---

Te itt...Vagy...

itt vagy...Te itt...Vagy...
íz...hang...szín...álom...
illatod párnámon...
izzó lelkem vagy
szívemben lüktető vérered
szememben vibráló fényed
lényemnek...élet...halál...
kínban születő öröm
fájdalmas rózsaszál
mely más hajában virít...
nálam tüskéi
vérző ujjbegyek
koldusnak ennyi jut...
itt vagy...Te itt...Vagy...
íz...hang...szín...álom...
könnycsepp vagy párnámon...

ANDRÁS

AZ ÉJSZAKÁK. 

Ezüst varázsú mély éjszakák, 
Hold fényű selymes éjjelek, 
gyöngyház tükrözés ajkadon, 
párnádon megtörő sejtelmek. 

Rád vigyázok, ha a Nap lemegy, 
bársonyos színekkel takarom kebled 
ujjaimról csillagport szórok hajadra, 
lelkemmel csókolom puha lelked. 

Szeretem hangod a lélegzeted, 
halk sóhajtásod, dobbanó szíved, 
szomorú szemed rebbenő tekintetét, 
fájó könnyed édesen sós cseppjét. 

Ne kérj, fogj, életünk már egy, 
hisz vérem, véredbe folyik rég, 
a pecsét, mit lelkünk ránk nyomott 
tiszta fényként örökre egybefolyt.


ANDRÁS

fájdalmas szösszenet... 

egy szösszenet 
mely bennem 
összement... 
szösz került 
oda-bentre 
fáj a lelkem... 
gyógyítanám 
bő szívemmel 
de összement... 
meddig bírom 
ily szűken 
hát nem tudom... 
de engedem 
ha másképp 
nem megy... 
hát elengedem 
marad a fájdalom 
mi nem szösszenet...

ANDRÁS

Kismadár... 

Lelkembe ujjad mind a tíz, 
égető apró rózsatövis, 
tedd, tudd hogy nem fáj, 
csak sárba ne taposd, kérlek... 
látom egész lényed 
érzem minden részed... 
óvlak, védelek 
bármit is teszel... 
tüzes vasakkal 
ólmozott botokkal 
üthetsz véresre, 
kérned se kell 
bármikor - bármire... 
szegény vagyok, 
mint egy űzött vad, 
kit meghajszoltak, 
csak szívem van 
...lelkem van... 
látod a semmiből, 
hogy dobban elő, 
mint a tenger árja, 
hol dagad, hol apad, 
de vigyáz rád, 
talpad alatt 
maradjon talaj... 
bánat...öröm...fájdalom 
fonalából szőttem, 
mint madár a fészkét... 
törött üvegeken lépkedtem... 
nézd a rózsa hogy virít, 
vércseppjeim azok mind, 
könnyel kevert sóhajtás, 
ízleld ajkaddal...másom már nincs... 

*** 
Ha utad új keréknyomba lép, 
lábad más ösvényt kutat, 
ha letérdelnek előtted a fák, 
és a virágok neked bókolnak, 
nem kérek semmit és ez minden, 
...egy rózsaszálat könnycseppedből 
ejts szívembe...lelkembe... 
emlékezz majd...ki tanított repülni, 
szárnyat növeszteni szabadon, 
meghitten érintve vállaid, 
hogy ne sírj és ne fájjon...

ANDRÁS

MINDIG LESZEK. 

Lelkem az Égbe vissza-vágy 
bejárni a végtelen Semmit, 
szeretem ha lobog...utam... 
kéklő tüzem az űrben fénylik. 

Aranybarna...narancs színek... 
mint gyertya, titoknak lobbanok, 
fénylenek igaz szavam csillagai, 
mint virágom a havas hegyormon. 

Az Ég igéje dalol nekem...világom, 
és a kínokat most mind lerázom, 
mert a völgy, mely vízben ázik 
nem hoz le égről csóva-lángot. 

Lényem leigázni elfedni nem lehet, 
hitem...töretlen... egyenes, 
...lelkem...mint élő gyökér, 

nő...mint fák a föld ölén.

ANDRÁS

FÁTYOL... 

Esti fátyol terül a tájra, 
A Hold fénye villog, 
lidérces, babonás vízen, 
átleng a selymes hálón, 
mit a köd szőtt hirtelen, 
a parton ülsz merengve, 
szemed; nézve mesél nekem... 
Varázslat, vagy kóbor álom, 
de látom fázós lenge lelked, 
kicsiny, kékes-fehér fény, 
akárcsak, mint enyém-szegény... 
Tudom, hogy Te is álmodsz velem, 
ott én ülök a tó fátyolos szélén, 
és a párák-szőtte éjben, 
áttetsző ujjunk összeér... 
Varázslat, álom, babona, lidérc, 
hullámok hátán járva hozzámér, 
tudatom tiszta fényben áll, 
tudom, mióta vársz, és várok én... 
Most a derengő esti félhomályban, 
halkan csobbanó selymes habokon, 
találkozott a két reszkető szegény, 
összebújva egy végső villanásba, 

a Hold Mosolygott a Tó vizén... 

ANDRÁS

Zenegép...

Érzem sok ember életét, olyan,
mint egy kíntornász rozoga gépe,
tekerik a kart, szól a furcsa zene,
s a wurlitzer tetején egy majom
ugrál, vagy szélesen vigyorog ülve...
Vidámsága, csak álca-öröm látszat,
a dallam mi szól, egy ócska szíj,
mely a nyakából pórázként lóg.
Rablánc ez, hiába a vidám ritmus,
szíve a szabadság után egyre zsong...
Hányan élnek így, lógva rövid száron,
keserű könnyel lezárt szempillájukon,
szívükben a bánat mély gyökeret ver,
keserves életük nem hagyja őket el...
Pedig lelkük ezt várja,
lerázva láncot, menekülni,
a fásultság fájdalmas kínja elől,
kitárná magát mezítelen,
hogy lássa mindenki, ő szeplőtelen,
csak a körülmények szennyezők,
rothadó bűze roncsol agyvelőt
köti gúzsba őt a vétlen szenvedőt...
Bezárt ajtók, beszögelt ablakok,
a szél nem jut be, kinn zokog,
vár téged, hogy repítsen, legyél boldog...
Kezed a kilincsen, de félsz dönteni,
a félelemtől félsz, így maradsz falak között,
míg könnycseppjeid éles szilánkok lesznek,
s arcodra szántanak mély vérző sebeket,
tépik szét lelked, kíntól vonagló igaz életed. 

Fájdalmasan belereszketsz, elsorvadsz, szenvedsz.

ANDRÁS

A TÓ.

Anna tó vizébe láttalak,
melynek mélye oly sötét
s míg úszkáltál a habokban,
nézésedbe vesztem, fúltam én.

Lebegsz az éjsötét hullámokban,
és szívemben lángot gyújtottál,
mert gyöngyház színű lett az éj,
mikor nyíltan rám pillantottál.

Szeretem nézésed, mert szeretem,
örvénylő mélységét, két szemednek,
hogy benne vesztem, azt is szeretem,
tündér tiszta lett hullámzó lelkem.

Lettél a tó, az éj, a gyöngyházfény,
mikor a habokkal összevegyültél,
és lelkem lettél, ott a tó fenekén,
egy igazgyöngy a Föld szívén.

ANDRÁS

Oldal: Kedvenc versek kedvenc kortárs alkotóimtól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat