---

Szilánkokra zúzva

Szél kavarta romok között

fekszem, míg a jelen mélybe

zárt hegyek sötétje mögött

zihál, s a könnyek félve,

apró csillagporként hullnak

le szívemből. Emlékeim

fojtó csend tükrébe fúlnak,

méreggel ázott sejtjeim

cafatokban borítják el

a körülöttem magasló

falat, a magány énekel,

kikacagja araszoló,

itt maradt kis rongyaimat.

Meggyalázott fénycsepp remeg

bennem, csupán holt imákat

suttog kifosztott, bús lelkem.

A valóság arcában torz

vigyorként hullámzik felém

a fájdalom, kiégett Hold

vagyok, hontalan szellem kép

nélküled. Lidérces erő

szaggatta széjjel világunk,

csonkított, kiszáradt felhő

lett szép szerelmünk, virágunk

elhervadt, csúf kóróvá lett,

mit a tűz derengő lángja

élettel többé nem tölt meg.

Mocsokban fetrengő árva

remény kóborol csak üres

ereimben, Téged keres

a szilánkok penge éles

darabjaiban, hol reszket

minden apróra szaggatott

érzelem, tudom én vagyok

kit égi halál marka vonz,

kit csalfa álom, álnok

szenvedélybe bújt álruhás

gyilkosa most senkivé tett,

kinek összetört látomás

nyomain hidegen lépkedsz.

S én tört árnyékká porladva

nézem,  ahogyan a közöny

tengerében fuldokolva

kisepersz sóvárgott szívedből.

2009. május 15.

Megtörve

Gomolygó sötétben

simul hozzám

az emlékek izzó

öle, homályán

ölelkezik könnyem

a suttogó csenddel.

Por és rozsdás

falak között

hideg láncok

selyme feszíti

zúzott lelkem,

s vonszolja

a semmi kietlen

völgyébe. Csontjaim

áthatja a kín

forró tüze,

elemészti erőm

utolsó cseppjeit,

a lélegzet

tüdőmben megkövült

árnyékként várja

a szél moraját.

Hamvadó képek

szürke szirmai

hullnak rám,

szívem meghasadt

peremén táncolnak

gyászkeringőt,

míg velem játszik

a remény

álarcába

bújt halál.

2009. május 16.

Álmok romjain

Összefolyt árnyak

táncolnak körülöttem,

kezeik hideg

selymében ezüst

cseppekké dermed könnyem.

Tegnapba veszett

vágyak haldokló

sóhaja árad

felém, s ring fölöttem,

sorvasztó rideg

leheletük füst

indáin égve ölel

a bánat. Reszket

a csend, andalgó

zord halál leple

rebben megdermedt arcán.

Hangtalan hullok

megfakult képek

korcs darabjai közé,

kíntól remegve

félelem éhes ajkán

fuldoklom, tudom

bárhová nézek

a sűrű homály mögé

már nem láthatok.

Mindenütt szürke, nyirkos

köd lebeg, porrá

őrölt érzelmek,

dohos lélegzet

illatárja száll.

Remény átkozott

ítéletre, s kínoz

hamvadó ronccsá.

Utat nem lelek,

a fény elveszett

a sötét torkán.

Csak alvadt vérbe

mázolt, szétdúlt romjaim

maradtak most itt,

köztük siratom

a szerelem illanó

mámorát, meggyötört

szárnyam kitépett

tollait, mélybe

zuhant létem foltjain

kereslek, de nincs

többé irgalom,

csupán búsan illanó

képzelet, mi megtört

álmok kivérzett

lelkén bujdokol.

2009. május 16.

Láncra verve

Az éj hideg veríték

cseppje megérint,

testem köré fonja

nedves árnyait.

Kietlen homályban

araszol az idő,

lelkemben összefolynak

a tegnap képei.

A holnap határán

sötét angyal

zengi körém

borzongató dalát,

suttogásba olvad

hitem utolsó

kiáltása. Bukott

gyermekként nyöszörög

bennem a lét,

a kétség falánk

madara szárnyaival

betakarja hajnalom

arcát. Szomjasan

fekszem, zuhanó

emlékek parázsló

tüzén ég szívem,

kínok foglyaként

szenvedéssel

ájultra vert

rab lettem.

Kihunyt az élet

szikrája,

lényem most

szellemek közt

játssza a valóság

hamis ködbe

bújt színpadán

megcsalt remények

elkopott színdarabját.

2009. május 17.

Vihar itt bent

Villámok tépik

széjjel lelkem egét,

ősi szél kavarja

árnyaim tükrét,

csak tombol végig

sejtjeimen, hevét

falaikba marja,

fullasztó füstjét

elhinti tüdőmben.

Hullámai szaggatják

erőmnek korhadó

bástyáit, ostora

emlékek ízével

vág most belém.

Sikolya fülemben

énekel, míg dallamát

csontjaim roppanó

morajából szórja

rám. Érdes szívének

sötét mélyén

elfúl a remény,

haldokló sóhaja

borzongva kúszik

gerincemen,

s hitembe hullva

elveti kínjait.

Kihalt minden fény,

sátáni zord zaja

vérembe úszik,

szemeimben

lázcseppekbe zúzva

égnek holt szikrái.

Elcsitult a zuhatag

őrült lüktetése,

összerombolt álmok

porait áztatják

már a könnyek lángjai,

kiégett szívkéreg

megcsonkítva, pőrén fekszik

szürke eltorzult hamvak

gyomrában.

Jóllakott az éhes vad,

fáradt csüggedésbe

aludt a vágy, álnok

rút karmok kivájták

lényem, sebzett szárnyai

falánk, fojtó méreg

tüzén sorvadnak, a csend is

megfagyott hideg szavak

torkában.

2009. május 18.

Oldal: Fájdalom
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat