Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...


70370.gif

Jégtánc


A tél hideg szívében vacog az éj,

köddé válik minden remény...

Magányos lelkem reszket a szélben,

az üvöltő hóvihar véres lelkében.

Haldokló táncot járnak a fák,

és szenvedő szívem Téged lát...

Csitul a vihar, nyugszik a szél,

felcsillan az éji remény.

Hűvös szellő simítja meg arcomat,

már itt vagy, én kinyújtom karomat,

te átölelsz újra, mint egyszer rég,

karodba zársz, bár véget ért.

S én, mint fáradt vándor, kinek lelke éhezik,

kinek gyenge szíve szomorúan könnyezik,

testedhez simulok remegő lélekkel,

arcomon patakzó, zokogó könnyekkel.

Ölelésed melegében felolvad minden dacom,

s minden ellened küzdő akaratom!

Újra érzem bőröd puhaságát,

látom tekinteted igéző varázsát...

Mosolyod rám nevet, s én elveszek,

riadt gyermekként reszketek.

Felettünk hó paplan uralja az eget,

a napsugár nem töri át a felleget.

Hull a hó, mint november szerelmén,

mikor egymásba szerettünk, te és én.

Csillogó jég simul a föld talpához,

mint fénysugár, befagyott tó meztelen lábához,

s mi egymás ölelésében fuldokolva reszketünk,

a búcsú percének közelétől szenvedünk!

Ajkad szomjas vággyal rám borul,

s lelkem felbolydult tengerén vihar dúl...

Fellobban szunnyadó szerelmem tüze,

csókollak én is kétségbeesetten, reszketve.

Nem akarlak elhagyni, de mennem kell!

s ha visszanézek is, felednem kell!

Ziháló csend öleli tűzben égő testünket,

a hideg szél sem oltja szenvedélyünket,

még egy utolsó táncot ad november,

most még a tiéd sebzett szerelmem!

Hó lelkében, téli éj mélyében felcsendül egy dal,

mely, ha visszatér, újra felkavar.

Jég arcán siklunk, érezve, hogy fáj,

s tudva ezt sosem feledjük talán...

Az utolsó percet, az utolsó táncot,

az utolsó télbe fagyott lobogó lángot.

Egyetlen lépés csak, mely félre húz

s a fájó múlt magához húz!

Ezt tudod Te is, de vigyázol rám,

úgy, ahogy még sosem talán...

A dal véget ér, de még ölelsz,

aztán megjátszott mosollyal nevetsz.

Én szemedbe nézek utoljára,

reszkető fájdalomtól fázva,

s könnyeim tengerétől homályba fúlva

elképzelem, hogy visszatérsz egyszer újra.

Botladozva távolodom, tombol a fájdalom,

életem ajándékát el kellett hagynom!

Az egyetlen mosolyt, melytől elégtem,

végleg el kell felednem!

A lángot, mely szívemben ég lobogva

ki kell, hogy oltsa az idő, múlása!

Ezzel hagylak örökre magam mögött,

így szenvedek a múlt és jelen között.

Szívem megőriz magának minden percet,

mélyébe rejti az első szerelmet,

melynek varázsa sosem térhet vissza,

de emlékének lángja lelkemet zárja,

mint őrző angyal, védi a régi sebeket,

nem engedi feltörni a könnyeket.

Mert tudja, csak így van még esély,

hogy a fájdalom harcát túlélem én.

Továbbmegyek, de emlékezem a vágyra,

s a feledhetetlen, utolsó jégtáncra,

mikor minden fal a porba omlott,

s csak tiszta szerelmünk ragyogott...

Mi örökké ég bennem, az a búcsú lángja,

az utolsó jégtánc télben égő varázsa.

S mikor novemberben énekel az éji láz,

mindent visszaad nekem az a Jégtánc...


1998. július 24.

00000591.gif

Világok mögött


Porszemek áznak a csendben,

nyári zápor mossa a falakat,

könnycseppek úsznak a szélben,

lángok borítják a hidakat.


Hajnal és éj álmodik velem,

ébren minden álom térdre hull,

napfény és holdsugár hazudsz nekem,

álmodva minden könnycsepp megfakul.


A hajnal karjában könnyező napsugár,

lelkek táncolnak árja tengerén,

a múló időben örök tűz, ami fáj,

elégünk majd porladó kezén.


Álom és valóság játszik velem,

a sötétben hamis csillagok gyúlnak,

esőt szór a csend is nekem,

a hajnali csillagok mind lehullnak.


Szeretném látni valódi arcodat!

A csend ködén át megfogni karodat!

Titokban akarlak nézni, egyedül,

mikor a függöny földre kerül!


Szívedbe engedj belátni! Csak egy pillanat

legyen, mikor a falak leomlanak!

Szemedben tengernyi érzés ragyog,

a kapuk mégsem nyílnak meg!

Csupán utazó angyal vagyok,

ki szívedhez igazán nem érhet.


2002. November 30.


obrazky.4ever.sk_gothic_4225132.jpg

Menj, menekülj!


Más vagyok, mint aki benned él,

egész lényem tűz és szenvedély.

Gondolataim más világban járnak,

menj, menekülj, mielőtt megtalálnak!


Te a sziklákból születtél a Földre,

az én tomboló szelem csonkává tenne.

Te a víz és föld gyermeke vagy,

menj, menekülj! Én összerombollak!


Lelkemben nincs elég alázat Neked!

Szellem vagyok, kit bilincsbe verni nem lehet!

Álmaim a végtelen kezén lebegnek,

a te vágyaidtól messze kerültek.


Benned tiszta minden álom

de a Földön él.

Menj, menekülj! Romlott

világommal ez össze nem fér!


Madár vagyok, a fellegek

gyönyörű földjén járok,

Ha átölelsz, én szabadulni

vágyok.


Bennem lázad minden gondolat,

te megnyugvást keresel magadnak.

Tűz és víz együtt sosem élhet!

menj, menekülj! Én elengedlek.


Mit felépítenél sziklákból

a földre,

Romba döntené a bennem

süvítő szél keze.


Nem lehet helyed egy életben,

hol az én fészkem leraktam.

Menj, menekülj! Akit te megtaláltál

nem létezett, nem én voltam.


Te eleven vagy, lélegezned kell!

Az én világom álom, nem bírnád el.

Fészket nem rakhatsz a világban,

hol én élek!

Felépíteni sem tudnád,

álmaimtól elégnének.


Ha oly szilárd volnék és simulékony

mint a föld és víz,

Kérnélek, maradj, és csak

bennem bízz!


De olyan vagyok, mint az égen

járó fellegek,

Ha velem maradnál, megölnélek.

Menj, menekülj! Keresd máshol

az életed,

mielőtt álmaim mindent felégetnének!


2003. február 28.

582588.gif

Szó nélkül


Arcodhoz ért a szél,

végig simított ajkadon,

cirógatta bőrödet,

szenvedéllyel túrt hajadba,

megérintettelek.


Ajkadhoz ért a víz,

csókkal simult meleg zugába.

Ölelve járta be útját,

ízlelve minden apró hajlatát,

megcsókoltalak.


Testedhez simult az éjszaka,

egész lényed birtokolta.

Csenddel hívta pilláid álomra,

angyalként őrizte lélegzeted,

én öleltelek.


Csillagok néztek szemedbe,

elmerültek kékjének tengerén.

Meglátva minden gyönyört és kéjt,

felfedezve benne lelked szépségét,

én néztelek.


Hajnal fénye fürdette ablakod,

színek ezrei lobogtak Neked!

Szelíd érintéssel keltett a fény,

magába itta ébredésed titkait,

elbúcsúztam Tőled.


Ébredtem a hideg fényre.

Valóságot kiáltott, kegyetlenül

belemarva lelkembe a tegnapot,

szívemet újra darabokra tépte.

Most sírok Érted.


Álmomban eggyé váltam

a napfénnyel, hogy láthassalak.

beleolvadtam az éjbe,

hogy ölelve álmodra vigyázhassak.


Része voltam a víznek,

hogy csókolhassam mindened,

egyesültem a széllel, hogy

hajadba túrjak, s érezzem bőrödet.


Meghaltam, hogy lelkem

égi tűz lehessen,

s ezer csillag közt igazi arcod,

kék szemed nézhessem.


Felkínáltam lelkem a hajnalnak,

hogy része legyek véget érő álmodnak.

Szerelmem tűzében lángolt az ég,

hogy így ébressze napodat.


Csendben történt, nem hallotta senki.

Látni sem látták, szent volt

ez a szövetség.

Társam volt minden, ami él,

megmutatta, mit mások elől

eltakarnak illúziók.


S én voltam, ki legszebben szeretett

Téged, áhítattal, szó nélkül,

ahogy szeretlek most is,

örökké, észrevétlenül.


2002. február 14


salt_in_our_wounds____by_mihray.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 110
Tegnapi: 166
Heti: 110
Havi: 1 735
Össz.: 1 040 125

Látogatottság növelés
Oldal: Szerelem
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »