---

Emlékedbe bújok...

Ólom habokban úsznak a felhők

az őszi Ég rónáin, szunnyadó alkony

pislog rám szemhéjuk alól.

Múltba gyűrt, omló pillanat-redők

kitárulnak, tónusukból elém rajzol

a vágy, már nyitva lélek-ajtóm,

lépteid várom csendben, míg lassan belém

égetnek elillant perceink parázsló

lángjai. Betakar a hűvös lég

lehelete, szürkületbe dermedt remény

derengése ölel. Emlékek hamvából

kigyúlsz, s én fázva bújok a rég

tegnapok rácsai közé szorult tűz

rejtekébe. Sóhajod izzó melege

védelmező lét-köpenyként terül rám

az est selymén, szerelmed mint égi fűz

fölém hajol, sóvárgó szomjtól remegve

nyúlok felé, s míg óvón körülzár,

arcodban látom sorsom tükrét,

szemeid tüzében szívedig porlad

az idő ködéből fogant félelem,

hideg szél viszi messze füstjét.

Lélegzeted újra vérembe olvad,

érzem ahogy kitöltöd minden sejtem...

Eső csobban, a föld ráncaiba

vájja álmaim maroknyi porát,

hiányod valósága ordít és mar,

eláztatja tépett szárnyaimat,

elmossa csendem, miből lényed nyomát

érted dideregve húztam magamra...

2009. Október 28.

Lélek-sóhaj

Szénszínű füst-burokban ölel

magába az éj teste, mint fázós

gyermek úgy olvasztom remegésem

medrébe. Vágyak emlék-ködben

araszolva ringatják még álmom,

idő-börtönbe sírt szenvedélyem

szél-hegedű húrjain játszik

velem. Sorsom ráncaiba égettelek,

könnyben sóvárgó percek sóhaján

szorítalak magamba...ámít

feléd a képzelet óhaján

újra lobbanó, rég csendbe zárt, megvetett

ösztönök íze. Eső mossa arcomon

a fájdalom tüzét, vérzek, hisz már

sebektől sajog létem...varjak hordják

szét világunk hamvait, de még ajkamon

csordul s perzsel a kialvó láng,

ma is érzem ősi erejű szomját.

Ádázul becéz a múlt, feléd nyúlok,

pillanat-morzsáink rejtekén

vénámig karcolom minden lélegzeted,

hogy míg hangtalan neszként beléd fúrok,

hajdani szerelmünk tengerén

elhullva most újra belőled létezzek.

2009. November 3.

Emlékedbe hullva

Hűvös őszi est árnyai alatt

arcod festi szemembe a Nap

sötétbe szendergő fénye.

Álmunk fátyolfelhőként betakar,

magamra húzom, hiányod mar,

s belealvad vérembe...

Már lélek-redőimbe gyűrtek

perceink, sóhajodból fonom

létem paplanát, egyre bűntetsz

szüntelen, hisz ma is magamban hordom

minden aprócska rezdülésed!

Szívembe temetett csókjaid

íze, világunk szent tüzében

fogant ítéletre sorsom is.

Csendbe hullt lélegzeted érzem

visszhangként verődik erembe,

ha megtagadsz is, amíg élek

őrizlek Téged sejtjeimben.

2009. Október 24.

Falak mögött

Álmok lélek-tükrében rám hajol

ölelésed bársonya, betakarja

hiányodtól vacogó testem...

Az egyedüllét árnya szívembe karmol,

hideg suttogásán vállamra adja

magánytól érdessé vált csendem

szurok-kabátját. Könnycsepp nyirkos

érintése húz árkokat arcomon,

forró nyomain fellobban

szerelmünk régi tüze, kibont

fájdalmam ökléből, s most hangomon

az érzés újra megdobban.

Sejtjeimben vonagló emlékek íze

betölti csontjaim, hamuba hűlt

csókok tajtéka szétszakadt sorsunk

partjaira sodor. Világunk színe

megfakult, fény-szirtjeire éj vetült,

sírba temettük kik egykor voltunk.

De a szótlanság kies tengerén,

az idő falain túl, mint a hajnal,

ereimben újra életre gyúl a láng...

Távoli suttogások rejtekén

Téged lelkembe olvaszt,  marasztal

a tegnap szigetén, hisz belém égtél már.

2009. November 8.

Bezárva

Sötétbe mereng a csend

köröttem, szomjas hideg

teríti rám márvány paplanát.

Némaságban lüktet a fájdalom,

az idő árnyékká tesz,

burokba zárja hitem,

vérének keserű zamatán

szétfeszít a kialvó vágyhalom,

hisz őrizlek, rég lélek-szilánkom vagy,

perceim titkos medrébe karcolod

magad...gyötrelem koszorú

égeti homlokom, satuba fognak

kimondatlan szavak...üvöltve szaggat

hiányod...Éj-tükörré vált arcomon

holt fényként elhullva, remegve folynak

a könnyek, jégtemetőbe dermedt

már világunk. Lépteim

betonrácsok közt láncra verte

a sors, az élet karma elszakít,

de emléked még kezemben reszket,

tüzéből már régen nincs

kiút, hát melegéért esdve

csókolom magamba forró hamvait.

2009. Október 29.

Élet-virág

Merengő alkony sátra alatt

visznek lépteim, érzem, az évek

kertje felé húz a fáradt szív.

Az Ég bíbora achátba alvad,

megtorpanok a lélegző éjben.

Könnyekkel kovácsolt kapu hív

létem virágai közé. Belépek,

nézem, hogy tengernyi érzéssel

remegnek törékeny kelyheik,

letűnt utak és megtört remények

illata simul rám. Fényévek

távolából tegnapok sejtjei

tükrözik szétmorzsolt álmok

világát. Emlékek kabátjában

borzongok, bennem az elmúlás

keserédes fájdalma, átfog

a szirmok ódon varázsában

égi tűz, bár enyészetbe hullt már

földi létük, itt e helyen

újra pillantásuk ráncaiba

olvaszt a perc. Állomások, képek

íze éget, reszkető kezem

melegítem örök lángjaikban,

s őrzöm őket amíg csak élek.

2009. November 12.

 

Lélek mécsek között

Szótlan ölel magába az emlékezés

csendje, míg magvából a szeretet kelyhe

kibontja szirmait, s az éj

teraszán fénylőn lobogó gyertyák

lángján elém rajzolja arcotok.

Szívetek dobbanását sóvárogja

bennem az elárvult gyermek, menny és remény

tüze körülfon, s enyhíti a sebek

lázát. Szavaitok súgja a szél,

mint altatót súgnak estnek a fák.

Könnyek fátylában égve hajolok

hantotok fölé, gyászban fohászkodva

remegek, sóhajként kapaszkodva

szorítom múltunkból font perceink

kötelét. Most térdre hullok, lehunyt szemem

tükrében karotokba olvaszt

a némaságot átható szent láng,

áldottan sírom a szeretet hatalmát.

A sötétség ormán araszoltam,

fájdalomtól reszkető kezeim

nyomán tűzbe gyúltak a viasztestek,

melegükben lassan elporladt

a halál, s az egyé lett két világ

Egén megleltem létem minden angyalát.

 2009. November 5.

Oldal: Emlékezés
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat