---

Földi pokol

Sápadt őszbe úsznak most a felhők,

az idő amorf lángjai, mint

szellemképek lengik be a holnap

homályos ösvényét. Tört lelkek

poshadt vérként hulló könnyeit

látom hogyan festik át a jelen

útjait. Arcukra hazugság

gyilkos mérge szövi ármány-leplét,

fáradt szívükben kárhozat-gyom

posványa ereszti mély gyökerét.

Eltiport szeretet szórja mezők

sarjait, fojtó gyalázat hint

sorvadt eszméket, régen szétolvadt

minden érték, a hit elveszett

fényét az enyészet tördeli

érdes ujjaival. Az önzetlen

alázatot elfedi a sár,

bukott angyalokra torz szenvedély

fon glóriát, ős-csonthalmok holt

porán az igazság csak söpredék.

Vert had lett a lét, árny-hatalom

varrja hálóját, árulást fércel

a lég fuvallatán. Az ember

csupán vánszorog, nem több már csak roncs

szekér, mit megbilincselt kezei

húznak. Nincs már többé oltalom,

éhes pusztulás, őrület lépked

múltján, jelleme ma idegen

kóborló vándor, ki álarcot hord,

s magát e világban nem leli.

2009. június 28.

A változás ízén

Nézem a hasadó hajnal arcát,

ráncain a lélek-pírja lassan

hamvas alkony-merengésbe szunnyad.

Portól könnyezik a Nap, a tájon

az elmúlás tüzét hordja a szél.

Hallgatom a csend fuldokló hangját,

s a fák korhadó, mozdulatlan

testét, rajtuk férges vihar roppan

s ág-csontjaik reccsenve, fájón

sikoltanak, sok hulló zöld levél

vére festi át az erdők mélyét.

Az idő ködéből iszap-folyam

torz-mérge csordul a Föld méhébe,

ereiben zubogva hinti el

halál magvait. Új idők árnya

fonja körül a természet szívét,

mélyében az enyészet sorstalan

madara vetett fészket, termékeny

keblén ismeretlen lény szendereg,

sápadt, lidérc-éj holt-fényű lángja

perzseli az életek sejtjeit.

Gaia korhadt, doh-pernyés ingovány

ösvényein sétál, kárhozat-köd

lépked nyomában, mit a tegnap szült

sötét órák vajúdó tengerén.

Érzem a változás ős-cseppjeit,

szálain ma már tébolyba folyt gyász

festi a lég tavát, s a gyötört

bosszú ízét, miből a megőszült

lét építi idegen erdejét.

2009. június 28.

Hasadó világ

Az élet tűztől fénylő lombjait

figyelem, hogyan táncolnak a szél

sóhaj-hegedűjén. Záporok áztatta

ködös utakon kutat a bolyongó Hold,

míg az éjszaka árny-szülött lelke

vándor útra kél. A múlt porait

lengeti az este, páráján rég

csak meddő csaták eltorzult gyalázatba

folyt íze száll. Sivataggá égetett, holt

mezsgyéken halandó lényünk szeme

mindenütt csak törött képeket lát.

Álmodó homály a lég, kiapadt tenger

vércseppekké aszalt tajtéka mossa el

ősi eszméknek fenséges voltát,

könyörtelenség, erőszak és dac

burjánzó indáin hatalom vágy

szórja széjjel sorvasztó magvát. Az ember

napjait üszökbe dermedt csönd tölti meg,

festett gyűlölet salakos szomját

isszák az álmok, fullasztó harag

szüli gyilkosok korcs-nemzedékét.

Lassan mindent elfed kígyózó hazugság

maró fátyola, bűnök pókja kevélyen

szövi mérgét szívek rejtekébe,

enyészetbe fúl a sikoltó igazság.

Az otthon szent, tiszta menedékét

porrá zúzta vér-vért pusztító árulás

marka, új erők zord hatalma serényen

vájja útját a jövő medrébe,

már vajúdik az idegenné vált világ.

2009. június 28.

 Ismeretlen utakon

Az Emberek

Kósza lelkek, semmi tüzébe hullt

ronggyá foszló szellemük, vérüket árnyak

hajszolják kietlen, rőt pusztaság

mélyébe. Százezrek falják a kapzsiság

édes-vaníliába mártott torz

ízét. Erényük gyalázatba fúlt,

kárhozat bűze, bűn és hazug alázat

fojtja lényüket. Avasodott vágy

emésztő keblén, dédelgetett hamisság

avarán szívük idegen és holt.

A Természet

Régmúlt századok fenséges alkonyán még

ég-mécsek rajzolták a Föld egét,

ma csillagtalan éjeken hulló virág

könnyét hordja a feltámadó szél.

Az erdők kivájt szívét méreggel szórja

a romlás világa, már fuldoklik a lég

vérrel ázott füst-indák tengerén.

Gaia megfáradt halál sikolyban kiált,

fájdalmát viharok, pusztító jég

örvényében idegenné válva ontja.

A Világ

Csupán letűnt eszmék tükrében ragyog már

a béke, igazság régi fénye,

mit téboly-burokban, haldokló lélek-láng

festett sötétre, elkorcsosult nemzedék

alaktalan hite fojtott ingoványba.

A bizalom ma nem több mint mázolt giccs, sár

fedi múltunk kincsét, ajzott vére

vádként dübörög a bukott angyalnak ránk,

a jövő útjait sírhantba temették,

előttünk lett ismeretlenné a világ.

2009. június 29.

Csillagokból 

Hulló csillagok szív-fényét eregeti

az éjjel, míg kihunyó testük parazsát

a kósza szél sodorja el, megremegi

varázsukat a fekete csend, angyal-láng

tüzébe borítva a szomjas sötétség

ajkát. Már csak törékeny vágyak szikrái

égnek a fűszálak tengerén, öröklét

tova suhanó voltát súgva, pilláik

szendergő rejtekén hordozva az élet

liliom-lángját. S ha eljő a hajnal

lágy pírjába beleolvad a sok lélek.

Létük hamvas ezüst-gyöngy porát a harmat

gyöngéd hűse itatja fel, míg könnyeik

álom-sálként ölelik körül a világ

méhét, a remény is újjászületik

a vérző Földért mormolva égi-imát.

2009. július 15.

Az örök társ

A lélek völgyének tüzében

egy ősi árny parazsa szunnyad,

ónix szemeinek tükrében

sóhajunk enyészetbe porlad.

Csontozott ujj-percein minden

lélegzet mély álomba olvad

örökre. Mégis ő az kiben

értelmet kap, lobban a holnap,

hiszen karjaiban az élet

illanó képe füstté válik,

kapujában szeretet-fénye

megbékélt szív-lángokon játszik.

Belőle gyúl fel az igaz lét

miben kitárul végtelen tér,

amely túl van e világon rég,

melyet nem ízlelt halandó még.

Áldott nyugalomban vár, pihen

bennünk a békés Isten-halál,

csendben elkísér és csak figyel

míg földi társa hazatalál.

2009. július 16.

Hajnali temető

Lélek hantok ív-boltozatán

lobban a reggel hamu-pírja,

párával festett csönd-homlokán

elsimul a fény baldachinja.

Viasszal pecsételt kőtestek

lombja, megannyi néma sírbolt,

mélyükben szőtt magány-könnyeket

a borongó szél, titkon

az enyészet karjaként lengő

föld is mesél. Szétszakadt szívek

otthona e hely, a lemenő

napfény is fájdalommal hímzett

felhők ölébe hajtja fejét.

Kegyelmes perceket ereget

a gyász ízében remegő lég,

halálon áttörő szeretet

tüze ég elporladt csonthalmok

márvány-tükrén. Bús szív-menedék

hol fáradt, üres holnapok

árnya átkarol, de mint az éj

fekete dérrel varrt fátyola,

ellibben, ha az emlékezet

örök-létű csillag záloga

világok határán át felemel.

2009. július 9.

Oldal: Lét és sors
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat