---

 Valami elkezdődött



Átléptem a küszöbön, nincs vissza út.
A tegnap sarát most lerázom,
fagyba indulok, tisztán, valami új felé,
belül még csak parázs, és én fázom.

De tűz kell, hogy legyen, idővel,
lángoló, vad, szenvedélyes,
olvadt jég lesz minden könnyem,
szemembe csillag gyúl majd, fényes.

Átgázolok a mocsáron, kín, gyötrelem
nehezíti minden léptem,
vérem visz előre, hol a Nap kel,
mert erős bástya az akarat, úgy érzem.

De agyamba fészket rak a félelem,
ragadozó karma kételyt vés belém,
az ismeretlen magas fala tornyosul,
mint akadály lép a jövő elém.

Valami elkezdődött, a fal ledől,
izmom feszül, inam szakad,
arcomra ül ezernyi gondolat,
egy hang kiált: csak add magad.

Senki nem segít, ne várd.
Egyedül mész, tüskék marnak beléd,
lépted botlik az út göröngyén,
véres nyálat fröcsögnek feléd.

Vas bakancsok taposnak rám,
miden hol bűz és mocsár,
lehúzna, hogy döglegyek,
de én mégis megyek.

Megyek a Nap felé,
hol minden fényes, kisimulnak a ráncok,
mosolykönnyek ragyognak,
és virágok nyílnak, meg valóra vált álmok.


szhemi

 

Gyötrő emlék


Azt álmodom, hogy tested az enyém, maró fájdalom reggel a fény.
Vágyaink egymásban élnek, isszák az árnyak, űzik a rémek.
Szomjunkat puha ajak oltja, mindkettőnknek szíve a gondja,
táncol a lüktetés, a fal másik oldalán éles a kés.
Most előtted a félelem, a gyilkos tőrt felemelem,
s port hintek a tiszta könnyre, megsebezlek, aludj végre!
Elveszik a gyötrő emlék, megöl lelkem átszúrva az arckép,
melyen öldöklő fogakkal rám vicsorogsz, torkom elvágva rám fegyvert fogsz.
Kopácsol a börtön ajtaja, elsodorja a titkolt szavakat a visszhangja,
tanácsban okol a kételyem, őrültem akarom, vadan szeretem.
Rabként élek a térben, ahol az idő fogságba ejt, egyetlen életem Téged nem felejt.
Elbúcsúztam örökre, két szememben alakod őrizve.
Most a perceket éveknek számolom, a naptárt a kezemben tartom,
lapozva a percek múlnak, a végtelenben értünk harcok dúlnak.
Te megkövülten most az éjben lámpafénynél állsz, engem keresel, de nem találsz.
Pedig Benned van a végzetem, tőled vérzik minden erem.
Remegő, elcsukló hanggal képeket idézel, a túloldalról érezlek, s szívből megigézel.
A tájban illúziók lebegnek szemed előtt, mintha ott lennék, mintha ott lettem volna az előbb.
De nem vagyok azon a helyen, arcomra álarcom teszem.
Fuldokolsz a halott éjtől, vacogó szerelemmel tartózkodsz a téltől,
mégis bátran ordítod, hogy imádlak, könnyeid peregnek, gondolataid kizárnak.
Távozom. Nem tart vissza semmi sem, utoljára nyúl érted megfagyott kezem.
Utánam csak szenvedélytől kavargó patak folyik, a bűn, mely fölötte áthidal, a rozsdától elkopik.
A vészkiáltás füleidbe halkan belé kúszik, s azt üzenik, hogy egy lány miattad a végben úszik.



cactus9112

Álomhajó

Bolond szívem óhajára,
Lelkem merész sóhajára
Egy kis kobold sajkát rabolt,
Vitorlának ott volt a hold.

Vágyak árján úszott szépen
Az éj ében tengerében.
Szállva szállt az álomhajó,
Révbe érni lett volna jó.

Csillámlottak csillaghabok,
Borzolták lágy fuvallatok.
Kis szökellő légi sellő -
Úgy fújt rá az égi szellő.

Felhők jöttek, sóhaj bárkák,
Sodronyt vágtak égi párkák.
Rongyos hálót szőtt az idő,
Ködbe ájult a kikötő.

Fenyegető sziklazátony,
A révészt már nem találom,
Szertefoszlott minden álom.

Elsüllyedt az álomváros,
Délibábos, szivárványos.
Üszkös, füstös, kihunyt fárosz.


hubart

A búcsú...



Ne hozz magaddal
ma bánatot!
Láthatod,
félek szemedben
fájdalmat látni,
történt is bármi,
féltelek.

Hidd el szeretlek
mikor szemedbe nézek,
s nevetek akkor is
ha szememben könnyek lennének
inkább.
Még megijedjél
gyengének látni
s hiába várni
az erőt, mit adhatok.

Mennem kell...
lábam már mozdul,
fejem nem fordul
vissza többet.
Fáj még a lépés,
mégis több lett
az ember,
- lépni mer!

Nem sántít a gondolat,
már múlik és
menni hagy,
hazafelé...
Nem nézek vissza,
félek látni
amint éget a fájdalom.
Jól tudom, mégis otthagyom
örökre.

Mennem kell mégis
mert menni akarok,
szerettem a remegést
és a pillanatot,
- de csak egy
pillanat volt!
S elfogyott mint a Hold,
éjnek sötét egén.

Szerettelek,
ezt tudnod kell!
Mégis szükség:
- menjen el
minden mi kötött!
Az idő széttörött
bennem.
Fejet hajtok hát
a hatalom előtt,
mi magam vagyok
s maradok
az mi voltam:
ember.
Nem kell
már kötnöm semmihez...



amnesia

 

kötéltánc



a némaságon átszelelt szavak
mind ablakomba ültek
(szelíd galambjaim)
s most úgy vigyáz a pillanat
és nem mozdulnak fürge gondjaim sem
- épp csak lélegezgetek

tompafényű csillagokra látok
a világosságot is óvatosra' intem
ne segítsen - látok:
e semmi-kis lemez (a párkány)
tartja síkján az egyensúlyozó világot



Barb

Fehér szoba


Nézlek. Itt
ebben a nagy fehér szobában
elveszel.
Az ajtón túl az élet
láztalan neszel -
idebent fájdalom-homály van.
Eszmélő szemedbe látni fél
a bennem szűkölő anya.
Ebben az óriás fehér szobában
tested kicsiny vonala
árnyal szám köré mosolyt -
de átsikolt a félelem
minden hasadékán a csöndnek.

Korán az ébredés, ne csüggedj.
Színes álmok mind alusznak
de a holnapi szép már itt motoz
az ablakszárnyakon.
Ha volna gyermekarcom
s lenne kék egem
megmutatnám Kicsim
de fel sem ismerem
a felhőtlent, a lepkesúlyt.
Te mégse félj.
Ez a nagy-fehér szoba
ez lesz majd a múlt,
s a jövő emlékké simítja benned
ezt a lázas kisfiút.


Barb

Elteszem...




Széttép a jövő!
A szakadásban
bánat virága
vet magot
s fagyot
áttelelve
takarja el
a Napot
reggel.
Még gyűrött
a hajam
hol érintette
lehelet,
testemben
még hullámzik
a tenger,
mi elnyel
egyszer
mikor az idő
kegyetlenül
eltemet.

Valami fojtja a levegőt,
a láng lobban még egy
remegőt,
majd aléltan hull a porba,
csak kormos csonkja
marad tüzének
emléke kezemben.
Elteszem...


amnesia

 

 

ott lesz meleg



egyszer elvesztem magam
eloldom fékeim
s az erdő nyugtalan
fáihoz futok

megölelem a telet

fürtjeimbe szánkázó napot
fonok
simulok

ott lesz meleg
oldalán a fáknak
a visszacsókolt fellegek
megáldnak

ott lesz meleg


Barb

Hitem szerint...



Tanulj meg hinni -

így szólt a mai parancsolat,

lásd meg a világot

mi te magad vagy!

a sötét ég összes csillaga

mit te magad rajzoltál oda,

a hang mi onnan szól

saját magad szava.

az árnyék a falon

mitől megriadtál,

ha fényt gyújtasz végre

az is továbbáll.

az égő fájdalom

mit szívedben érzel,

az is magad vagy

még ha másra is nézel.

Tanulj meg szeretni!

...hinni kell szeretni,

a szeretet te vagy

benned kell keresni.

Tanulj meg hinni,

hogy szerethessél,

hogy falra képzelt árnyékot

ne kergessél...

sohasem!



amnesia

 

Reggeli pillanat



Nyesett ágakon lóg a reggel

Gallyazott idő ködlepte álmán

Bágyadtan nyíló szeme

Tegnapba merengőn járkál

A zúzmara-ég hűs redőiben

Hol a tél bontott paplan-zsákja

Gyöngycseppeket bújtat felhőiben

S marékszámra hullajtja könnyeit a tájra.



Maryam

 

Kritikus pont



Kritikus ponthoz ér a lét,
ha összesűritett fájdalom utolsó cseppjeként
túlcsordul az Élet kelyhének peremén.
A lélek elnyűhetetlennek hitt húrjai
remény nélkül készülnek elszakadni,
mert semmivé lett összetartó erejük,a Hit.
Pedig hinni kellene
az időtlen,örök csodákban,
a halhatatlan lélek szárnyalásában,
hogy a Sors kegyelméből változni tudunk
ha megleljük majd követendő utunk,
felismerjük a lelkünk mélyén rejtőző Embert
és önmagunkban a fénylő végtelent.


lazarhzs

 

 

Oldal: Versek kortárs alkotóktól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat