, borús keletén

árnyak vad, éhes lángja lobbant,

a pokol üszkös, síró mezején

csak szívem haldoklása dobbant.

Szerelmed kegyetlen szörnyei

darabjaira tépték világom!

Lelked szívtelen ördögei

eltaposták lázas tűzvirágom!

Az éj martalékából ébredtem,

hajnalon kacagó démonok

láncra verték meggyötört lelkem,

végtelen űr fonákján zuhanok!

Reggeli fény fekete tüzében

fekszem a csönd szorításában,

szívem nyüszítő ürességében

fuldokló könnyeim viharában.

Már kihalt csillagok sem maradtak

szívemben, csak emlékek rongyai,

lényed démonai kifosztottak,

bennem pusztításuk romjai.

2009. február 8.

Éjszaka bennem

Szívembe oson megkövült

lélegzet, sötétlő fény

simítja rám összetört

lelkének korhadt tükrét.

Mezsgyéin robajló nesz

felkúszik ereimbe,

lassan martaléka lesz

a lét, kőszínű szeme

jéghideg, acél parázs

szikráiban megdermed

a szél, s magába ránt

lélektelensége. Metszett

légben nyöszörgő, kihűlt

alkony deres hamva hull

rám, véremben összedőlt,

széttépett égbolt csordul...

Árnyas, poshadt ízű könny

cseppjeit issza ajkam,

kósza álom dübörög

a percek teste alatt,

homályba hajol az idő,

hulláma csak foszló karc,

semmibe olvadt jövő

képzete rút, oszló arc...

Lassan kettészakít vad,

halált ringató keze,

sejtjeimben tébolygó harc

éj belém folyt szívverése.

2009. március 13.

Oldal: Fájdalom
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat