Lermontov

Most a szív

Most a szív nyugodni vágyik,

szenvedélye ellobog,

mert belátja, hogy a másik

szív érette nem dobog;

ám, ha fojtott izgalomban

még remegne, az se baj:

a víz sem csitul le nyomban,

bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;

észre sem vetted vajon,

bár szemed láttára pergett

forró könnyem arcomon?

Kikacagtad leplezetlen

önfeláldozásomat.

Féltél, hogy ha szánsz, szívedben

újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél

szenvedésed rejteni,

mert szerettelek, szerettél,

s nem tudunk felejteni.

Villámot lövellt a mennybolt,

nézd a parton azt a két

sziklát, mely hajdanta egy volt,

s állta a vihar dühét;

látod, a két tört vonal hogy

összeillik? Van, amit

a természet egynek alkot

és a sors kettészakít.

....NAK

Lelkemben nincs többé alázat,

nem indít már meg semmi sem:

zokszavad vagy szerelmi lázad,-

szívünk egymástól idegen.

Szabadságomat - ezt elfeledted -

bódulatért el nem dobom,

lágy mosolyodnak, hő szemednek

áldoztam úgyis szebb korom,

ifjúságom minden reménye

benned úgyis sokáig élt:

egész világ gyűlöletére

szoktam forró szerelmedért!

Térdednél telt el annyi órám -

ha máshol, talán ezalatt

szent lelkesedés tüze fú rám...

S mit adtál cserébe magad?

Elfogott volna égi ihlet,

s olyan remeket alkotok,

hogy művemért a hír kitűntet,

s nevem örökké élni fog...

Olyan gyöngéden, miért ígérted,

hogy pótolod a koszorút?

Miért tüntetted, lobbanva, szépnek

vágyadat, ha a búcsú rút?

Álmodj szerelmet, - büszkeségem,

hűtlen feledve mást szeress!

Bármi sors várjon földön - égen,

belőlem rab már sohse lesz.

A szív a messzi délre vágyik,

hívnak az idegen hegyek.

Miért ismertelek, s jaj sokáig

ahhoz, hogy elfelejtselek?

Bárkivel most gyönyört gyönyörre!

Mindenkinek esküdözöm,

forrón, kacajt kacajba öltve,

s szememben mindig ott a könny.

Ne úgy szeressek mint, szerettem!

Csalni fogok könyörtelen!

Miért becsüljek asszonyt? Hiszen nem

volt hű egy angyal szíve sem.

A nagyvilágot harcra hívtam,

nem bántam, száz halált ha ont,

hogy csak még egyszer megszorítsam

fiatal kezed - én bolond!

Hűtlenségedről mit se tudva

a lelkemet adtam neked,

s te ismerted már, mi a titka...

Csak én, én nem ismertelek.

HAGYJ, NE FÜRKÉSSZ...

Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:

van éj, legyenek titkai!

Múltamban semmit sem találhatsz,

ami szerelmed növeli.

Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!

S ha szeretsz, ne kérdezd soha,

ne tudd meg, hogy az életem mily

üres, fekete, ostoba!

Hogy boldogságod meg ne öljem,

nem vallhatom be soha, hogy

nem hiszek már a szerelemben,

s szívedre méltatlan vagyok;

s hogy ami szent gyönyörűséget

adott egykor, ma méreg, és

hogy mint éjjel meghitt kíséret,

oly jó nekem a szenvedés.

Tiéd, amit jövőm kigondol,

az üdvösségem is, fogadd;

de ne kérdezz soha a múltról;

lelkem kínja enyém marad!

A HALOTT SZERELME

A testem napról-napra porlad

a föld alatt,

de lelkem megtalálja, hol vagy,

s veled marad.

Szerelmem nem oltja semmi,

tovább lobog,

a síri éjben is, feledni

itt sem tudok.

Nem bántott végső perceimben

a félelem.

Örök lesz most a búcsú, hittem,

s emléktelen.

De íme, elfogott a bánat:

az égiek

között is vágy kínzott utánad,

s nem leltelek.

Mit ér az Isten fényhatalma,

mit ér a menny,

ha földi szenvedélyem álma

itt van velem?

Magamban itt is óva őrzöm

szüntelenül,

csak sírok egyre, mint a földön,

s féltés gyötör:

Tán bőröd más lehelet éri,

más száj becéz -

és árva lelkem nem kíméli

a szenvedés.

Vagy látlak szenderegni téged

más oldalán,

és forró, fojtott szavad éget

parázs gyanánt.

Nem, nem szerethetsz mást te mégsem,

te hű leszel,

magadat súlyos esküvéssel

jegyezted el.

-         Miért a könny, a riadalmak,

ó, mondd, minek? 

Hisz nélküled békét, nyugalmat

úgysem lelek.

 

Oldal: Lermontov-tól kedvenceim
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat