A tükör mélyén

Mint éjszínű párduc, mely

zsákmányához közelít, úgy

lopódzik a fondorlat füstje

a kitárult bizalom ajtaján.

Fénybe burkolt sötét fest

méreg-árnyakat, jelmezbe bújt

hatalom pusztító gőg-tüze

szövi dermesztő, sötét paplanát.

Gyilkos lándzsáik élezik a csend

bemocskolt sóhaján, önkéntes hóhérok

fonják már az ítélet kötelét.

Akár ha alkonyatba olvad az est,

ködből közelít kísértő holt-démon,

ki szent imaként hordja kötetét

egy igaz urának, úgy áldják

önnön magasságuk fenséges voltát.

Elnyelnék mind az igazak lelkét,

széttépnék sebzett szívük szárnyát,

sorvasztják a szeretet fakó honát,

tükreik mosollyal csiszolt szemén.

2009. November 3.

---

Fel a mélyből!

Hol árnyak építik

a múló percek rengetegét,

ott, a könnyek tajtéka

fény-korallok arcát mossa.

Hol a magány émelyít,

s a semi ellenvetést

nem tűr, a csend hajléka

a reményt tenyerén hordja.

Ha sötét felhők szeméből

tombolva zúg a vihar,

s lelked égetné porig

dühében, ne félj hevétől!

Záporba csitulva tikkad

ki ereje. Mi nem kopik

meg sosem, a remény tüze,

benned lobog, ha parázsba

fojtja az éj leple akkor is!

Ha úttalan úton űzve

menekülsz, múltad kabátja

ólomként húzna, lásd, harcolni

kell a holnapért! Ha szakadékban

feszítene keresztre a világ,

nézz a mélység fölé! Ott már hív

a hajnal, új utak hasadéka

szórja szemedbe az élet lángját,

hisz benned az erő és a hit!

2009. November 25.

Lidérc éj

Árny-fátyol fonja át a lég

medreit, korom színű lángok

falják fel a horizontba fúlt

fény morzsáit. Tél ízű szél

szaggatja rongyokra az álmok

menedékét. Holt avarból gyúlt

tűz csóvái ostorként vágják

az acélkék felhők testét...

Villámok sikoltják a világ agg

szívének fájdalmát. Mintha sárkány

emésztené fel, a remény

porladó könnycseppként semmibe fagy.

Dübörögve rikolt az Ég sóhaja

a sötétség tüdején, sziklaként zúduló

eső cseppjei széjjel tépik a Föld

méhét. Lávaként égető sódara

hömpölyög, s a sátán kaján, torzuló

vigyora, akár megcsonkított lélek-rög,

most kíntól habzó undora kövét

szórja a tájra, falánk torkán

kacag az enyészet démona.

Diadalban tobzódik, fertőjét

elhintené a vihar szomján,

míg a rontás vérét ránk ontja.

2009. November 8.

Keresztre feszítve

Némasággal tömött éjbe zuhan

a lélek, húsából serkenő vér

patakokban mossa sebeinek

lehullott vakolatát. Szavakba folyt

ánok szelídség, ördögi csuha,

tőrrel hasít a hamis emberség,

ostorral csap naív gyermekeire.

Szemében semi más, csak üszök és por

lángol, felperzselné a szabadság

hitét, szellemét rőzseként égetné

el...Itt maradt hamvait markába

gyűrve morzsolná széjjel, kaszáját

suhintva lesben áll, ádáz kéjjel néz,

erejének tobzódó habjába

merülve közelít, kezében csontot

törő kalapács, méregbe mártott

szegek, ítéletként villogó kereszt...

A romlásnak fája gyümölcsöt bontott!

A szív kérge már csupaszra hántolt,

de örökké él az utolsó lehelet!

2009. November 24.

Kövesd a nyájat!

A felkelő Nap mezején

kórusként harsogják szavuk,

acélos összhangjuk kevély,

oly dicsőn zengik öndaluk!

Szelíd, csöndes tűzzel vesznek

körül, egyengetik újszülött

lépted, de máglyára vetnek

hogyha homlokodra tűzött

koszorúik nem kéri fejed!

Ártatlan arcuk, oly hófehér

gyapjuk, de indulat remeg

ráncaikon, lelkük kőkemény!

Otthont kereső fekete

bárány, ha közéjük tévedsz,

redőnyt húznak két szemedre,

de hangjuk csak érted béget!

Hát rajta, kövesd a nyájat, vagy

aprófaként égetnek el!

Lángjaik dühe féktelen mar,

tobzódva azért, mit nem érhet el!

Hajlékot kínálva börtönbe

zárnak, hogyha színed más

mint nekik, kényük özöne

irgalmat nem ismer. Hát

gyerünk, kövesd a nyájat, vagy

eltörik lábad, s láncot

fonnak rá! Kilöknek, és langy

meleg ámulatuk tomboló vad

lincselésbe csap át! Eltapos,

ha nem engeded, hogy megnyírjanak,

s egyszínű irhájuk nem hordod!

2009. November 30.

Őszi évek

Alkonyodik a lét, rozsdás

fény-szirmokat hullat

a percek Egéről.

Vénülő emlékek fonják

sorsunk, letűnő utak

porában reményről

álmodik a szív. Csontkérges

pillanatok parázzsá szunnyadnak

zsebünkben, elmerengve még

az idő csupasz szemében,

ujjaink új holnapért kutatnak.

Áporodott leheletű éj

ágyán tétován ül a lélek,

megfakult szeretet, tört

csillagfény a jövő ígérete.

Árnyakba bújt hideg rémek

markában kétség gyötör...

Ingatag, szétmálló pillérekre

visznek megtorpanó lépteink,

cserzett vágyaink fonnyadó

avarán csobban a keserűség

könnycseppje. Absztrakt képeink

foltjain keressük korhadó

valónk, az enyészet est-nedűjét

issza vérünk az élet vész-karcos

bánatán. Repedezett tegnapok

résein át siratjuk el köddé

porlott napjaink megkopott meséit,

amíg a csendbe halványodott arcok

tüze melegít. A jelen elnagyolt

tónusainak csiszolatlan kövén

remegjük őszbe takarózott éveink.

2009. December 15.

  

Oldal: Lét és sors
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat