---

Tegnapok hordalékán

Korhadó percek íriszén borul

rám az est, árnyak szövik

a sötét avarát. Könnycsepp sajog,

s marón létem húsára hull.

Időmalmok törik

a jelent, elhalt élet íze vacog

bennem. Holnapba réved az éjfél,

míg gondolatszirmokba takarózom

a magvába ölelő csend vérembe

lüktet, magamba hasítva széttép.

Mint koldusnak, a nincs lett asztalom,

a sors tövissel izzó mételye

rám kulcsolta indáit. Lehántom

a tegnapok kérgét, hogy szemembe

égjen az emlékek arca, amíg

csonkra sírom őket testébe láncol

a tátongó űr. Fuldoklom, esengve

zuhanok, minden lélegzetem sír,

a bőröm alá kúszott magány

is didereg már, csak menekülne

e honból. Érzem derébe aszalja

lényem morzsáit hűvös ajkán

a halál, mégis belé szenderülne

valóságom, múltvirággá hervadtan.

2010. Március 4.

Könnyekre vetkőzve

Porba szürkült felhőszirmok

takarják be utam,

időgallyak zörgetnek létembe.

Ködszilánkokra égve csillog

íriszemre hűlt múltam,

csapzottan roskad vérembe.

Parttalan vánszorog velem

az idő alkonytalpa,

arcomba sápad ősz tüzének

fénye. Árnyillatú csendet

iszom, kérgébe takar

aszott tenyerén, ónfüstjének

fonatán kapaszkodna hitem.

Enyészet huhog a rám záruló

éj ágain ülve, magába mar

könnymécseim ajkán kongó nincsem.

Pőre valóm pusztáiba árvulón,

a fájdalom zamata rostjába varr.

2010. Március 6.

Sóhajként sírok

Tegnapok vetetlen ágyán

térdel csendem, hamvakba

sajtolt könnyneszek súgják

a jelent. Létem koldus-árnyán

tép a semmi, alvadtan

tévelygő emlékek burkát

hasítom valóságom hantjába.

Hiszen szerelmünk elhalt magzata

még mindig húsomban ring, holt

vérének íze szorít magába...

Csontjaim rekeszébe takarva

őrzöm létét, bőrömbe forrt

érzések csonkjain. Mint éjbe

korhadó fény, a téboly

tövisétől sebzetten hullok

el, akár ködderengés, mi szélbe

olvadva enyészetbe foly.

Lényem parazsáért kullog

a fájdalom mezsgyéin koldulva,

hol minden lélegzet önporába

égve vezekel, s maga a sírbolt.

A holnap tudata is orvul mar,

elmém máglyáinak szomjába

zárva haldoklom, és sóhajként sírok.

2010. Március 6.

Éhkönnyek

Magamba szívom a belém

derengő tél opálos aranyát,

amíg a sóhaján vajúdó est

némán rám borítja zúzmarás lombjait.

Gyermek évek holttá gyűrt percén

keresem a múlttá sápadt apát,

s a könnyek gyászízén festett

emlékek illúzió tépte rongyait

jelenbe foltozom. Árny itta csend

ölében az egyedüllét meztelen

vállára hajtom fejem. Elhalt

álmok fázós visszhangja sír most itt velem,

hisz úgy vágytam volna még két kezed

ráncos tenyerét, hogy riadt kezembe

simulva érezzem! De csak

az elengedés keserű hite ernyed

létembe...lényed morzsáit ringatom

elcsonkult gyertyám fájdalomködbe vesző

lángjain, éjbe hűlt, elnyűtt képek

karcaiba reszketem magam...Eseng

a lehántolt idő is, hisz kirabolt

az enyészet, s hantolatlan sorskendőm

lett árvult vérként lelkem sajgó éhe,

már csak feslő tegnapokat érint szemem.

2010. Március 7.

Az idő tenyerén

Holt ködök lombjai alatt

visz utam, éveim árnyszirtjein

már oly sok hajnalt csókolt arcon

az éj. Létbőrömre tapadt

a fájdalom kérge, sorsom nincseit

számolom gyászpernyékkel hullt partom

derengő sziluettjén. Emlékek

rostjából csöpög életem íze,

megőszült csendharmat itatja

véremet... Lidérc ajkú enyészet

édesanyám világába vitte.

Gyönyörű szerelem csillaga

zuhant gyomrába, gyümölcse

magzatát is hantjába ölelte.

Egy távolságba láncolt apa

voltát korhasztotta üszökbe...

Penész rágta, temetetlen földekbe

húzta őket mégis, hisz a ma

könnymécsein most is ott lobog

létük tiszta tüze, magamba

égetve őrzöm szűzi, örök fényük.

Valójukból szőtt perceink hordom

minden sóhajomban, hamvakba

nem zárja az idő burka lényük.

2010. Március 7.

Oldal: Fájdalom
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat