Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

osz6.jpg

Az erdő csendje


Kagylóhéj a lég tengerén,

megnyitja szívét a táj,

sétálok hajnal peremén,

lusta árnyak hajolnak át

a felszálló köd testén,

ámulok kettejük táncán.

Léptem egy kis padhoz ér,

megpihenek hajlékán,

csillagszárnyakon suhan

az első, tiszta napsugár,

permete pillogva zuhan,

hűsében ébrednek a fák,

harmatának csobogása

elárasztja lelkemet,

éltető, lágy muzsikája

körülfon, szinte lebegtet.

Csak hallgatom az erdő

suttogó, halk moraját,

szívében bágyadt szellő

remegteti a lét húrját,

iszom a békés illatok

nesztelen, szárnyaló ízét,

kitárt szívem úgy dobog,

ki meglelte menedékét.

Körülöttem sarjadnak

a tavasz első hajtásai,

lassacskán elolvadnak

a tél hideg páncéljai.

Kigyúlnak az életek

apró csillagai a mélyből,

érzem, égi lélegzet

száll az erdő csendjéből.


2009. február 18.

www.tvn.hu_ef9a356e8460411f2a116ac5b52909a1.jpg

Árnyak öblén


Fények tágas, szép bércein

repked a fürge, táncos szél,

a lég párás fürtjein

lobog ezer szellemlény.

Testük könnyű fuvallat

a föld útjain lengedez,

millió tünékeny alak

szellők hátán megremeg.


Fények árnyas mezején

lángra gyúlnak nesztelen,

szomjas lelkük szárnyra kél,

s világunkból társra lel.

Lényük pille garmada

az alkony füstös párlatán

összeég, tengerré folyva

ringat, mint suttogó hullám.


Bíbor-sötét, bágyadt lángok

játszanak éjsátor alatt,

sötétlő kis füstös fodrok

víg táncán mosolyog a Nap.

Létük csupa móka-játék,

a felhők között alszanak,

köztük dalolva szárnyalnék,

lobognék a pillanatnak.


Ott születnek a létben, hol

fény és sötétség összeér,

szívük-lelkük egyre lobog

árnyak ősi, mély öblén.


2009. február 14.

1242291168_60.jpg

Hajnali erdő


Pislogva ébred az álmatag

szendergésben úszó vidék,

a hajnali fényáradat

átöleli méla csendjét.

Nyújtózik szívén az erdő,

sötétbe csordult árnyai

mint könnyű égi keszkenő

lebbennek át szép álmai

elsuhanó, foszló ölébe.

A nap aranyló köntösét

teríti meztelen testére,

megsimítja a fák ívét.

Csillagszárnyú sugárfonat

rebben suttogva a légen,

arany koszorúi ragyognak,

zöld-holdsárga lombverésben.

Leveti a felhők ólomszín

paplanát rezdülő válláról,

moháin a harmat ezüstszín

cseppjei gurulnak fűszálról

fűszálra, talaján nedves

víztakaróba fonódnak.

Zöldellő szívében verdes

a reggeli, lágy zuhatag,

lelkéből hangok kánonja

zendül, mint lusta szerenád,

álmos pilláival issza

a bíbor pára illatát.

Virágok tárják kelyhüket

a rózsaszirom arcú napnak,

pille bokrok alámerülnek

kéken sejlő hullámoknak,

dobog az erdő tiszta szíve,

mélyéből összeverődött

dallam akkordjai csendülnek,

akár kecses hattyú, lelke

szárnyat bont az életeknek,

testén elsimul a hajnali

lángok ezerszínű égtüze,

nyújtóznak dús keblű lombjai,

elcsitul pőre didergése.

Csak nézem borzongva, csöndesen

ébredő, finom rezdülését,

szívembe verődve itt érzem

áradó lelke lüktetését.


2009. Február 17.


70343.gif

Átfestett táj


Álmodott a világ,

a fekete arcú éj,

míg elhintette havát

a csillámfátylú tél.

A szunnyadó természet

békés csendjében

mint pille kis lélegzet

remények tüzében,

hófehér nyoszolyát

borított a földre,

ezüstszín paplanát

festette az égre.


Palettája kitárult

az ernyedt légben,

képzelete elindult

gyöngyszín kezében,

halkan suhanó

ecsetének szárnyain

rajzol morajló

hótengert, szárain

repkedve hullottak

az apró hópihék,

Fényben ragyogtak,

millió szikraesés.


Fehér lángokkal

ölelték a fákat,

hószín sávokkal

átfogva a tájat.

Mire álmából ébredt

a halovány hajnal

s kigyúltak a fények

álmodó sóhajjal,

ihletet kapott

a szomorú február,

lelke most ragyog

művészete nyomán,

mit a világra szórt

hópelyhes palettán.


2009. Február 18.

477875.gif

Esős utca


Párás lélegzetben úsznak

a borúszín fellegek,

homlokukról a zuhatag

örvényei ellepnek

idelent lassan mindent.

Szél verte, bús fák isszák

a csobogó, sós könnyek

vadul robajló árját,

hullámzó égi tenger

mossa az utcák kövét,

remegnek hidegében

macskák, cinegék, ürgék.

Az égbolt rút haragját

mennydörgi a fázós lég,

roppanó víz moraját

szórja a szél szerte szét.

Pőre kavicsokat reptet

a föld sáros barázdáin,

folyamában elvesznek,

apró testük reszket, ázik.

Zubogását hallgatom,

viharában sír a lét,

könnye csorog, láthatom

hogy zokogja a reményt.


2009. február 19.

402984.gif

Hazafelé


Mellettem suhant el a táj

kitárt szíve, én elmerültem

tónusokkal festett útján,

szótlan sóhaj harmatcseppem

mélázva zuhant a szélbe,

arcának rezdülését néztem,

hogy játszik a nap fénye

hideg, csalóka szemében.

Felhők lomha árnyai úsztak

hóval barázdált mezőkön,

elsötétült koszorút fontak

a ráncos, magtalan redőkön.

Madár szelte hullámait

a lég tág, öblös hűsének,

pillogtatta dús szárnyait

alant az olvadó földeknek.

Szívem simogatta testének

minden égi mozdulatával,

suttogó ajkai meséltek

felhők, fények játékával.

Lelkem madarával repült

végtelen szabadság csókjában,

tavaszodó íze erembe hűlt

bársonyos, nesztelen morajában.


2009. február 27.

70403.gif

Téli csend


Körülöttem napestig hóvilág,

leplében meztelen fák alszanak,

gyapjas fodrok húznak glóriát,

az ég elborult arcán rajzolnak

ezüstszín, este szürkülő dunnát.

A szél lassú morajának hangja

ringatja a földek bús álmát,

méla szikra - raj esik tavába

a sötétbe csordult légtengernek,

szemébe lágy holdfényt festettek

láthatatlan művészi lények,

rabul esem tiszta bűvkörének.

Éj gyúlt fel a világ szívében,

tágas rónáin hófehér tajték

simul el szépen és szelíden,

hamvas, melengető dús árnyék.

Hópelyhek levelei lombozták

fel a táj szunnyadó sarjait,

puha takaróval borítják

az utak kongó hasadékait.

Nem rezdül semmi sem a légben,

mindenütt tündöklő csöndesség,

megfürdöm e zajtalan létben,

mit felém szór a téli békesség.


2009. február 27.

vizesgif49.gif

Tavaszi éj


Koromfekete légzománc,

csillagok szikra arca gyúl,

rajuk gyöngyöző fény láz,

lágy bársony könnyű csókja fúj

a rügyet bontogató fák

lombtalan árnyai közt,

holdfürdőzik a hóvirág,

andalgó harmat felhő

száll a galamb lelkű égbolt

gyertyaláng barázdáin,

ily gyönyörű már rég volt

az éjszaka, lantján játszik

sok szerelmes csillagfény.

Zajtalan, puha érverés

leng puha, álmos szívén,

érzem pezsdülő ízét

a szélben lágyan hinti el,

tavaszi illatát issza

csöndben a tikkadt természet,

még bágyadt álmát kitárja

ezüst hálót fon a Hold

sóhajának szép zaján,

fátyolában dallam szól.

Árnyékok táncolnak át

ragyogó bűvköre tüzén,

tekintete felcsillan, mint

örök tüzű lélek fény,

szívben szőtt tiszta, égi vágy,

sötétjében halkan ring

új életet gyújtó láng.

Mesebeli tavaszi éj

szíve reményt szór felém,

a világ újjászületik

éteri, varázsos csendjén.


2009. február 8.

aranyfeny.jpg

 

Fák ölében


Dús lélegzetben

suttogó

lombok

moccannak a csend

ölén

ott, hol

árnyaik közt

szomjazó

lágy tüzű fény

hangja muzsikál,

a fák lelke él,

szívük dobbanása

visszhangzik

a lég cserzett

arcán,

zajtalan moraj

mit nem

láthat

emberi szem

de talán,

ha lelkét kitárva

magába issza

lényük

tiszta érverését

ösvényt mutatnak

a világnak

nincs miért

félnünk a holnapot,

a remény

az élet szebb

hajnalának pírján

ott suhan

ágaik sűrű

eres levelein

s megtalál

lombjaik alatt.


2009. március 9.

www.tvn.hu_49d44c513d9253f51f3801d047650625.gif

Tavaszi csók


Csillagmohát ölel

keblén lágyan az éj,

fényből áradt csermely

szövi tejútrendszerét,

mélysötét bársony

ajkába merül

aranymécsből font

leple, s felhevül

ringató ölében.

Enyhe légbe kóstol

a Hold odafent,

ezüst álmot dúdol,

szája most gyöngéd

fuvallatban szór

párás nedűfényt,

az éggel összeforr...

Hajnal pírja gyűri

az álmok fekete

lepedőjét, ízleli

a harmatot, tengere

elmossa permetét.

Bíbor ízbe folyt

égi szenvedély

madara becézve bont

szárnyakat

cirógató szélnek,

magvába olvasztja

naptüzű kéjnek.

Hevítő szép láng

varázsában repked

sok pille kis árny,

testük megreszket

a tavasz szerelmes

ajkának nyomán,

s én csak lélegzem

pezsgő csókzáporát.


2009. március 11.

the_autumn_effect_by_aphoticchidori.jpg

Hulló levelek


Fák őszbe metszett,

viharvert homlokán

rozsdás, hervadt élet

erében lengő halál

kifosztja színekbe

karcolt sejtjeik

maradékát. Légbe

cserzett bú sejlik

létük lélegzetén,

az évszak ránca

kiszívja húsuk ízét,

lelkük tánca

avarszőnyeget fon

a kopár föld felett,

mit a szél sodor

élettelen tetemek.

Mint sebzett madár

kitépett tolla

hullanak alá

az ázott porba,

susogva zendül

szívük dobbanása,

utolsót csendül

érverésük bája,

lomha testük az ősz

álmatag szívébe

verődve ég tovább,

új élet fénye jő,

kúszik hűlt erükbe

hamvadt halál álmodás.


2009. március 11.

fantasy80.jpg

Fehér lovak


Robajló, vad zuhatag szekér

nyargal a világ mélybe vájt

testének öblén, szikár fején

szenvedélyes, áramló vágy

 

sző csipke fodros koronát.

Hullámzó, szép táltos fogat

szórja szét tajtékos csókját

a partok ölébe, halk moraj

 

csorog izmaik dús idomán,

leheletük nyers ösztönök

párás patájával tiporják

a szél arcát, lelkük dübörög

 

bús viharok háborgó árján.

Máskor a Hold tűnő árnyait

ringatják, szemük csillag ágy

az éj leplén, sejlő lábaik

 

könnyű ritmusban dobognak

elcsitult rohamok után,

lágyan ügetve andalognak,

mint réten gyöngyöző napsugár.


Tengerek, folyók, óceánok

büszke, tejszínű ménjei!

A víznek keblén hullámok

tüzén fogantak, kései

 

őszülő csillámok fürtje

lobog ajkuknak felhevült

pírján, szabadság szép tüze

száll testüknek légbe merült

 

nyomain, gyönyörű tajték

millió hófehér lovasa,

vágtájukban örök izzó kéj

csalogat homokos partokra.


2009. március 21.

10097206.jpg

Hajnalodó tavasz


Pirkad, még dér csipkézi a földek

kiszáradt, hideggel szőtt testét,

de a sarjadó, puha zöldek

már simogatják a táj lelkét.

Hajnalpárás erezetet rajzol

a légben elúszó madárdal,

köröttünk hetyke árnyakat hajszol

a napsugár, tavaszi parázsban


izzanak a fák apró ágai,

lassan kinyitja tündöklő szemét

a szerelmes kikelet, lángjai

felperzselik a tél fagyos szívét,

mely még feldobogva itt dereng.

Csillagok bársonyos, égi csókját

szórja langyos, búgó éjjelen,

eloszlik a szürke, bús homály


mi az estek bíbor fényű sátrát

fogja burokban. Érezni szelíd

ébredése lüktetését, álmát

búcsúztatva simítja ízét

a szendergő természet keblére,

s a reggel szomorú, zord arcán

az élet tüze lobban kelyhébe,

kibontva mennyei csodák szirmát.


2009. március 28.

f3185f7804.jpg

Borongó szél


Rongyból szőtt felhők hallgatag

lelkében bóbiskol a fáradt

Hold fénye, hűvös, ingatag

homályba hulltak az árnyak,

mint a síró lant visszhangja

felcsendül a légben tétova

suttogás, száll a szél zaja.

Szemében tompa fény hona

tárja ki csonka hajlékát,

teste az éji rengetegben

kóborló bús álommá vált,

az éj illatát szellemekben

hinti széjjel, a virradat

őszbe fonódott koszorú

sápadt kincse, szárnya hervadt

csókba hulló pernye, szomorú

lüktetése átjárja a táj

ködben kongó, sötét völgyét,

lehelete karcolt eret váj

belé, míg hallgatom zenéjét.


 2009. március 28.

1242



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 166
Heti: 38
Havi: 1 663
Össz.: 1 040 053

Látogatottság növelés
Oldal: Természet, évszakok csókja
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »