---

Olvassz magadba!

Meztelen vágyak tűz-folyamán

illatod puhán lelkemre tapad,

beléd csordulnék lángja nyomán

oda, hol szíved forrása fakad.

Pillantásod gyönyör rejtekéből

szerelem tiszta fénye csepeg

erembe, izzó kéj tengeréből

a mámor akár zápor pereg

bőrömre. Ölelésed lombján

fellobbanok pőrén és lázasan,

körülfonlak, koldusok szomján

ízlelem sóhajodat. Szárnyakat

bont a szenvedély, leheletének

lüktetésén rád omlok, csókod

útjainak perzselő hevében

szótlan égve véredbe folyok.

Fülledt, kóbor pára cseppé lettem,

ki csonkán keresi sorsa magvát

létének, s csak egyedül benned

érzi megszületni élet-hamvát.

Olvassz hát magadba, hogy

sejtjeidben szétterülve élhessek

végre, hisz így nem vagyok csak holt,

árnyvilágban haldokló félember.

2009. augusztus 23.

Hamvadként

Kigyúlnék csendben sóhajod fényén

akár ölelő láng-fuvallat,

lennék ereidbe fonódó ér,

elárvult vércseppként kutatlak.

Csak érveréseden lobognék,

míg lényem tüze szét nem áradna

testedben, életként dobognék

benned szüntelen, sosem fáradva.

Egyetlen lüktetésből hevített

csókban sejtjeidbe olvadnék,

szirmaim forró selymén repítve

téged el, lelkedig porladnék.

Csontjaid ízében megremegve

beinnám illatod varázslatát,

mint lélegzetedből fogant pernye

felszítanám lényed parazsát.

Meztelenre gyűrt szerelmes estén

mennyei csillagporként hullnék

szívedbe, és leheleted kelyhén

hamvadként égve beléd fúlnék.

2009. Augusztus 23.

Pillangó

Nesztelen suttogás fonódik

körém, apró rebbenés, óvatlan

mozdulat tüze. Puha fény-pehely

a magány könnyekből égetett

szikláin oson, úgy kapaszkodik

csendembe. Moly ette lelkem

függönyén hímzett emlék-virágként

megpihen, szárnyait kitárva

befoltozza sebeim rongyként

lengő üregeit. Szemeinek melege

édes árnyékként nyújtózik felém,

sóhaja remény fekete-lyukba

zuhant életem világán. Szívem

megnyitva tábort adnék törékeny

lábnyomának, s ereimbe forrasztva

lángját, kitárnám előtte a végtelen

kertjének kapuját, szerelme

menedékében gyönyörködve

figyelném, hogyan száll a szabadság

bércein, egyéolvadva vele, neki

lennék az otthon, s a határtalan tér.

2009. Augusztus 30.

 Mint csillagpor...

Amikor felölti vén

álom-gúnyáját az éj,

s bársony szemének sötét

ónix-tükrén az öröklét

lángjaiból kigyúlnak

a csillagok, kibújva

fényeik lágy záporán

mélyen bőrödbe tapadnék,

sugaraik lábnyomán

sejtjeid medréig apadnék.

Beivódnék véredbe

akár folyékony, izzó tűz,

lelkedig égetve

vágyaim, mi csak hozzád űz.

Puha kis csillag-szilánk

édes gyöngy-porán ajkadra

simulnék, egyre innám

csókod szívedig hamvadva.

Csendben beléd lopnám magam,

mint egy óvó égi angyal,

és tested körül fonnám

szárnyaimmal, lét-forrás

lennék sóhajból foganva,

pőrén eredbe csorogva

fellobbannék, s szíved

magva főlé úgy emelném

fel a szerelmet, mint szent

oltárt. Mennyei rejtekén

táplálnám érverésed,

hogy lásd akkor lettem

én, mikor létezésed

kelyhét megízleltem.

2009. Augusztus 30.

Hogy érezd, s én érezzem...

Magamba fűznélek,

mint cérnáját

üres tű,

mélyen, egészen

szerelmes szívemig,

hogy érezd

mint rezdül

érted, s érezzem

hogyan gyúlsz

lángra bennem...

Véred szálaival

hímezném lüktető

ereim, hogy érezd

milyen egyé válni

velem, s érezzem

milyen ha véredből

létezem, s te töltöd

ki mindenem.

Bőrödet bőrömbe

gyűrném, mint

szeretők izzadó

szenvedélye gyűri

a szűzi lepedőbe

mámoruk ritmusát,

hogy érezd

testem illatát

magadba folyni,

s érezzem lényed

ízét ahogy egész

bensőm cseppjeivel

betölti.

Rád olvadnék,

mint gyertyára

a viasz selyme,

hogy érezd tüzem

forró csókját, s én

érezzem beléd forrva

tárul ki a világ.

Szívedig égnék

vágyaim kanócán,

hagynám,

hogy csonkig

emésszen érted

s benned az érzelem,

hogy érezd,

lelkemen a pecsét

örök időkig

te vagy,

s érezzem,

hordozod

magadbam

nyomaimat.

Hamvaimon

át lelkedbe

hullnék,

hogy érezd,

csak benned

lelhetek

égi nyugalmat,

s érezzem

milyen beléd

halni, s véredbe

 porladva

ujjászületni

rezdüléseid

nyomán, egyetlen

sóhaj tisztaságából,

teljességben,

igazán.

2009. augusztus 31.

Észrevétlenül

Szomjasan iszom

magamba lényed

gondolataid folyamán,

akár kókadt fűszálak

az első harmatcseppet,

lelkembe szívom

a Benned rejtve

lobogó láng csupasz

szépségének minden

fájdalmát, hagyom,

hogy csontjaimba égj

és vérembe porladj,

míg múltunk felizzó

parazsában

elmerülök. Az idő sem

tépte szét lélek-szálaink

összeforrt fonalát,

világunk álom-ösvényein

lényedbe véstem magam,

s Te pillanataink

féltve őrzött örök

tüzén szívem dobbanásába

olvadtál, hogy halálig

éljünk egymásban

kiapadhatatlanul.

2009. szeptember 1.

Oldal: Szerelem
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat