Égre hajított emlékek


Felhőfátylak mögött
bujdokolt a Hold, fénylett.
Néha sötét felhőcskéket
- akár álarcot - rántott maga elé.
A szél is pontosan úgy fújt,
mint harminc évvel ezelőtt
a Volga felől.
A jegenyefák újfent
sötét árnyakként
bólogattak, hajladoztak
az éjszakai szélben.
A folyam felrázó friss szaga
hiányzott csupán...
A fájdalom ám igazi volt.
Jól irányzott, húsba vágó,
szívkamráimban vájkáló.
Mi ez a kép az éji égen?
Volgai tájak, zúgó nyárfaliget?
Tarkómra szeptemberi zápor liheg,
merülő csónak hullámfogságban.
Próbatétel és feltört tenyér,
hit és szerelem, partraérés.
Lassan legyűrt félelmek,
jövőkép, akár az üstökös.
És tejútnyi lehetőség Olgával!
A Gejzír-szerelemmel,
a Támasszal, a Kihívással,
a Szárnyalással, Ifjúsággal...
Teremtőm,
köddé vált már a tapinthatóság!
Mit kezdjek nyírfácskával,
Volgával,
a mával?
Hisz borostyán gyantaként
vérem csöpög fák odvából.
Mért pulzálnak vadul ereim,
Hold-varázsló miért játszol velem?
Mért dobálsz az égre emlékeket?
Jól tudod: megtört a képsor!
A Volga cirógatása,
illata, halk csobbanása,
zúgása, vihar-iramlása
emlékként
már csak az enyém.
Az idegené,
a Feketevíz-melléki magyaré...
Beférkőzött véredényeimbe:
dobog, lüktet, feszül,
a végső robbanásra vár.

vogul

 

Elmúlás..


Meghalt már a nyár,holtan fekszik.
Fekete eső esik az éjben,
Feketén kopognak az ablakok
Bujdosik a lelkem.

Éjfél után a halál is fáradt,
A szőke csillagok pihenni szállnak.
Magányos vagyok,fáradt és árva.
Csak a Halál,ki éltet és vigasztal,
Elaltat,álmot hint,
Majd új napként gyúl majd ki.

gyula1948

 

 

---

 

 
 

Lélek-háló

Könny-folyót sír ma a lelkem

Cseppenként gyűlik sós-keserűn

Duzzadva lüktet itt legbelül

Feltolulva áramlik eremben.


Egész testemet átszövi

Mint szorgos pók lábak, úgy járkálnak

Megkötözött perceim árkában

A fájdalom markoló kezei.

 

 Maryam

Öntudatlan

Sötét vászon ablakomon az éjszaka,
szétszórt párafoltok festenek rá képet.
Álmos szememben valóság-palettára
képzelet ecsetje kelt életre téged.

Ott állsz előttem pőrén, szemedben mosoly,
karod felém indul, hogy magába zárjon,
csókok veszekednek, marcangolják egymást.
Már nem is tudom, valóság ez vagy álom.

Nézlek csukott pillák résnyi vonalán át.
Érzem, körülölel bőröd lágy illata.
Tested zamatára vágyom, öntudatlan
hagyja el ajkam gyönyörből szakadt ima:

Istenem!
Fogadj be most!
Zengő harangok
minden harang-lábon
süketté tették fülem.
Haljon belém e csalóka,
ablak vásznára festett álom!


Helen Bereg

ELTÉVEDVE...



Lehunyt szemem alatt forog a világ
s én kivetlek magamból haraggal
mint vulkán a lávát
hagyom hadd robogjon az emlék-folyam...
s miután megnyugszom újra összeszedlek
felnyalábolt fényeiddel belevilágítok
a szemedbe hogy lássam:
remeg-e lelked tengerének hulláma...
felrajzolom az égre minden gondolatunk
és érzéseink melegéhez bújok
halott szavakat élesztgetve
hurcolom magamban a hörgő éjeket
már kifolyik ölelésemből ittléted
magánytól düledező félig-érzés vagyok
sötéten leomló zöld függöny
és nem kereslek sehol
mert itt vagy a percek csikorgásában
mi fejem felett, -belőled éled...
arcom árkaiba eltemetlek
szelíd láva vagyok újra
parttalan érzésektől kifosztva
csillagok köz't eltévedve...[


szoszircsi

Együttérzés...



Kátrány-leplével betakar az éj, karmolom a csöndet,
Megköveztétek, ki őrangyalként közénk tévedt.
Most betegség ezer kínja között, kiszolgáltatottan,
Párnádon könny-tengerben ázol.
Érted szívemből ezernyi bánatvirág sarjad,
Imáim szomorú sóhaja fájdalommal lobog.
Köpönyegforgatás, árulás tócsájába fullad az
álszent világ, csak vezekeljen izzó vastrónon,
ki önmagánál távolabb nem lát!
Zord lelketekből átkot szór a hajnali fény,
Nem láttátok meg ki felétek nyújtotta segítő kezét.
A szégyen és gyalázat tőletek messzire andalog,
Szenvedésre ítélt toprongyos szentek gyógyulatlan
sebeibe vájtok, s megteszitek újra..
Kút mélyére áspis grimaszszemek gurulnak,
orcátokra bárgyú harlekin-fintor ül ki-tettetett mosoly..
Bűneiteket magatokon cipelitek egy életen át.
Azt hiszitek, ti vagytok, kik hirdetitek az igét..
Hazugság, ez mind mit adni tudtok, gömbvillámként
csapnak a Földbe körmönfont gondolatok.
Feslett életetek holt zónák közt sorvad.
Tudjátok is mi az a becsület, mi az együttérzés?
Lételemetek elvenni mások személyiségjegyeit,
Bőrük alá ültetni saját éneteket.
Homokviharban levegőért kapkodó hontalanokból éltek.
Marionett bábuk lóbálják magukat a lét peremén.
Borzalmas ízt hagy számban a vasárnapi ebéd..
De majd ott, ahol bevégeztetik, a végső
Elszámolásnál, na ott majd elválik, mit érdemeltek..


2009. október 28.


heaven

Járatlan utakon


Egy ónszürke, magányos hajnal nélküled,
Életünk hullámfodrain átsiklik a szél.
Csak a szendergő lepedő-alom hever,
Mi tükrözi szemeimben a létezést.

A hallgatag vágy ismét bennem dübörög,
Hozzád bújva feledném a rokkant világot.
Bazalt-szívek csarnokában a változás tort ül,
Sivatag-emberekben fekete lyuk tátong.

A gyönyör-kelyhe után nap mint nap sóvárgom,
Ajkadról lecsókolnám az összes méregcseppet.
Eggyé olvadnék veled most, s mindörökre..
Újra a tiéd lennék hű szerelmesem!

2009. december 3.

heaven

 

FELFORDÍTVA

megunt szerelmek gyémántos árka
amit már karcos kövének éle árnyal
bukott madár vergődő csapzott szárnnyal

befedi hóként a vasalatlan takaró
gyűrött párna izzadó álmaid alatt
kilincstelen ajtó cipőtlen árva

kocog az ablakod alatt törött sarokkal
minden múltra bánatra visszalapozva
ázott gyönyört könnyekkel kalapozva
marva harapva mindenik soroddal

mintha csak húsba csontba tépni volna jó
mikor érintő kezedben minden levél felszakad
s a gyűrt papír teli kosárral itt marad

épülésére jövendő víg koroknak


rapista

 

FONCSOROZOTT DALLAMOK ALÓL

egyedül te ragyoghatsz halványul ezer lámpa
gyújt a hangod ráfúj éleszteni a lángra
egyedül vagyok százak közt reménnyel
táncolsz előttem őszinte-csalfa fénnyel

belekarolsz a szívem eres fonatába
lüktet karodban hajnal és éjfél
tudhatod nélküled félnék s félnél
s felülsz a vérem robogó vonatára

ajkad kacér kapuja tárva
csilingel a dallam kacajára
fogadról kél és ajkadról lepattan
táncosan fürdesz fenn a sugarakban

mögötted elmerül a dacos színpad
vakul mereng reszket a néző színvak


rapista

 

Színház


Kihunynak a fények,a színpad sötétbe borul.
Egyedül marad, a játék most csak neki szól.
El játsza mit gondol, érez.
Hisz a színház az élete.
Üres a nézőtér, már véget ért az előadás.
Mégis úgy érzi, a lelke szárnyal,
s benne ezernyi érzés ünnepel.
Egy csacska bohóc, ki magának játszik,
az üres színfalak között.
Minden este egy ajándék szívének,
s a taps, a fülében még ott dübörög.
Aztán lassan, lassan indul.
Fejét lehajtva, mint egy hűséges szolga.
Ki ma is elvégezte feladatát.
Egy könnycsepp gördül le arcán.
E csacska bohóc, sírva nevet.
A szeretet játékán.



2009.12.07. Korin

korin

 

Oldal: Válogatott versek kortárs alkotóimtól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat