Tajték
Hullámok kelnek
táncra,
a part kövekkel
szegélyezett
pereméhez
futkosnak,
hátukon
mint fodros
nyoszolya, hófehér
tajték énekel,
a kavicsokat
nyaldosva simogatja
a part lábujjait.
A napsugár ezüst
fénybe vonja
habfelhős arcának
redőit, mikor a szél
szárnyán lobogva
csókolják a part
forró gerincét,
a víz ritmusának
mind hevesebb
érverését figyelem,
sodró érintése
csupa tűz,
ajkaikból
a vágy
tejszínű láng
lesz a kődűnék
ölére hintve.
Érzem a hullámok
perzselő ajkát,
szívük dobbanását
robajlásuk lüktető
morajában
megdobogja szívem,
elámulok az izzó
szerelmi játék
hevén mi a hullámzó
víz testén születő
szűzies tajték
testében lángra kap,
ahogy szenvedélyes
ritmusban felnyög
a szél kezében,
s csókjaival
égeti körbe
a kavicsos partokat.
2009. Február 10.
A merengő hold
Zúgva tombolt a szél,
odakint remegtek
az árnyak, nyirkos
hideg volt a lég,
nem lobogtak
csillagszárnyak
odafent, a Hold
züllött felhők
homályában pihent.
Szürke, tejes
pára ködét
láttam arcán ülni,
szótlan néztem
ablakomból idebent.
Fénylő szeme
csillagára
ezüst homály borult,
éreztem tünékeny
lényét elmerülni,
tompa fénye
szegényes
udvarán néptelen
üresség honolt,
lelke tán a lét
törékeny érverését
ízlelte a ködös,
pőre légben,
merengve
a békétlen szél
tomboló mérgének
lüktetését figyelte
ott fent.
Magára öltötte
mardosó
fátylát a mélabús,
borongó,
ködös éjnek,
csöndben
nézte minden
mozdulatát, dübörgő
morajának ziháló
suttogását hallgatva
merengte párás
függönybe bújva
az álmok törékeny
létét,
pislákoló halvány
tüze lobogva súgta
lényének apró kis
rezdüléseit,
miközben
ablakomon át
néztem tűnődő,
finom gondolatait,
s elszunnyadtam
derengő
fényének
ködbe vesző
szárnyain, míg ő
szétszórta réveteg
pillangóit
éjszakámban.
2009. Február 13.
Délibáb
Forró napfény
Hullámai izzasztják
a lég arcát,
gyöngyöző veríték
csillog a felhők
homlokán,
suttogó árnyék
reszketi a szél
perlekedő
ujjainak
heves táncát,
a hőség homokba
rajzolt illanó,
kéjes mámorán
megtéved a szomjazó,
bágyadt lélek,
talpa alatt
égetnek a kövek,
felhevült lázban égő
kis kavicsok,
testük körül
izzó aura
fest hullámot
a levegő nehéz,
fülledt fátylára,
párás fodrokat
szánt a napsugár
lobogó, tikkadt tüze,
képekbe folyik
áramlata
az utak poros
redőin, de csak
sóhajnyi villanás,
léleknyi lüktetés,
sóhajnyi dobbanás,
lassú érverés,
imbolygó gyertyaláng,
játszik a tűző nap,
a láng ruhában
izzadó táj,
a lázas párában
fürdő lég,
a lobogó,
tünékeny árnyak,
a felhevült pillanat
csak képzelet,
csak délibáb.
2009. február 14.
Lusta árnyak
Mint égbe szálló
füst éteri teste,
árnyak ringnak
a suttogó estbe,
áthajolnak
lassú tánccal
homlokán,
pislognak
a sárga arcú
Hold nyomán,
hol fényét hinti
a szuszogó tájra,
szökkennek
csillám porból
szőtt fénysugárra,
de csak lomhán,
mint andalgó
napsugár,
csak lassan,
mint szelíden
habzó hullám,
ringó, álmos
mozdulattal
követik
a fény útját,
mint réveteg,
nagy álmodozó,
ki először
Csillagot lát,
keringőt járnak
a fák szél borzolta
ágait
napsugárral
ölelve,
felhők ölébe
szunnyadva
pihegnek
a fénytelen táj
pilledését merengve.
Éteri, tünékeny
testük sötétbe
csorgó fénysugár,
hol találkozik,
s csókba olvad
éjszín és napsugár.
Nesztelen sétálnak
minden élet
nyomdokán,
létük illanó,
törékeny
sóhaj csupán,
puha érveréssel
a lég fátyolos
útjain szállnak,
a szélben is csak
macskamód járnak,
a világban pillegő,
kósza, lusta árnyak.
2009. Február 15.
Égi tűz
Izzó fényfolyam, az éj gerincén
végigfutó röpke borzongás,
villanó roham, fekete erein
robajló örvény láng,
szétszakít,
lázas forró haván ezüst-gyöngyök
peregnek, teste zajszínű érverés,
megvakít,
fény-szárnyán a lég fodrai
remegnek, lángja hófehér lüktetés,
alkonyba hasít,
széttépi a hajnal bíborát,
ereje pusztít,
égi tűz méhéből született
gyönyörű fénymadár,
az égből hulló vihar tajtékán
cikázó vad villám.
2009. Február 18.