---

Alkonyi álom

Ködburokban

fürdik

az alkony, színei

mint szétfolyt

vízfesték

elmosódtak,

vörös tüzének

izzása tompa

pislákoló mécses

homályába folyt.

A lég sötétbe

csorduló könnye

párás hullámokat

fest  a szendergő

tájra, bíbor

lángjait parázsló

piros csillagsátorrá

szőtte a szürkület,

halvány arany

s rózsás fodrai

az éj kéklő

tengerébe merültek.

Hideg fátyla

függönyét leereszti

lassan az este,

az alkonyat

szunnyadni tér ágyán,

fáradt szemében

még pislog

a világ lüktetése,

de már kialszanak

imbolygó színes

gyertya fényei,

mint sercegő lámpák,

s megpihen

a pillegő árnyak

között az ég dunnás

felhőinek puha

takarójában.

Lelkem elrévedve

keresi lángját

a tündöklő

csillagok fölött,

s vele együtt

alszom el álmainak

szótlan tiszta

suttogásában.

2009. Február 11.

Bársonyos éjszaka

Sétálok az este bíbor

fényű hídjain,

az éjszaka leereszti

körülöttem függönyét,

a szél lágyan muzsikál,

most nem sikolt

a világ kínjain.

Nézem a felhők könnyed

suhanását az ég

peremén, lassan elúsznak

messzi tájak csupasz

égboltjainak tengerére,

mécses fények lesznek

a csillagok, egymásba

karolva kigyúlnak

ezüst szikráikat szórva

a sötétbe. Elcsendesül

a fáradt hangok kavalkádja

csak lépteim zaja

verődik tompán vissza,

a kopasz fák apró

rügyei már suttognak

felém, a levegő

szelíd párája

a tavasz illatát szórja,

valami éteri tiszta

lélegzet hozzám ér.

Megállok felettem

Csillaglángok, fényük

most mint langyos

napsugár lobog,

oly balzsamos könnyed

ez az álmos éj,

bársonyában érzem

a tavasz lüktetését.

2009. Február 11.

Az éj mezején

Könnyű szellő játszik

a fák homlokán,

fuvallatában a csönd

lágyan muzsikál.

A Hold felnyitja

ragyogó szemét,

fekete bársony

füstje ül a tájon,

az éjszaka

virágszirmokat

szór szét

az égbolt

sötét tengerén,

millió ezüstálom

sarjad kormos,

kitikkadt mezején,

hajtásaik

megnyílnak,

mint sóhajnyi

érverés,

kitárják fényben

lángoló kelyheik,

mélysötét

égi mezőkön

a lég mezsgyéin

koszorút fonnak

a világon

körös-körül.

Szirmaik,

mint lepke

hamvas szárnya,

megremegnek

a szélben,

gyökereik ott égnek

rejtelmes éteri

éjföldek alatt,

s mikor az alkony

párlatának

bíbor-kékje

ébred, apró

elvetett

magvaikból

új hajtás

fakad, hogy

a fekete éj mezőit

beborítsák ezüstszín-

tűzfény lángú

virágaik garmadával,

míg csak a szem ellát.

2009. Február 11.

Hajnali csillagok

A szunnyadó éj

Lassan felvonja

bársony fekete

sátrait, ébred

az álmodó

pirkadat lelke,

halovány

éji sötét

pírja hullámzik

az égen,

bíbor lángok

sejtelmes fénye

szórja szikráit.

Még nem aludt

ki a csillagok tüze,

melegségük érzem

apró gyöngyszín

mécseikben.

Már álomra

készül

az éjszaka lelke,

ölelése hívja

a csillagok

árját, míg kinyitja

bágyadt szemét

a hajnal, s pilláinak

rebbenése

szétteríti

aranyló-vörös

rózsái szirmát,

az égi mécsek

fényét megfürdeti

a pislogó harmat.

Lényük légi,

könnyed

ragyogással csobban

a hűsítő árba,

s elmerülnek

cseppjeinek tiszta

folyamában.

Érverésük

lassan elcsitul,

mint illanó,

mámoros kéj,

szinte hallani,

ahogy éteri

szárnyuk

suhogása morajlik

a hajnal

szendergő

ritmusában, s mint

sóhajnyi

szívdobbanásban

a remény, pihenni

térnek az éjszaka

távolodó

hullámainak

ölében,

átlengedezve

az ébredő lég

tiszta lángjain,

sziluettjeik árnyait

szétszórva

a mindenség

végtelen vizein.

2009. Február 11.

A hajnal álmai

Éji tengerek harmatos

hűsén kigyúl a bágyadt hajnal,

piruló szíve feldobog,

morajában ezernyi angyal

a lassan ébredő világra

szórja tündöklő mosolyát,

szárnyaik fénylő suhogása

elhinti a remények magvát.

Hófehér fátylaik koszorút

fonnak a pirkadó égre,

hajnali szél muzsikája búg,

mosolyog az éteri tűzre,

míg arany, bíbor sáljait

szétteríti égboltozatán,

megrebbenti dús pilláit

álmai lehulló lombozatán.

Nagyot nyújtózva kitárja

szívének lobogó lángját,

elámul az, ki láthatja

ébredező mozdulatát.

Még álmosan, révedve pislog

a reggeli harmat árjában,

s égi imákat suttog

ajka elmosódó pírjában.

Angyalok himnuszát idézi,

mit álmaiban megtalált,

virágzó szózatuk elhinti,

mint éjszaka a csillag árt.

Óvó öleléssel fogja át

világunk szendergő lelkét,

álmaiból csendben szórja ránk

áldott, örök fényű reményét.

2009. Február 14.

Alkonyi rezdülések

Szótlan, lomha gondolat,

felcsendülő, lágy akkord,

ébred a bíbor alkonyat,

színekbe folyik az égbolt.

Hamvas, tiszta kék borul

kormos, dús mélységébe,

rózsa pírja aláhull

fátyolos rejtekébe.

Aranyfolyama elmerül

sötét csillagtavába,

a lét álommá szenderül

lobbanó szénszín havába,

hullámverésben pillogó

rajban fénylő tűzfény szárny,

égi hattyúk suhogó

reppenése mécses láng.

Elmosódik már bíbor,

mályva, piruló könnye,

éjtestbe olvad, s kihuny

szűzi arca reszketése.

Mint a lassú emlékezés

elballag az est felé,

tünékeny lelke lüktetést

szór a feketéllő légbe,

búcsút int éjnek és napnak,

pillantása csöndet ígér,

lángjai parázsba fúltak,

bágyadt lelke álmodni tér.

2009. február 18.

Oldal: Napszakok varázsa
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat