Andalító suttogásod

Bársonytalpakon

osonó csillagpára

dereng erezetén,

ahogy egyetlen

lüktetésben

szívemre hull

s húrjait pengetve

játszik

szerelem dallamot,

lágyan simogatva

lelkem, selyemből

szőtt fürtje

élet cseppként

csobban belém,

féltőn ringatja

lényem

szívednek

pőre, hangtalan

lélegző dobbanásán...

2009. március. 26.

---

Szabadon a szív

Lehulló emlék szirom

pernyéje szórja a tegnap

itt maradt szilánkjait.

Illatát magamba szívom,

lépte osonva csen zajt

lelkembe, párás lángjait

takaróként fonja körém.

Lassan eloldja láncaim

acélból vert fonatát,

a jövő dús lombú völgyén

kibontja régi álmaim,

csomózza létem vonalát

hamvas kezének tiszta

selymével. Csillag hullámzatként

borul szívemre, érzem

könnyei taván ringatja

a múlt bölcsőjét, útitársként

sejtembe cseppenti fények

zuhatag lélegzetét. Robban

a gát, a küzdelem

forró heve lágy pírba

omlik, óvatos megtorpan

a remény, a jelen

kopasz barázdáiba

ülteti simogató

élet parázs magvait.

Merengésbe folyt

fájdalom kínt hordozó

öble kiszáradt. Hangjait

már csak mint holt

visszhangot hallom

csengeni mélyemben,

az érzés átfog, alakít, 

benne égi lanton

zeng a holnap, ízlelem

hajnali permetét, most tanít

lélegezni újra sorsom

lélekvízzel mosott partján.

Rügyet bontanak falaim

régi romjai, testükön fon

lét pázsitot sóhajom, talán

most érzed suttogó szavaim.

Érverésem már nem zárják

tömlöcbe többé alvadt

vérű hegyek, benned látom hitemet,

remegek az érzések árján

feléd, a csend leplén halkan

kezedbe teszem pőre szívemet.

2009. április 6.

Nincs más

Érzem, ahogy lélegzel,

körülsimogat

derengő szerelemköde

leheletednek, melege

lávaként hömpölyög

végig rajtam,

szívembe érve

felgyúl bennem égi,

tüzén a szerelem,

robban a tudat

meztelenre hántott

magja, csak Te vagy,

lüktetsz mélyemben,

sehol semmi nesz,

nincs más.

Dobban szíved,

érverésed szelíd

moraja ereimbe olvad,

hogy véremben

bontsa ki a szenvedély

forró virágát, s tajtékzó

hevében felégesse

akaratom utolsó

morzsáit. Éteri

ritmusa angyal

szárnyként remeg

csontjaimon, ölembe

csordulva zuhatagként

mossa el a világot,

belőled kortyolom

az életet,

meghajlik a tudat,

csupaszon remeg

előtted minden

porcikám,

csak Te vagy,

szétáradsz bennem

egészen, sehol

semmi hang,

nincs más.

Szemedbe vonsz,

lángoló sóhaj kúszik

pillantásod csillagán

felém, mint hajnali

pára éltető nedve

lelkembe csobban

gyönyörű cseppje

létednek, ízlelem

szomjasan, otthont

kereső kitikkadt

vándor, sejtjeid

fényétől borul

csillagba az éji

Égbolt, szikráin

a boldog tudat,

pőre érzelmeim

szívedbe hullatom,

hiszen rejtekemben

csak Te vagy,

és senki más.

2009. június 1.

Csoda

Kitárul a pillanat,

megdobban  a csönd

szíve, szomjas

lelkem ölelő

karod melegébe

simul...szemed

smaragd óceánja

gyöngéd hullámokban

fogja át lényemet.

Apró rezdülések

gyöngyként hullnak

érverésed ritmusán

mélyembe...mint

selyem fényű virág

kelyhe, kibontja

égi szirmát

a szerelem,

s óvó hajnal-fátyolként

borul körénk.

Sóhajok harmat

cseppje csorog,

szívünk lüktetése

összeolvadt

hangjegy akkordjain

remeg, míg

végzetünk

angyalszárnya

kettőnket

átölelve

Ég és Föld

fölé emeli

csillagunk tüzét.

Átölel a mindenség

Szemedbe nézek...a csillagok

pora smaragdszín eső

szálain csobban belém,

sejtjeimbe forrasztva

égi fényeik örök tüzét...

Szemembe nézel, hol hit ragyog,

íriszed tükrén sejlő

hatalom suhan felém,

sugara szétporlasztja

könnyekkel mosott múltam tükrét.

Karodba simulok...ölelésed

rejtekében semmivé lesz

a horizont...nincs többé

határ...angyali bizalom

cirógat, hazatértnek menedék...

Átölelsz, pokolig követnélek,

egyetlen nesz sem töri meg

pillanatunk, minden köddé

lett, sok fájó, régi siralom

tovaszállt, csak illanó emlékkép.

Lehunyom szemem...érzem

sóhajod finom ívű

szárnyakon mint reppen végig

nyakamon, hűs selymén meghitt

csendben csorog az élet...

A sötétben sem félem

az árnyakat, zord mívű

halál nem riaszt, hisz Égig

emelsz léteddel, szétfeszít

a mindenség, most élek.

Ajkad bársony szenvedély

ízén puhán borul számra,

egyetlen csókod a hajnal

tiszta lélegzetét vágy

záporában szórja vérembe,

újjászületés...

Szád mámorok tengerén

ringat el, akár a láva

körülölel forrón s halkan,

leplén ki nem alvó láng

vízesésként omlik lényembe,

örök tüzű szentség.

Hangtalan olvadsz ölembe,

tested lüktetése lobbanó

gyönyör-varázs, végzet parazsát

gyújtja fel sóvárgó mélyemben...

mennyek légi útjain járok...

Nesztelen hullok öbledbe,

pőre szívvel omlok dobbanó

szívedig, kortyolva dallamát

kitárul nekem a végtelen,

Te vagy kit kapujában látok.

2009. június 9.

Oldal: Szerelem
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat