Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

1143450802.gif

 


 

Csepp-Világ

 

 

 

Markomba csöppenj s alkonyba,
Járj karnevált karomon,
Szállj
Egekbe, szürkülő tengerekbe.
Süssön a nap s üssön
Holnap ostorral.
Szólnak
Vándor égen madarak százszor
Hullnak alá s fulladnak
Szellőbe, mint senki más előtte.
Szőj csonthéj-burkot agyam köré
Lőj
Csillag-rakétát, ha pirkad.
Hegyormok lábánál fontok
Lombokat fák csúcsaira,
Égboltokat,
Estet, miket Holdak, Napok alá festek.
Pillants át könnyeiden,
Villants
Villámot tüdőmbe, szemembe szilánkot
Te Csepp-világ verme,
Melybe zuhannék búval telve.
Huzatos miliőd koszos,
Sárfoltos cipőd árkot mos,
Mégsem húz a koszba többé téged.
Palánta gerinced húzódik zord idők nyakára
Való a jövőnk,
Elhaló
Múltunk örvend kezedben
Utunk
Vége közel, jő s éget
Sivár erdeidben Csepp-világ.
Napokba sűrített évek vakolta
Falán tanul írni-olvasni a Halál.
Mégis tudatlannak látom én is,
Tudom te is.
Rúgom
Magasba korlátaim szavakba
Vájt ablakot tárt
Arcod felé az idő, hogy elfújja a harcod.
Viasszá olvadt gyanta vigasszá
Fakul
Harcol ellenem, vénámba vért karcol.
Újra indul bennem élet útra,
Melyre lépek s töltök kehelybe
Cseppeket a világból s fagyos hóból pelyheket.
Zűrzavar a fátyolod, mely lelkembe űrt szaval,
Nem viszlek magammal, vágyam elég nekem,
Hosszú utamra, hova nem lép a bosszú.
Egyedül az emlékeddel elmerül,
Jéghegyként az ember egy cseppnyi
Szélcsendként.

 

 

 

ephix

 

depi0.jpg

 

Céltévesztés

 

 

 

Az éj sötét foszlányai
közt fekszem
köröttem alvadt vérdarab
- a csend..
Fekete szirmai belepik
lassan testem -
rabként remegő szívem
magában leng.
Fagyott éj kupolája
borul lelkem templomára
melyből halk
ima rebben
erőtlen neszezéssel
tapogatva az
éji űr rideg havasán,
mintha utat
keresve kutat a kéz
imára zárva
s égre tárva szirmait
a szívnek - de
bűnös elmém bilincsbe
zárta ajkam
s imám halk sóhajjá válva
- mint fagyott pára -
a menny felé száll, de
célba nem talál.

bZs

 

bZsanna

 

wbzk5vac2orfb5l3j987.gif

 

A gondolat halad...

1.
Jeges téli szél
kopog az ablakon,
menedéket kér
s bejön ha hagyom.
Van, hogy magam tárom
szélesre az ablakot,
néha a fagyos szél
is én vagyok.
Jég lehelettel egy
virágot rajzolok a falra,
hogy szélcsendben
virág mellett legyek halva,
- boldogan!

2.
Egy hűvös tenyér
mi homlokomat érinti
- sajátom,
mint álmom
mi fejemben tüzel.
Az álmokat féltőn óvja
a hűvös tenyér
majd álom s kéz
aludni tér egyszer...

3.
Mereng, küzd, birkózik
a tudat.
Mi jobb? Ha él, vagy ha
tompa marad.
Vegetáljon hát,
hogy ne álljon senki útjába?
S kútjába,
mit bevetett
a langymeleg
tavaszi szél,
mibe belenézni
annyira fél,
a víz maradjon
kristálytiszta?
Vagy fáradtan
térjen vissza,
hol magvak teremnek
majd virágok lesznek,
és szakítsa le újra a virágot,
- minél szebbet még nem látott,
majd haljon a virággal maga is...


amnesia

 

1683999.jpg

 

Szembenézek elvetélt álmaimmal



életem villan,
s megtör görbetükrökön.
Furcsa
ez a valós produkció:
a hiány,
az elnémult hang,
a megfagyott lélek,
a kozmoszba tűnt tudat.
Őrjítő
a letaglózott holnapi remény,
az összekuszált napi létezés.
Értelmetlen, ormótlan
az útkeresés.
Pusztító-pusztuló atom
a nyugodt, megszépült
arc a ravatalon.


vogul

 

4-1-1.jpg

 

Késő, esti béke



asztal fölé hajlít az est
homlokom gondján lassít a füst
hátam mögött a nyár-kosárban
a repcesárga-lob: színezüst

könyvlapok között felejtem magam
puhán szuszog a kinti csönd - merül
s az álmos gyertyapislogásba
pár békekönnyű órám szenderül


Barb

 

1242318002_54.gif

 

Tükröm, magam

 



Lehajtom fejem a tükör előtt
belenézni nem merek
tudom, nem tartottam meg
az ígéretet.
Hiába fogadtam meg
nem fogok szeretni
csak remegni a pillanattal,
most még is minden nappal
többet ér a pillanat.
Döbbenten eszméltem
a szemedbe nézve:
nem vagyok műanyag!
Más már a perc,
most oly könnyen száll
mint tollpihe
álmos éjjelek
párnájából megszökve,
közben lágyan
simogatja arcom,
mielőtt végleg eltűnne.
Harcom, mit hitem ellen
indítottam késsel kezemben,
a csorba kést forgatva
időnként lelkemben,
- feladom!
A békémet akarom!
Emelt fővel nézek a tükörbe,
bízok a jelenbe s jövőbe
mi magam vagyok!


amnesia

 

azolddark2.jpg

 

életem



átgázoltak rajtam is ideológiák
szavakat nem értve
gyermekfejjel
mormoltam imát
félelmeimre nem volt ír
a fohász
lázadtam hatvannyolc tavaszán
a fáklyát hordoztam önzetlenül
könnyek fájdalmak
próbatételek jöttek
s voltak könyörgések
helytállások is
ám a nyilas-hozta szerelem-robbanást
mára enyészet bitorolja
nem hiszek világokban
pénzfanyar célokban
a földöntúli élet is talány
biztos csak a porladás
s tudatomat - szemcséire hullva -
ködként vonzzák
dermesztő
távoli galaxiák



vogul

 

1192361831.gif

 

Álmaink mélyén,
szép mesék pihennek.

A filmet nézve, ébren is visz a képzelet.
Úgy érzed Pandórán otthon vagy újra.
Ismersz minden szót, semmi sem idegen.
Ősi bölcsesség ez,
mi századok óta miénk volt.
Utunkon hűen vezetett.
De már rég elfeledtük.
S legtöbben, mint a fő hős.
Modern világunkból kiszakítva,
olyanok vagyunk, mint egy rossz gyerek.
„Zajong és buta, semmit nem ért.
Nincs szeme, sem füle."
Mégis mit ezen a csodás bolygón tanul,
érez és újra képes a szívével látni.
Emberi érzésekben tündökölve'
Megérti, mi a szeretet!
Magunkénak érezzük mi is az érzést.
Mélyen bennünk is ott van,
csak mára minden más fontosabb.
A szeretet szemével nézzünk, hogy
végre megértsük!
Nekünk, a föld nevű bolygó.
Pandóra.

Ideje felébredni!



2010.01.21. Korin


korin

 

adarkkep.jpg

 

Kövek


Összemosott határaink
nehéz kövére ültem.
Szavam torkomra száradt
és porrá szégyenülten
omlott szívemre. Láttam
ahogy álmaim fojtja az éj.

Minden élhetetlen vágyam
árnyék-karokba csorbult,
és védtelen maradt hitem
az úttalanról visszafordult
- majd súlytalanként megpihent -
határaink elmosott kövén.


Barb

 

kislany.jpg

 

Ma is hiába várt



Csak egy lány, az utcán álldogál,
csizmája sarka csámpásra kopott,
de lehet, hogy már így kapta.
Kabátjában, szelek randevúznak,
fején kötött sapka, valaha fehér volt.

Csak állt, szemében könny csillant,
ajkát lilára festette a hideg,
sápadt kezében csutka babája,
apától kapta, most ez minden kincse,
meg szívében a szeretet.

Csak várt, néha letörölte könnyeit,
mögötte a nagy tölgyfaajtó bezárult.
Rácsos ablakok tükrén megcsillant a fény,
a késői Nap, vöröslő sugara.
Mégis, hideg volt, mint a tél fagyos csókja.

Pedig, megígérte, hogy jön. Múltkor is hiába várta.
Gyűrött levelet vett elő zsebéből,
kusza betűk formáztak, szavakat, mondatokat,
egy apró folt, talán egy elmaszatol könnycsepp,
még árad belőle az intézet dohos illata.

Lassú léptekkel lopakodik az este.
Egyre sűrűbben gurultak a gyöngyök szeméből,
arcára kottázva a bánat dallamát.
Lassan szállingózni kezdett a hó
belepve egy álom szétfoszló lábnyomát.

Apa nem jött ma sem el.
Visszaballag az intézet átkozott falai közé.
Ócska vaságyon ringatja álomba a zokogás.
Régi képek csodáit szövi az éjszaka,
és megnyugszik szívében a zakatolás.


szhemi

 

2125lht.jpg

 

Búcsúszó

Fájdalmam csorog szívemen,
mint apró mécses forró viasza,
sebesre égetve minden barázdát,
hol hulló vércseppek születnek.

Húsomba kapar röpke illúzió,
vacogó könnyek karcolják arcom,
s árnyad fölém hajol csendesen,
pilláim felett bánat hunyorog.

Elmúlás megássa álmok sírhantját,
halott ábránd készít koszorút
nagy tövisekből a remény fejére,

s lehántolt lelkem ostorozzák,
eltemetett hiány-lángok nyelvei,
keserű búcsúszóban hordozva álmaim.


vadvirag

 

cak16.jpg

 

Gallyakat hoztál

Emlékszel?
Sétáink folyton megzavartam.
Rémisztett ég és felhőalakban
jeleket láttam jönni.
Deszkapallók alatt
kitágult torkok a vermek,
téglacsonkokon futunk
míg magukba nyelnek
(hisz úgyis elbukunk a végén)
- elcsodálkozol a félelem sötétjén -
Emlékszel?
Dicsőt akartam:
hogy kiment majd a hős
a magamra-gyújtott házból

(s te gallyakat hoztál az éjszakákból)


Barb

 

fenyeshold.jpg

 

Lélek-fények

 

 

 

Elszállott időt mos az est,
Szél kergetőzik pille-álmon,
Némán lebeg, nyugszik a test,
Redői beszívják mind az ágyon.

Mintha friss virágot törne a szél,
Szobámba oly csöndesen ballag,
Befelé kúszik, törtet a fény,
Életet adva a falaknak.

S mint bábából kelő lepke,
Ébredező lelke,
Kel fel a szunnyadó álom,
Szívem csöndesen dobban,
Bár felelne,
De szavait nem találom.....

...Majd nyílik az ajtó,
Ismerős léptek,
Dalolva száll,
Most a lélek,

és jajong a zár.

 

 

 

POST /adatlekeres.php?tartalom_szoveg_valtozas


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 113
Tegnapi: 166
Heti: 113
Havi: 1 738
Össz.: 1 040 128

Látogatottság növelés
Oldal: Versek kortárs alkotóktól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »