---

Pirkadat ölén

Fáradt szendergésben úszott

a táj, a hajnal ösvényein

utazva néztem pihegő

lelkének ébredését.

Köd paplan selyme kúszott

a földek álmatag, zöldszín

szempilláin, a libbenő

fény tiszta érverését

derengve szórta szét

a sarjadó hajtások

közt, míg a tejszínű

lepel simogatta a barázdák

remegő testét. Dér

pihékkel hintett arcukról

a nyújtózó Nap csókolta

fel a pirkadat könnyeit,

mialatt az álom ízű,

lassan sejlő láthatár

öbléből andalgott a vén

világ felett. Halvány karcoktól

borult az Ég rózsás pírba,

a pirkadat harmat cseppjei

fürdették a fűszálak

lenge árját, s a pille

szárnyon lengedező napsugár

magába itta a légben

pihenő köd fehér szikráit.

Néztem a tűnő éj árnyak

hogy olvadnak szinte

táncolva a reggeli ár

keblébe, s éreztem

szívembe égni csodáit.

2009. április 25.

Este felé

Lassan kialszik a Nap

fényzuhatag tüze, a csend

kitárja öblét, parázsba

hullnak a lüktető hangok,

a szél fáradt port kavar

az utcák kövén. Pihegve leng

s dúdol tündöklő varázsa

az alkonyi pírnak, dalnok

tücskök muzsikálnak lágy

szerenádot a légnek.

Mélykék virág bontja

szirmát, halkan pislog

az ébredő éj. Álom száll

a szunnyadó lélek

ölébe, s szórja

pillangóit, a hit fon

éteri koszorút szívek

szerelmes, lobogó tüzére.

Zajtalan tenger simítja

nyugalmát a világ

pihenő méhére, kigyúl

millió kis csillagláng

az égbolt kelyhén,

s szikrák garmadából ontja

a remény árját a Földre.

Álomba csordul minden

mozdulat, a holnap tükrére

homály borul, s csitítja

a mélyben szunnyadó vágy

szomjas ajkát. Ködbe fúl

a könnyek ostroma, a táj

felcsókolja gyöngyét,

fásult szíveket vonja

újjászületésbe az este.

2009. április 25.

 Hajnali szerenád

Fellebbenti pompázó keblét

a hajnalpír, kelyhéből hangok

áradata izzik fel, szemét

meg-megrebbentve égi lanton

sóhajt hint el a csönd derengő

birtokán. Szín-lombjain harmat

gyöngyök ezüst-mézben reszkető

szálai csorognak, míg halkan

feldobogva új életre kel

a természet szíve, ritmusa

betölti a tájat, énekel

a sejlő láthatár, lég hona

tücskök hegedű szonettjében

fürdik. Lengve muzsikál a fény

susogó fák között, tüzében

zengnek éter-lángjai a lét

húrjainak, békák kórusa

harsogja a tavasz szép dalát.

Madarak varázsos akkordja

csendülve a szél bársonyán száll,

az Égbolt tisztuló homlokán

felhők foszlányai suttognak

öröm ódát az éj nyomdokán.

A reggel árján andalognak

pirkadatba olvadt angyalok,

selymes ajkukból kacagó, lágy

érverést szórnak a nappalok

nyújtózó lelkére, szent imák

mélyéből simítják a világ

gyönyörű méhét, ősi hárfán

hull kezükből mennyei virág

illatában élet szerenád.

2009. május 19.

A hajnal tornácán

A tovatűnő éj lassú

suttogásának pille szárnyán

a pirkadatnak birtokára

tévedtem. Sejtelmes ború-kék

fellegek járták az Eget,

mint kecses éteri hattyú

suhantak álmos szívén. Árnyán

hűvös szellő akár a láva

elmosta a vérszín lángok szép

tüzét. Dús földjei felett

a Nap láthatárt csókolva

sétált rónáira, kelyhének

derengő hamvas rózsaszirmát

meglebbentve szétterítette

messzi légi hegyek alatt,

szemeinek gyönyörű fénye

áthatolt ölükön. Leplének

fehér- aranyszínbe bújt titkát

selyem zuhatagként hintette

ébredő mezőkre, alant

fürdetve fűszálak tengerét.

Csillámló ezüstszálait mint

tündérport szórta a vidékre,

csak álltam ott némán, remegve

sóhajtó lelke öblében,

varázsa mennyekig igézett,

könnyű, párálló lélegzetén

szívembe lobbant isteni hit

cseppje, kortyoltam mint kiégett

föld éltető esőt, lebegve

léte morajló ölében

ittam csodáját égi ízének.

2009. május 25.

Szürkület

A lét méhének csendes

lüktetését figyelem,

álom-pillangó száll a Nap

arany szemére. A fények

mint gyertyalángok kósza

szél ajkában, kialszanak.

Sápadt szendergés reszket

az alkonyati színeken,

az Égbolton megannyi karc

fon sejtelmes bronz-ív képet,

és a sötét szétszórja

ólom porát. Ahogy madarak

suhanó szárnya, lassan

a tájra hull a szürkület

hamvas fátyla. Szálai

mint tajtékzó hullám-csókból

fellobbanó égi pára

szövik át lég tág honát

tücskök dalolnak halkan,

szonettjük éji bűvölet

árjaként zeng. Lusta árnyai

kigyúlnak, akár mélykék tóból

szökkent pillék, szellő szárnya

becézi hűvös homlokát,

kisimítva ráncait.

Még hallom szuszogni a fák

kebleit, susogó, dús lombok

lehelete cirógatja lelkem,

a csillagok lángjai

szívembe permetezik lágy

tüzük, míg az est-sóhaj lobog

s a láthatár tükrén elpihen.

2009. május 31.

 

Oldal: Napszakok varázsa
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat