Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

00000092.gif


Az utolsó felvonás


Fázom a semmit súgó csendben,

fázom, didereg a lelkem,

állok az eső ázta szélben,

fázom kezének melegében.

Rideg falak között állok,

némán, merengve várok,

hideg ajkad érintése perzsel,

olvadok, s fázom melegében!


Állok a semmit súgó éjben,

dacolva jeges szenvedéllyel,

fázom a forró könnyektől!

összeomlok a gyönyörtől.

Rideg szemedben lángoló vágy,

csendes sóhajjal borulok rád...


Fázom a hirtelen támadt csendben,

fázom, didereg a lelkem!

állok szétdúlt vágyak romjain,

elhamvadt tűzeső lángjain

nézem a semmit súgó csendet,

remegve üvölt, amit érzek!

Állok a csillagok közt meztelen,

könnyektől megalázva szégyenkezem!

Gyűlölt szenvedélytől mocskos testem!

mérge tűzként áradt szét bennem...


Súgom a semmit súgó csendnek:

arctalan él bennem a lélek!

Hideg tűzzel égették lángomat,

jeges tűzzel perzselték ajkamat!

Csatát vesztve ronggyá szakadtam,

mert Neked, mindent megadtam.


2001. június 29.

624346.gif

Egy perc volt csak


Szép volt minden pillanat, mely visszavár,

lelkem gyönyörű érzést keres, s nem talál

csak tiszta tüzet az emlékek kútjában,

csak porlepte vágyat, mely kínjában

felemészti könnyektől fuldokló szívemet,

s a ború otthonában síró lelkemet.


Eső esik a csendben, reám hull.

Elmossa szenvedésem, a sárba hull.

Könnyeim arcod márvány tengerén csorognak,

álmaim szíved dobozában zokognak.


Megaláz a pillanat, ha visszatér:

kegyetlen lelked lelkemhez ér!

Arcul csap a szó, de nem felel,

ma-holnap talán elfeledem.

Feledném, ha jönnél, s ölelnél!

Ha oly tisztán, mint régen, szeretnél.

Ha gyöngéd mosoly ragyogna arcodon,

ha a szó ott suttogna ajkadon.


De talán nem voltam több Neked,

csak egy szív, mely szeretett.

Csak papír az óceán kéklő tengerén,

csak hamu a szürke láng szép vizén.

Nem volt több minden, csak egy pillanat,

de lelkemben a világ örökre itt marad.


1999. November 25.

404683.gif

Lerombolt falak


Lerombolt falak romjaiban ül lelkem,

várlak még a fekete csendben...

Könnyem elered, s elmossa a csendet,

tisztuló útjain emlékek égnek.

Felgyúl a láng a romnak hamuján,

átlépek a pusztuló múlt kapuján.


Falak és hegyek a tenger habjain,

látlak, de félek, talán nem vagy itt.

Álmok és vágyak véreznek a halál karjában!

Mit keresek én egy halott álom sírjában?

Újra látom, minden szép porba hull,

ajkam sikolt, könnyem kicsordul.


Elfutok a tegnapnak alkonyuló hídján át,

nincs szárnyam, hogy repüljek feletted át

tátongó szakadék? Túl a parton mosolyod.

Félek, tudom, meghalok.

A mélybe vetem magam, gyere halál!

A fényesség fekete tüze nem rám vár.


Függönyöd terítsd rám, s én boldogan megyek!

Nyisd meg kapuid, s omlanak a hegyek!

A mélyben lent ég a tűz szívemben,

de nem tudom kié e tűz itt benn.

Életem a múlt halott, és idegen,

arctalan látomás elrabolt szerelmem.


Keress majd, ha alkony jő ablakodba!

S a holdsugár könnyedet felszárítja!

Ott leszek egy tiszta perc emlékének képében,

a hamu alatt izzó láng szívében,

hol könnyek mossák a fekete csendet,

hol az utolsó percben kerestelek Téged.

Mint régi vár, hol ostrom volt a nagy halál,

a romokban szíved, majd megtalál.


1999.Április 24.

sotet.jpg

Nélküled


Vége van, riadt suttogás rebben,

éjjel van, kihalt vallomás minden.


Ébren sétálok hamvadó tűzben,

ébren mélázok haldokló fényben.

Sóhajok árnyán figyel a tegnap,

hallgatom, mit mesél a szél,

sóhajok lángján zizzen a holnap,

haldoklom némán az árnyak mezején.


Omló hidak pora hull arcomra,

elhervadtak az éj virágai,

omló hidak romjaiban bujdokolva

elragadtak fuldokló világai.

Beleveszek a tegnap emlékébe,

füstös hangja özönvízbe taszít,


vele megyek a holnap köntösébe,

üszkös lángja haláltáncra tanít.

Sóhajok árnyán lomha bús halál,

kezem ölébe szakad csendesen.

Sóhajtok lomhán, távol éjszakán

fejem kezébe hullott reszketeg.


Megálmodott szavak szétzúzva

égnek el,

lelkemben szerteárad mérgező,

szürke poruk,

találkozott két alak széthullva

űzik el

szívemben megtalálva mi

belőlem én vagyok.

Csillagok lombjába szállok

az éterig,

világom leomlik, fáradt vándor,


itt vagyok száműzve végtelen

ideig,

pusztulása életem, halálom.

Vergődöm jeges, fénytelen

emlékek között,

a csendben a pokol hangja

vonyít,

tűnődöm, hatalmam nincs a

jelen fölött,

a testben a lélek pusztulva

feledni tanít.


Vége van. Riadt suttogás rebben.

Éjjel van, kihalt vallomás minden.


2003. február 24.

torekeny.png

Emlékeddel ébredve


Derengeni látszik megcsalt hazugság,

szomorú varázsa zsongva énekel.

Felejtesd velem üres álarcom!

Mert dalában zengem halálom!

Éggel járok kínokra veretve,

mélységben fekszem kezében heverve,

szellem vizek elhagyott útjain járok,

izzó alkony ölelésére várok.

Széllel villan a minden és semmi,

meghalt az,ki tudott feledni!

Testét reménytelen csillagok könnye borítja,

lehullanak haldokló álmaim vonyítva.

Rongyokra szakított a kegyetlen vallomás!

Koldus szív, halál neked az utolsó állomás.


2003. Január 11.

406840.gif




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 166
Heti: 44
Havi: 1 669
Össz.: 1 040 059

Látogatottság növelés
Oldal: Fájdalom
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »