---

Télre várva

Tűnődve pihen a nap,

szürke felhők ölelik lágyan,

hűs szélben csendesen várlak,

merengve virágot bont a tegnap.

Haldokló virágok suttognak a kertben,

szorgos hangyák bújnak az avar szívében.

Álmodni térnek a fák csendben

új életre várva az álmok csendjében.

Sárba temetkezik sok lehullt levél,

pocsolyákban kóbor gallyak fürdenek,

nincs miért várni a reményt,

az élet szikrái is kihűlnek.

Csak én várom még ébren a telet,

ha lehull, a hó ölelj át még!

Mert álmomban az , vagy ki szeret,

s a rideg világban óv és véd!

2002. Október

Éjek szárnyán

Éjek szárnyán suhanok csöndes széllel,

figyelem a Holdat néma szenvedéllyel.

Éjek szárnyán kutatok a csillagok tengerén,

nyomomban tűz és száz veszély.

Éjek szárnyán repülök nesztelen,

varázslatom előtt lelked meztelen.

Éjek szárnyán én vagyok Neked

az első s utolsó ki Érted született!

Éjek szárnyán Hold fényénél táncolok,

misztikus titkok asszonyává változok.

Éjek szárnyán szememben mágikus tűz lobog,

néma csodálattal hatalmának hódolok

2003. Február 15.

Bemocskolva

Álmos, szürke hajnal,

porában kigyúlt harangok

felmerengtek tétován

a szétszórt messzeségen át,

ágyamon vad fájdalom,

remegés a csöndben,

bennem űr, havas pusztákon

megyek, fáradt vándor,

sóhajtom reszketve: fáj,

öledből ölembe tépem

arcomról könnyem,

vergődöm részegen, térdre

hullok csüggeteg,

megnyíl menedékem, sírba

omlok, mint lázas beteg.

2001. Szeptember 21.

A lélek emlékezete

Hajnal volt, álmos porában

kigyúlt emlékek égtek,

halott fénnyel búcsúzott a hold.

könnyek csillogtak a

fekete paláston,

bennem darabokra szakadt

a múlt,

mint foszló, hervadt rózsa...

Sápadt bíborban fürdött

a csend, a pirkadat

mint könnybe fúlt lélegzet

halottan földre hullt

csak a szél sírt még,

mint régi gitár...

2001. Szeptember

A szív titkai

Csendben táncolva lobog

a gyertyaláng,

a viasz tengerben lelke

hallgatva vár.

Lassan zizzen az éjszakában

a szél,

a telet búcsúztatva valamit

még remél.

Sodródó kis hajó a viharos

tengeren

dacolva egyedül, nem adja

fel.

A falak között egy tömlöcbe

zárva

rabok sírnak kiutat nem

találva.

Az érzelmek remegnek

mint a háborgó

tenger,

viharában nem az

élet,

csak a remény

tűnt el.

Kis hajón érkezett

egy idegenhez

egy érzés,

remény nélkül

is él

a féltés...

2003. február 22.

Két világ között

Kis hajó úszik a sötétben,

fényt keresve útján, csendben

megleli a napsugár szemét,

de újra megfogja az éj kezét.

Palástja óvón öleli,

de boldogságát benne nem leli.

A hajnali sugarak tengerét kutatja,

ám a hullámoktól, mintha megriadna.

Nem szeli át a pirkadat viharát,

félti törékeny kis árbócát.

Elbújva ring csöndes megadással,

magába zárt boldogtalansággal.

Kis hajó leng a kék vizen,

partot kötne nagy hirtelen.

De tűznyelvek erdeje borítja a földet,

jégvirágok hideg paplanja a rétet.

Szomorú vitorláit dermedt szelek tépik,

sodródik álmai közt végestelen végig.

Vágyik a dermedt emléktelenségre,

s a tűz oltalmazó, égő melegére.

Kikötni mégsem mer a lángnyelvek partján,

elsiklik, nem állva meg a jeges föld arcán.

Fél, hogy elégne a tomboló tűzben,

s megfagyna a csillogó jég szívében.

Két part között úszik lelke,

választani köztük még félne.

Így megtörve várja utolsó útját,

cipelve magával titkai súlyát.

Rakományát kiadni nem lehet,

a jégben megfagynak, a tűzben elégnek.

Kikötni vágyik ma is még,

de fél átlépni a partok küszöbét!

Kis hajó, elmerült a hullámok alatt,

ládájában az igazság örökre ott maradt.

2003. Március 2.

Létezni holtan

Millió csillag közt ragyogni,

az volna az élet!

Napfényben harmatként eltűnni,

társa lenni a fénynek.

Pornak lenni, ha eső hull

lehet-e kín nélkül?

Sós tengernek folyni arcon

nem lehet bűn nélkül.

Télben fagyott hóvirág ég,

társa szívesen volnék,

őszben lehullt falevél rég

halott, vele is lennék.

Napok szaladnak, monoton-búsan,

arcok folynak körülöttem,

az idő, gyógyulást adni szótlan,

fájdalommal kacag bennem.

Éjszaka távoli minden,

csak Te vagy közel.

A szívnek hazudni nem lehet,

az áltató szavak messze.

A lélekben valami örökre elveszett,

a végtelen magány ég benne.

Csillagnak lenni szép volna talán,

de holtak közt is pihennék!

Álomban élni jó volna talán,

de semmi sem vár nagyon rég.

Csak meredt szemmel várom,

hogy pirkadjon az éjjel,

A hajnalt szótlanul találom,

együtt égek a fénnyel.

Nem vagyok senki köztetek.

Nézzétek ki voltam, s lettem!

Az idő árnyékká öltöztetett,

a szerelmet örökre elvesztettem.

Levegőt ad még minden pirkadat,

de belül nem él más, csak alkonyat.

2002. Február 12.

Oldal: Lélek-rezdülések
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat