---

Emlékek hamvain

Könnyekből égetett csillagok

tüzét issza szívem, holnap

álmai majd a csend kelyhébe

szunnyadnak. Angyalok vérbe tört

szárnyai suhannak szertefoszló

éjem hűvös, bús homlokán.

Lépteim a tegnap korhadt, holt

lépcsőin remegnek, szomjas

köd kúszik sejtjeim medrébe,

nyirkos érintésén meggyötört

érzések csontjai estbe porló

árnyékok csupán. Dohos ár

elmossa összekarcolt képeim

sápadt tükrét. Kolduló múlt

málló pernyéi hullnak

lelkem vizébe, fájó sikoly

ledönti a józanság gátjait.

Emlékeim patakja csorog

vérembe szőve parázs fényeik

harmatát...hallgatásba fúlt

szavak hozzám simulnak,

és suttogásuk lassan kiolt

minden szikrát, fekete lángjaik

érzem, ereimben úgy lobog

fel, akár halál torkából gyúlt

lélegzet. Sóhajában rég csak

zuhanok mélybe zárt

percek letűnt romjai

közé, létüknek kiégett

füstje lágyan belém karolva

jelenem útjain végig folyik,

s rabló viharként mélyembe fúr...

Lüktetése mezítelen, halk

ritmusban ösvényt váj

hozzám, bennem bontja ki

fuvallatukból kitépett

leheletük, s rám hajolva

homoksziromként semmibe porlik.

2009. június 1.

Fáradtan

Sötétlő felhő-foszlányok

úsznak a holnap elé,

szomjas földek testét

perzseli a Nap. Álmatag

köd takarót fon

a szürkület, szálaira

hullt könnyeim ezüst

cseppként remegnek

a feltámadó szélben.

Súlytalan árnyak

járnak sóhajom

nyomán, lépteik

az éj mocsara felé

húzzák lelkem.

Szétszakad az Égbolt,

csillagai haldokló

sikolyban fúlnak

a semmi torkába,

hamvas pernyéik

ízét elhintve létemen.

Elporló lélegzet száll

tüdőmből, kibontja

bennem keserű selymét

a tegnap, hervadt

szirmait nézem kezemben,

összetört tükrök

karcai szívembe ültették

éles szilánkjaik,

vér csorog elpattant

ereiből, míg

a nedves utca kövére

rogyok, s az eső

hűs permetébe bújva

siratom elveszett

álmaim.

2009. június 1.

Kisfalum, Nagyvenyim

Az est-csillagok folyamán

feldereng a szeretett út, mely

hozzád visszavezet, emlékek

bontják szirmaik az éj-harmat

ezüstjén, s lényem bársonyos

szellő suttogó moraján

szívedbe visszatér. Meghitt csend

ballag a kis utcákon velem,

míg illatod beszívom, lassan

rég letűnt gyermeki lábnyomok

fonatát követve bejárom

minden kis  szegleted. Kebleden

ringattál, s ifjú éveim

fádon érlelted gyümölccsé,

méheden fogant édesanyám,

kapudban még mindig Őt várom.

Aranyló búzatáblák felett

rojtos léguszály von éteri

koszorút, lelked tükörén

megcsillan sok régi-régi vágy.

Dús völgyed zöld gerincén kis

patak csordogál, hab-fodrain

ejti hullám-táncát a fény,

csöndes temető bús árnyait

őrzöd kies zománcod ívén.

Megannyi féltve őrzött kincs

pihen mélyedben, fák ormain

suttogva kitárul a tér,

az örök tanuló vágyait

érzem lobogni léted ízén.

2009. június 22.

Kisfalumnak

Emlékekből kovácsolt lépcsőkön

lépteim a hazavágyó gyermek

vándor útjain tehozzád vezetnek

Nagyvenyim. Csöndbe takarózó kis

utcáidon bandukolok most hát,

benned rejtett éveken tűnődöm.

Ma is álmodom ahogyan pettyek

gyúltak fel bársony éji-selymeden,

sehol e világon azóta sincs

ily csillag Égbolt nekem, s a fák

nem suttognak felém annyi mesét

záporral mosott alkonyok ízén,

nem hallom a sóhajtó végtelent

csupán parányi temetőd csendjén.

Méheden született édesanyám,

zöldellő, tiszta fényű szép szemét

látom erdőid hullámzó ívén,

lelke a te lelkedben megpihent,

öblednek adta fáradó testét.

Szívedben őrzöd őt, s iskolám,

hol megkopott, régi padok között

nevelt az élet. Aranyló búza

dús tengerén néztem a napsugár

huncut, selymesen csüngő játékát,

s  habos léguszály leplét, ahogy

úszik susogó fűszálak fölött.

Illatod lényemet visszahúzza

gyönyörű kebledre, a völgyön át

a patak partján tegnapok árnyékát

sodorja a szél, itt otthon vagyok.

2009. Június 22.

Az idő ösvényén  

Emlékek  könny mosta ösvényein

lépkedek, lábaim illékony tegnapok

ködös lépcsőin remegnek. Lassan

felébred a Nap az évek alkony-egén,

holt idők templom harangja kondul.

Egy gyermek az élet ingovány- talaján,

keze a végtelen folyamát kutatta,

hite megtört a sors törvényein

mert a fáradt gyász átfonta a holnapok

üres völgyét, mikor szeretett anyja

megpihent égi fények menny-tengerén.

Szívében bús hervadásba borult

a lét, árnyak kísérték minden hajnalát.

Összekarcolt képek sápadó tucatja

zsebében, letűnt utak porából

hidat emelt a távoli jövő felé,

hogy a ma dermedt sötétjén csendben

áttörjön a napsugár, s a szeretet

Hold-erezetén vigaszra talált.

A remény bíbor-selyem lángja gyökeret

vert a jelen partjain, csókjából

kigyúlt csillagok lobogó mécs-szekerén

tovább vitte az álmokat. Ezer

éjen át megőrizve az anyai szív szavát,

mely halálból lelkébe életet lehelt.

 2009. Június. 28

Emléklapok

Pőrén ébredt a reggel, éj-cseppekkel szórt

homlokán tűnő varázs, megtörik a fény,

múló percek illanó tónusába folyt

képeken útjelző lett már megannyi év.

Felborzolt lélek-pihék hamvas-tengerén

gyöngyház-kagyló csobogó bölcső-könnyekkel

barázdált teste ring, mélybe zárt rejtekén

az érzések csillag-csermelye csörgedez.

Pislog a múlt, mint fellobbanó gyufaláng,

szívemben régen megfakult papírhalmok

vaskos könyve kötött, nyíló korallvirág,

széleiken elsárgult az időhomok.

A tegnapok parázs-fonatán remegve

olvasom a lapokat, halkan betakar

az emlékek ódon, puha felhő-csendje.

Elveszett álmaim láng-sóhaja belém mar,

ízében felhasadó fájdalom vére

festi a keserűség rozsda-alkonyát.

Veszteség és fagyott gyász gyötrelmes réme

fényévek fonalából szőtt rőt félhomály

ujjain fércelt,  rothadó ingovány lett.

Kín-gömbök salakos, korhadt hulladéka

ölelte át a magány izzadtra égett,

aszott gerincét,  hamvai váladéka

üvöltve marta széjjel a gyermeki hit

törhetetlen gátjait, s a biztonság

óvó falait, amit az anyai szív

igaz szeretete épített. Lidérc-láng

nyelve perzselte fel a letűnt ifjúság

maradékát, mert sündörgő, éhes kaszás

megvetette már iszonytató árny-világ

szagú ágyát. Kivénhedt gúnyája holt láz

verítékében fürdette az éjjelek

egyedüllétben nyüszítő, hideg szelét.

A szenvedés izzasztó kénnel mérgezett

fullánkjai ronggyá sebezték a reményt.

Érzésekből varrt gyolcsokon remeg kezem,

míg rögjeim között merengek létemen,

s porrá lett tüzek ormain keresem

kriptába temetett, hajdani életem.

Zokogva simítom viasz áztatta, tört

darabkáim karcait, arcukon perceg

az idő szúja, fájdalommal meggyötört

villanások árnyai még kísértenek.

Lassú lélegzetek fojtó kín-záporán

becsukom a múlt féltve őrzött kötetét,

de fellapozom a holnapok távolán

is tovább fonva az emlékek kötelét.

2009. július 18.

Oldal: Lélek-rezdülések
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat