---

Meztelen tél

Hamvas opálba gyűrt fény

dereng a tájon, pőre

csend-sóhajban úszó szél

hideg légfátylat szőve

elsimul a tér homlokán.

Csupasz dér-cseppekbe ülve

lépked a tél, ostromán

elszunnyad a lét ős-tüze.

Bágyadt homályt hullat

est-fürtjeiből a fákra,

köd lehelte, kopár utak

omlanak szűzi hó-ágyba.

Néma szürkületbe vonja

Az Ég redőit, meztelen

lelke álom-lángját ontva,

lehántolt szívvel csak mereng.

2009. December 21.

Téli alkony

Lélegző, pőre csend lehelete

remeg a tér redőibe,

szürkületbe hamvadt fény szövi

át a lég rostjait.

Itt sóhajt a tél, ködöt merengve

fagy-ízű szélkendőivel

takarja be az éjjelt..Ősi,

szűz lángja foltjait

hópehelyként teríti a tájra.

Opálba sejlő felhők avarát

férceli az Égre,

s est-derengés nyeli el

az alkony hamvas bíborát.

Hideg zúzmarát csókolva lágyan

átfesti a lenyugvó Nap arcát

levendula-kékre.

Sápadt íriszén elpihen

a nappal szíve, birtokát

hajlékul kínálja a szendergő

létnek, a horizont szemébe

hunyja az élet meztelen

lélek-lobogását.

Álomba csitítja a perzselő

nyár emlékeit, hogy medrébe

olvadva újjászülessen

égi dobogásán.

2009. December 21.

Álmodó lét

Sápadt, est színű fény dereng

a horizontra, felhőként

kószáló pillanatok suttognak

álmot a térbe. Gyémánt arcú

tél ködöt sóhajt a légbe,

ajkáról égi könny-avarként hull

a dér. Zúzmarává remeg

a szél, és hamvas kendőként

terül a néma tájra. Kuncogva

úl hópelyhek szirma karcsú

faágakra, szendergő éjbe

takarózva a lét csendbe csitul.

2009. December 21.

 

A tél erdején

Ködszínű Égbolt íve alatt

sétálok, arcomra havat lehel

a tél. Alkonyezüstbe hamvadt

sóhaján a fáradt világ lelke

lassan szunnyadni tér. Jégből szőtt

virágai gyémánt-szirmokban

nyílnak, az illanó ősz rőt

bíborát nesztelen, titokban

magába lopta. Ajka nyomán

levendulaszínbe olvad a lég

írisze, merengő est-homály

ölébe bújik minden ami él.

Dérpernyéket ringat hidegén

a szél, apró hópelyhekből fonja

körém csillám-avarát. Szíve mély

csendjét angyal lélegzetként ontja

felém, tündöklő opál-erdején

kitárul az élet, magamba

szívom fáinak puha cseppnedvét,

míg lombjaival lágyan betakar.

2010. Január 7.

Derengő hajnal

Estbe gyűrt fény sejlik a hajnal

arcára, ajkáról hullo dér

bőrőmbe szórja a tél ízét.

Halk sóhaját érzem, mint angyal

derengésbe leheli a lég

völgyét. Látom, csendből szőtt szívét

kitárja az ébredő természet

birtokán, ködcseppekből fűzi

magát a Nap opál-szemébe,

íriszébe hinti elrévedt

lélektüzét, lobogásán szűzi

áhítat simul a lét kezére.

2010. Január 7.

Oldal: Természet, évszakok csókja
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat