A szeretet csendjén
Odakint hamvas fényben dereng
az est, lassan éj-cseppek mossák
el az alkonyat sápadt achát
bíborát. Emlékezésbe mereng
a szív, a remények égi lombján
látom gyúlni a csillagok arcát.
Ősi áhítat tüze lobban fel
a lelkek hamuján, néma érintés
nyomain ragyog a szeretet
szűzi lángja. Összeolvaszt a csend,
nincs többé már hitvesztett tévelygés
ami sötét ködén eltemet.
Horgonyt vetnek most a kósza álmok,
könnyek csordulnak sorstalanná lett
társainkért, összeérnek a kezek
a halkuló világ szél fújta partjain.
Gyertyák puha melegében áldott
békesség ölel, sóhajából fest
szebb jövőt, megszelidülnek a percek,
pihenve az igaz érzések hangjain.
2009. December 20.
Lobbanjon fel!
Ma, amikor az est éjbe
foszló alkony-ízét szeretet
cseppjei töltik meg, a sötétség
mezején lobbanjon fel
a szívek tüze!
Ma, a gyertyáknak szent fénye
fonja át az időt és teret!
Mint amikor a Nap a köd fölé
érve a homályt nyeli el.
A gyász ősz füstje
hamvadjon könnyekké az emlékezés
égi lángján! Ma, amikor a csend
bölcsőjébe csitul a fájdalom
tajtéka, lobbanjon fel
a kanócok teste! Belőlük remény
a keserűség porát fújja el!
Ma hasítson rést az árnyakon
hajnallal itatott perc!
Ma, mikor a múlt és jövő
partjain szemébe huny
az emlékbe derengett tegnapok
tükre, az ősi érzés erején
lobbanjon fel egy-egy mécses!
Halkuljon magába az idő!
A mennyek arcára hullt
lelkekért, kiket a sors elrabolt!
Hiszen a két világ összeér,
és bennünk égve ők ma is élnek.
2009. December 23.
Az ünnep ízén
Amikor nesztelen alkonyba hamvad
a fény, s az opálban derengő
estet sóhajába vonja az éj,
égő lángliliomként gyúlnak fel
a csillagok. A percek Ege alatt
némaságba olvad a reszkető
világ vad rohama. Elhalkult szél
árnyak puha párnáin pihen meg.
A szívek kelyhében virágot bont
a szeretet, szent tüzének melegén
szűzi szépségben lobban a remény.
A fájdalom ölelésbe simulva
vigaszt talál, áldott csend-lián fon
merengés-koszorút az emlékezés
csorduló könnyének csupasz telén.
A harag megbocsátásba csitulva
foszlik köddé, végre otthont talál
sok magánytól üldözött vándor.
Szelíd békesség csókolja magát
a pillanatok szemébe, s mint
áhítat-harangok, égi varázs
ringatja a lelket, mint egy jászol,
hogy a lét letisztult hajnal-taván
pőre csodaként szülessen a hit.
2009. December 23.