---

A létezés lantján

Bársony sárga fénnyel gyúlnak fel

az éj zománcán a csillagok,

a végtelen fátyla fellibben,

mélyében gyertyaláng imbolyog.

A lég árnyékos, vad mezején

lángok sercegnek lomha szélben,

az élet morajló, bús tengerén

álmok égnek suttogó csendben.

A holnap álarca mögött ösvényt

váj a kósza, örvénylő, rőt vihar,

felszítja a lét pille reményét,

mely a küzdelemben ott lappang.

Mint zengő, szórt dallam, felcsendül

az esőcseppek zuhogása,

a lét suttogása felhevül,

világot öleli lobogása.

A fény utolsó foszlányai, mint

tűnő, robajló áramlatok

beleolvadnak, a szó csendre int,

megpihennek, akár ködgomolyagok.

Éteri muzsikát dobog szíve,

tábortűzként melegíti lelkem,

bűvös, szép lantján a Föld méhe

ringat ezernyi árnyas rejtelmet.

Égi dallama tündöklik minden

mozdulatban, mit súgva tár elénk,

ezt sóvárogja a szív idebenn,

benne a lélek mindent elér.

2008. május 21.

Pásztor nyája

Zord lehelettel zúg

a januári szél,

fagyos éjszakáin búg

és megreccsen a tél.

Dermedt sötétben

messze fényes tűz

lángja lobog,

a nyáj

összeterelve

az éj leplében

vacog.

Pásztor nézi a csendes

nyáj fáradt

remegését,

megborzongja a jeges

szél maró

dühöngését.

Közelebb ül

a lángok

melengető

oltalmához,

körülötte

kis bárányok

bújnak anyjuk

dús gyapjához.

A tiszta égbolt ragyogó

csillagsátra alatt

lent

a pásztor nyája,

vacogó

lázban égő

kisgyermek

reszket a januári

éj

faggyal teli

markában,

sóvárogva

tűz

melegét

elszunnyad

ragyogásában.

2009. január 1.

Éteri hajlék

Holdszárnyú fény

ködcsillám éjszakán,

hajnali bíbor lény

suttog moraján...

Lágy, enyhe lélegzet

párás égi koszorún,

ólomszínű lépcsőzet

vezet felhős borún,

szárnyal a lélek,

szárnyal a szív,

nincsenek rémek,

nem fáj a kín.

Csillagmadár ontja

ezüstmécsek árját,

éjszín légi hona

ráborítja sálját...

Álmok égi hídja

lebeg barázdáin,

remények áldása

lobog fénygyertyáin,

szárnyal a lélek,

szárnyal a szív,

nincsenek rémek,

nem fáj a kín.

Felhőkön túl

elalszik a lét,

új szikra gyúl

ragyog a fény,

megtér a lélek,

pihen a szív,

Istenhez érnek,

égi menedék.

2009. Február 18.

A hegyeken túl

Fáradt lelkem most a lég

hűssel becéző pázsitján

lépked, hiszen olyan rég

vágytam látni a világ

borostával font arcán túl

fellobbanó fényeket,

melyből igaz csillag gyújt

lángra megtört szíveket,

 

a holnap csillagtükre

kékben fürdő, büszke testek

felett simul égi tűzbe,

s fodros csipke felleg

tejszínű selyme öleli

a lélek szomjas tavát.

A szél kacagva követi

zajtalan csókú szabadság

 

végtelen útját, lobogó

csönd kelyhébe olvad itt

a napsugár, s dobogó

ritmusban, pőrén játszik

meztelen árnyak keblén.

Égbe hatoló, dús sziklák

dér hintette gerincén

ragyogja éjt a hóvilág...

 

Távolba húz valami

ismeretlen, delejes

erő, szinte hallani

ahogy lelkembe szerelmes

szózatot suttog a vágy,

s messze száll az idő

velem, belém sodorva váj

utat reménnyel a jövő...

2009. március 21.

 

Hajnali fény

Lassan eloldja

béklyóit az éjszaka,

testét felcsókolja

az első gyöngypárás

napsugár. Mint

csellengő öntudat,

mi csapzott álmokból

hazatalál, sóhajtva

sejlik fel a pirkadat

tiszta lélegzete,

s az élet lüktető

kelyhén csorogva

simul a szendergő

szűzi természet

lelkébe, betöltve

a világ szomjas szívét...

2009. Március 25.

Oldal: Remény
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat