Alkonyi ég
Aranypír fátyolban úszik
a vidék, suttogó, vén fák
szenderegnek a napsütés
tüzében. Az est szemérmetlen
ledobja derengő vérpiros
köntösét, hogy sejtelmes kék
bársonyába heveredve
újjászülessen. Búcsúzik
a fény, pezsgő zamatú nyár
a lég pihegő tükörén
andalog, könnyű szenvedélyben
öleli lebegő illatok
lángolóan selymes ízét,
s az Égbolt szerelemre
lobbanva borul kéj-színek
hamvas ölébe, tajtékán
elsimul a levendula csend
párás lehelete. Megpihen
halkan a természet pezsgő
forradalma, felhő ívek
fonnak koszorút játékán
a langyos szürkületi szélnek.
Míg lassan sötétségbe libben
a világ, lágyan remegő
éter-folyamába olvasztja
az éjbe omló alkonyat.
2009. június 14.
Alkonyati színek
Szikrázó csillagok párás
fényében fürdik az Égbolt,
lángokban derengő keblén
dorombol a nyár, balzsamos
fuvallatot szórva a rétre.
Bíborba olvad a lármás
világ, ringató álom-por
hull a szendergő napsütés
hullám-pilláin, ajka fon
szerelem koszorút az éjre.
A láthatár mályva-cukor
fátylában sóhajt, arany cseppek
hintáznak a szélben, sejlő kék
árnyakat rajzol felhők ívén.
Lobbanó vörös pírban tűz-nász
leng a dombokon, élet pezseg
a csendbe, míg az est ízén
színei lágyan elpihennek.
2009. Június 22.
Esős alkony
Szürke habok
uszálya kavarog
az Ég homlokán,
az est
merengő szemében
lehullnak az árnyak...
A lemenő Nap
vérző szíve
borús képű
felhők mélyébe
fúl, s a levegő
sötétbe simuló
szálain hintázva
hullnak az eső
ezüst-gyöngy cseppjei
a felperzselt földre.
2009. Június 24.
Mikor sír a hajnal
Pirkadó reggeli szél...
fuvallata hűvös
ujjakon túrja
a lombok zöld erdejét...
Álmos azúr felhők
hímzik az Ég völgyét,
sötét-ezüst árnyak
ültek a hajnal pír
szőtte arcára,
szeméből az élet
könnyeit csorgatja
a tájra, zuhatagként
mosva el a lég falát,
nyomában
az újjászületés
lehelete fogja át
a lét méhét.
2009. Június 24.
Hajnal-könnyek
A lég lehelete
pára-subaként
borul a tájra...
még álmodnak
a színek, tónusaik
lét-kehelyben pihegnek...
Hűs, ólom-színű
függöny lebben a szélben,
s a pirkadat
gerincén remegve
suhannak
a parány-fénycseppek.
Míg a felhők alatt
a pislogó Nap
vörös-arany
szálakat hímez
habjaik fodrára,
testükből
lélek-sejtként
szitál a harmat
szomjuzó fűszálak
ajkára, s ott
suttogásuk szelíd
moraján csüngve
simul a hajnal
arcára,
végigcsorgatva pírján
az élet,
a remény
tiszta ízét.
2009. június 26.
Éji csók
Fekete azúr-tűzben lobog
a levegő fátyola, az éj
ében-baldachinja álmot ont,
selymes árny-fonata hozzám ér,
vágy-hullámain andalítja
lelkem. Suttogó kéj-lombjain
meztelen, kacér táncba hívja
szívem, ragyogó fény-foltjain
hamuvá porlad a félelem.
Érzem ajka puha vonalát
míg bőrömön játszik, mélyembe
csorgatva szenvedély-folyamát,
csillagokkal szórt boltozatán
felgyúl a szerelem mámora,
kábulatának lágy ostromán
fásult nappal forró álmokba
fúl. Lehelete tónusain
a lét párás zamata simul
számba, gyönyörű íze bódít
míg véremben virágba borul
az élet, gyöngy-porának tiszta
csókjában varázsát beissza
lényem mint vándor, ki angyalt lát.
2009. július 18.
Viharos éjszaka
Ében fekete homály árnyai
uralják a levegő útjait,
kéj-tűzben vajúdó felhők lángjai
vérkönnyeket hullatnak. Kútjai
megáradtak a letűnt, málló múlt
emlék-tengerének. Lázban sír az ég,
s már a létezés is ködbe bújt
koldusként remegve kegyelmet kér.
Éhes halál-árként zúdul a tájra
sok kósza lélek korhadó tüze,
üszöktől habzó őrölet szája
falja fel az éjszakát, a hit szüze
fertővel mocskolt utcák porral vert
gödrében fekszik, testén eltiport,
oszló remények hamissággal festett
képe. Szökevény idő megkínzott
terein ráncos arccal kel a Hold,
fénye elsápadó szálai sötét
hullámok sírhantjában már csak holt
szívek, kietlen föld aszott kövén.
Sátán-ölelésben fuldoklik az éj,
ördögök fojtó pokol kén-markában
feszül az élet, a hajnal is fél
e pusztító harag ízzó sarában.
2009. július 19.