---

Szomjazlak...

Sóhajod harmatcsepp a hajnal

szirmain, friss tiszta ízét

magamba csókolom...

Hűvös őszi köd vagy, betakarsz

nedves gyöngyeid ívén,

magamba csókolom

ezüst fényeid. Páracsepp vagy,

átfested szemem íriszét,

magamba csókolom

est-csillaggá szelidült lángodat.

Suttogó csendem lét-vize vagy,

holnapjaim új színét

magamba csókolom

belőled, míg magamba ringatlak.

2009. Október 19.

Érezz magadba!

Csended titka vagyok,

éjbe halkult sóhajod,

csillag-fűz lombokról

rád hajolok, mint meztelen

fénybe bújt szerelem óhaj...

Köpenyed vagyok, mit

válladra terít az est,

húzd magadra emlékem

melegét! Lehelet-sál

vagyok nyakad szirtjeire

fonódva, alkonyi

harmatcsepp, a hűvös

őszi légből ajkadra

hullva szívedig olvadok.

Pillantásom tüzén fáklyák

gyúlnak neked az éjben,

sóhajom fonatából

lélek-kabátot kötök rád,

csókjaimmal gombolom

össze ha fázol. Lélegzetem

selymén lét-paplanoddá

hímezem magam, s múltunk

szilánkjaiból égetem

lelkedre sorsunk egyéolvadt

igazának tükrét.

2009.Október 25.

Hozzám tartozol

Árny-szurdokon jár odafent a Hold,

néma léptein révedez

vágyam, öbléből bőrömre szórt

fényén megérint két kezed...

Éjre lehelt csillagod vagyok,

sóhajod bársonyát simítja

rám a szél, hűs ujjain arcom

hevét szelíd tűzzé csitítja...

Magamba fonlak az emlékek

szálain, érzem belém dobban

szíved ritmusa, hisz erébe

égett lelkem egyetlen szóval.

2009. Október 24.

Ha az utolsó...

Ha az utolsó éjjel borítja

rám szén színű tengerét,

csendemben akkor is ott leszel.

Szerelmünk az idő sem tompítja,

csak hordozza rejtekét,

amíg benne engem keresel.

Ha az utolsó hajnal fátyla

simítja meg arcomat,

érintésében akkor is ott leszel,

pillanataink közé zárva

még mélyebbre karcollak

magamban, ízed vérembe merem...

Ha az utolsó sóhajból elhulló

lélegzet távozik el ajkamról,

remegésén akkor is ott leszel.

Évek viaszcseppjeiben fuldokló,

a tegnap füstjébe hűlt szavakból

is csak hangod melege perzsel fel.

Ha az utolsó alkony teríti

szememre sorsom határát,

leplében akkor is ott leszel,

beton súlyú magányom enyhíti

emléked, kettőnk csend-szavát

örökre magamba temetem.

2009. Október 28.

Ha meztelen csendben...

Ha a meztelen csendben

átszakítva időt és teret,

szívemre hajol leheleted

szirma, s a sóhajnyi pillanat

szemedbe igézi szemem,

egyetlen asszonyod leszek,

a tiszta alázat megremeg

ujjaim között s beléd ringat...

Ha a meztelen csendben

szelíden átfogod testem

a vágyak lélegző ritmusán,

s Égig emelsz a szerelem

csupasz tenyerén, lelkem

pulzusod kelyhébe teszem,

az ősi tűznek szent rítusán

beléd áldozom mindenem...

Ha a meztelen csendben

sejtjeim magadba perzseled,

s levegőddé olvaszt a kéj,

a mámor tiszta lángjaként elhullva

ízem véredbe temetem,

rád simulok, mint a légtenger,

bőrödbe ivódva remegek

arcodon, derengő, játszi fény

megpihenek pillád alá csitulva.

2009. November 16.

Vágylak...

Álmodón borul rám

a csend, magába égeti

hiányodból fogant

sóvárgásom szomját.

Útra kél koldus vágy,

lázas tűzben kérleli

csókjaidból fogant

sóhajaid, Hold-láng

éjjeli derengésén hullna

ajkadra, sejtjeidbe forrva

beléd temetné minden

lélegzetem. A hajnal

leple alatt álmodba bújva

perceid redőibe fonna,

hogy észrevétlen szíved

erébe olvasszam magam.

2009. November 7.

Összetartozunk

Mint felhő-lugas, mely betakarja

a meztelen Ég testét, s puha

redőivel némán a mennybe

olvad, sorsod sorsomba lobbant,

összetartozunk te és én.

Mint alkonyi szél, mely felkavarja

az est porát, s a légben úszva

csitul szendergő bársony csendbe,

szívünk már egymásból dobban,

összetartozunk te és én.

Mint csillag-cserjék az éj pőre,

szén színű mezőin, ahogy lágyan

kigyúlnak, ágaikból fénykoszorút

fonva, lelked s lelkem összeért,

egy tűzként égünk, összetartozunk te és én.

Mint halál és élet, könny és remény

az idő szótlan medrében, szárba

szökkenő holnap a mából, egy az út

előttünk, szerelmünk örök szentség,

létünk összeforrt, egyek vagyunk te és én.

2009. December 7.

Pillanat-morzsák

Hajnal-redőkbe gyűrődik

az éj bronz sötét bőre,

hamvas köd lehelte dércseppek

hullnak fakó reggelszirtekre.

Lélegző ősz-fény szűrődik

sóhajod ízén, pőre

reszketésben gyönyörbe dereng

a vágy, ringató mámor-vizeken...

Tested tüze betakar, meztelen

lánglepedő, ölembe simul

gyöngyöző lüktetés...kelyhébe

zár szenvedélyem ősi virága...

Beléd izzok remegő csöndesen,

ahogy lágyan hullámba csitul

a tajték, kigyúlok, est medrében

vajúdott csillagok a világra...

Avarrá szelídült levelek

széltánca, szétterül a föld csupasz

dombjain, a halkuló alkony

mely puha álomba mereng,

örökre lelkembe rejtelek...

Rád olvadok, vénádig fúrva

újra megszületek benned,

mint árnyék a tündöklő havon,

hogy pillád legyen, mi eltemet.

2009. December 19.

Zárj magadba!

Időmederben elvetett lélek-mag

vagyok, lépteid nyomán sodor

a szél, sorsod földjébe hullva

engedj új életre sarjadni

magadban! Kikötőmben te vagy a part,

szemed csend-tüze lángot bontott

bennem...Mint hullám a szirtet fúrva,

úgy vágyd sejtjeidbe takarni

pőreségem! Homokszínbe hamvadt

holdfény csak testem, álmaidba

szövöm szelíd fényem...ahogy

a hajnal némán felcsókolja

az éjszakát, szerelembe altass!

Melegítsd fel csillaglángjaidban

didergő hitem...Mint alkony

olvad a légre, s oldozza

lábáról a holnapok örök

láncait, lényem cseppjeit merítsd

mélyre, egészen forró véredig!

Hát zárd végre körém léted tenyerét!

Beléd igézve ki nem török

e gyönyörű rabságból, csak terítsd

rám ajkad! Míg bennem lélegzik

táplálom hű lombként élet-tengerét.

2010. Január 15.

Rezdülések...

Gondolatvölgyekbe hullnak

a percek, emlék-tajtékok

törik a jelen partjait...

Illanó vágyakba szunnyadt

sóhajok most tűzkaréjon

életnek adják hamvaik...

Csendillatban oson felém

arcod, karodba csordulva

léted tengerébe olvadok...

Fényzáporként csitulok beléd,

tétovaságból mozdulva

íriszed lángjába lobbanok...

Ajkadra terülve lelkedig

simítom magam a pillanatok

szerelemből hímzett szőnyegén.

Cseppenként lélegzem sejtjeid

gyönyörű valóját...csillag ragyog

mosolyodból, Ég és Föld összeér...

Szürkületbe szikkadt alkony

cirógat, tükre hűs peremén

megpihenve látom sorsom

benned talál végső partot...

Zárd körém szíved tenyerét,

hogy érezzem, milyen otthon...

2010. Január 14.

Benned létezem

Mint pernye, mit hamuvá aszalt

az idő, s a lét partjain hullva

parazsat kutat, tenyeredbe simulok

némán. Mint merengésbe alvadt

gondolat, ha álmok medrébe bújva

fészket keres, vágytól remegve indulok

feléd a téren át, s elméd

tengerében új életre kelek.

Mint vihar tajtékából kiszakadt

szélhullám, amely a csapzott lég

rónáin halkuló sóhajjá dereng,

lélegzetem sejtedbe ringatva

benned nyugalmat lelek.

Mint meztelen árnyék, ha lényed

csókolja fény, belőled születek.

Mint dércsepp rezdülése az éjben

nyugvó világ szívén, elszüremlett

ködfelhők szűzi arcán megpihenve,

ajkad hajnalmezőin otthont talál

kósza hitem. Mint égből fogant könny avar

őszi utakon, lángom rád terítve

csendeddé olvadok, pillanat-varázs

leszek, mit lelked őriz s betakar.

2010. Január 12.

Oldal: Szerelem
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat