---

 Virágzás... a sok fájdalomért... 

Hallottam az éjnek súlyos leheletét, 
ahogy kinyitotta űr-száját az ég, 
reccsenő recsegés sarkától - sarkáig, 
dübörgő-villámlás, egy fénylő kéz... 

A sűrű sötétségben csillagok gyúlnak, 
mint csillogó virág szőnyeg kinyílnak, 
s ott ahol eddig nem nőttek virágok, 
most rózsák, rezedák, golgoták virulnak... 

A Hold apró fényszikrái hullanak szerte-szét, 
s egy láthatatlan palettáról álomként legurulva, 
ezüstös foltokat fest oda apró pamacsokba, 
hol eddig nem volt szín, csak fekete-sötét... 

Hívlak! Gyere e virágzó égi tengerbe, 
mely illatával lelkünket óvó-menedék, 
merítsük mosolyunkat e végtelen tóba, 
Isten, most nekünk adta lelki-ismeretét...


ANDRÁS

Most nem nekem... 

Még érzem suhanó selymét 
szélnek, fénynek, virágnak, 
becéző bársonyát, 
napoknak, perceknek, óráknak, 
de azt is látom, hogy tűnik el 
a tegnap varázsa... 
halványuló fénye 
száll a végtelenbe... 
még játszik arcomon, 
tétován siklik hajamon... 
az elmúlás keserű íze, 
már érződik ajkamon... 
annyira ijesztő, hogy ezt bevalljam, 
s zokogni merjek csendes hangtalan, 
merengve nézem az ég 
feszülő kék-fényű hátát, 
s csendben halkan megértem, 
kitelt a nyár, sok volt a fény, 
elmúlt az ősz is, itt a tél 
a harmónia most nem nekem szól, 
most nem nekem zenél...

ANDRÁS

Tudom a helyem... 

Hadd maradjak az én helyemen, 
itt nyugodt, és teljes a csendem, 
csak ne csaljatok, hazudjatok! 
Ugyan mi gyönyörűségtek van, 
ott lenn, hol vagytok, s járkáltok 
sóhajtozva föl - le céltalan. 
Halljátok mennyi össze - vissza zaj van! 
Hány hazug száj és vonyító torok, 
mind az én fülemnek rontó dühös ostorok. 
Az én vérem és létezésem kell mindnek, 
s tombolva részegen lehánynak mindent, 
ringyóként ölre mennek: tegyétek. 
A csatatér legyen tiétek, élvezkedjetek, 
elbújtok Istenetek mögé, de hamis kezetek 
és káoszba olvad hazug imátok; szörnyű, 
hogy mire képes nyelvetek és szátok. 
Pirkadó hajnalom énekszóval teli, 
zajotok hozzám nem engedi, 
így jó nekem, itt az én helyemen, 

egyedül csak a Csend beszél velem.

ANDRÁS

Ott valahol... 

Ott messze valahol 
mint széllel szálló füst 
arra jár gondolatom 
ahol rád néznek 
a hulló hópihék 
fehérségük 
én vagyok... 
sokat nem kérek 
csak sétálj ki az útra 
hol alszanak a fák 
hallgasd álmukat 
bennük a világ... 
szemed tükör 
fordítsd az ég felé 
magam látom benne 
lelked fényeként... 
többet nem kérek 
csak szegd meg 
karácsony kenyerét 
és ha morzsa hullana 
az már nekem elég...

ANDRÁS

Köntös...

Elég a dísz a cicoma,
ez nem a gálák otthona,
az járjon így, ki bálba jár...
parfümöd, púderod hamisan
gyanús, hogy nem tökéletes,
hol kendőzés van - nyílt titok -
az épség, szépség sántít ott...
szívedből nem mosoly fakad,
lidérc álma ördögbőr alatt,
a vastag köntös nem takar...
csellel élsz csak szüntelen,
virág ablakodban nem terem,
fényeid sötétek, keserű cseppek,
behunyt szemedben gyűlölet,
mérgező virág illata leheleted,
tetszelegsz és bájologsz,
hamisan ringatod feneked,
s így szavalsz csalfa verseket...
nyakad húzza rozsdás ördög-kereszt,
minden gyönyöröd nyitott szemét veder...
gyógyfüved nincs, aranyad nem ment,
szavad hervatag...végül csak sírba tesz,

nem irgalmaz, se Krisztus, se az Ég neked,

mert hamis az idil egy Nap alatt, mely 

korongján döcögve, álszentül hazudva halad...

ANDRÁS

SOHASE... 

Arcát láthatom e úgy 
mint mikor tombolt a nyár 
talán sohase 
nézhetem ahogy hajdanán 
s loboghatok e 
ha Ő reszket és fél 
így magányosan 
fáj csókvágya lelkemen 

Vajon mondhatom 
csak engem szeret 
mikor ágyát veti 
s eszébe jutok 
mikor feje más 
párnáján nyugszik le 
rejtély a kezdet 
a vége se más sohase 

Ha ült mellettem 
csendesen 
lélegzetem itta 
és örült 
ajkam szóra nyílt 
- meghalok most ha kell - 
hisz lelkem a lelkedé 
most idd vagy sohase 

Kínom legyen rövid 
éld világod tedd mi köt 
s ha megcsalt a hitem 
annyi baj legyen 
csak a szívből lett 
egy száraz kihalt tompa rög 
és miért fájjon 
nem volt enyém sohase.

ELONOR

Örök advent 


Már rég kisiklott életünk az ölelésbõl, 
Hamuvá érett az illedelmes válasz. 
Mégis, kicsiny falvak apadó népessége 
Felszínen tartja még a tisztességet. 
Megbarázdált arcok, sors tréfálta aggok 
Mind méltó nemzedékei a cudar koroknak. 
Megfontoltan fertõzik meg sas fiaikat 
A nyugodt, hittel teljes élnitudásukkal. 
Egyszerû szeretet mámor körülöttük a glória. 
Ezeknek ellenére, félúton valahogy elvész 
Az ártatlan próféták könnye, 
Nem talál olvasóira a sorsok között. 
Némán kiáltó várakozásunkban 
Csupán sóvárgás marad az áhított szeretet, 
S ha meg is tapasztaljuk, önzésbe falazzuk, 
Mi a fiak, szeretni is egyre magányosabban tudunk.

ELONOR

A siralom völgyén 

„ És ha kedves volt is valamennyire, 
De többnyire volt munka és fájdalom, 
Elkél életünk minden ékessége, 
Elmúlik, mint árnyék és az álom,.." 
( Kilencvenedik Zsoltár) 


Rigófütty simogat a zöld szellőben, 
-Legyezőszerű-pillanat isteni ujjbegyen- 
Gondolatban kutakodik a Lényeg a léten. 

Gunnyaszt a köd az Ér nádasa partján, 
Tova illanna névtelen szomorúságként, 
Nyújtozkodna a felhőn, az alkony pírján. 

Ezüst harmatot sóhajt a zsenge kaszáló, 
Megtörik fénye elkínzott üres szemeken, 
Fáradtságot húz sovány terhe alatt egy ló. 

Szekere zögése lassan elvész a tájban, 
A ráncos öregség bűntelen előre mered 
S megtörik elszórt virágként az út sarában. 

Szivárványra döcög lovával hófehér sorsa, 
-Pólyában ringatózik annyai édes ölen- 
S szakad égi színekre mint fekete föld pora. 

Rigófütty simogat a zöld szellőben, 
-Legyezőszerű-pillanat isteni ujjbegyen- 
Gondolatom kutatja a lényeget a léten.

ELONOR

Fázom 


csillagok az avarban 
hó alatt 
velük a sötétség 
fehéredik papirra 
fázom 
szobáim falától 
hol vagyok 
jóllakott 
kit meghánytatnak 
szürke hamuba 
és ablakomom Rács 
kivülrõl magam 
nem enged 
meglátni 
börtönömben 
hova bezár 
a kételkedõ hideg

ELONOR

Oldal: Versek kedvenc kortárs alkotóimtól
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat