---

Gyertyaláng

Hol csillagok járnak a csendben

az éjszaka suttogó moraján

lelkek pislognak mélyében,

mint megannyi szomjas gyertyaláng.

Szótlanul táncolnak a hajnal

bíborszín ölének fátyolán,

elalszanak tisztán, s halkan,

könnyeket szórva lépteik nyomán.

Fáradt tűzben egyre lobognak,

arcuk vörös pírja megfakul,

mint beteg gyermek, elsápadnak,

szívük fénye lágyan eltompul.

Ránk borítják a zord elmúlás

szent ígéretének köpenyét,

hisz az életen túl nem látunk mást,

kihunyt lángok viasz tetemét.

Pedig olykor a lélek is, mint

égi hattyú, szárnyal a végtelen

kies világában, s nincs mit

sajnálna, elcsitul a félelem. 

A sors mégis visszaránt a mélybe,

hol a lét keserű arculatán

az ember elfogadja, hogy szíve

elcsitul majd, akár a gyertyaláng.

2006. június 22.

Életek hangja

Korszakok tanúi a csillagok,

kísérik a lét törékeny útját,

árnyak között született századok,

hallgatom sorsuk cserzett voltát.

Szívembe markol a tépett csend,

mert csillagok szemében látom

mérgezett világunk úgy reszket,

mint a szél fúj át a gyertyalángon.

Kevés az erő Földünk lelkében,

szívében a lángok elgyötörtek,

ereje fogytán a sors szelében,

s léptei is lassan megtörnek.

Méhéből az élet sikolya száll

az égre, csillag fényén lobogva,

de a pusztító vihar meg nem áll,

míg nem nyeli világunk magába.

Küzd a Föld szíve, de dobogása

megfárad az idő fodrában,

mert az életek sóhajtása

elcsendesül örvénylő sodrában.

2006. október 2.

 

 

Gyarló sors

A csönd lehelete rebben,

a szél szinte tovatűnik,

megragadja kétkedő lelkem,

kezében csillag tündöklik,

öleli a tág világot,

tengernyi, céltalan életet,

szívükben elveti a magot,

hogy lesz, még miért ébredhet.

Halk sóhajában reszket a lég,

ígéret csendül árnyain át,

ránk teríti merengését,

fellebbenti végtelen fátylát.

Tajtékozva sodorja létünk

lángoló zátonyok bércein,

bennünk rejti el mit, keresünk

álmok nesztelen könnyein.

Hasztalan büszkeség, értelem,

gyarló létünk befonja erény,

sors gyarló markában kegyelem

meglátni, mi vagyunk a remény.

2008. Május 5.

A sors rabsága

Kietlen, sötét utcák kövén

sápadt éji lámpák fénye serceg,

az éj leplében fázón, pőrén,

megannyi kivetett lélek reszket,

a csillagok fényét kutatják

néma könnyek megvetett börtönében,

a haldokló reményt siratják

elveszett álmaik bús ködében.

Kitaszított létük fonákját sodorja

tovább a félelem irtózó tömege,

magányos lelkük árnyékos otthona

a sors, fojtogató, mérges gyökere.

Ködös, színtelen hajnali fények

úsznak a haldokló égbolton,

az utcákon pislogó vak remények

odavesznek sok ezer sírbolton,

mint a pirkadó nap lángjai

ahogy kihunynak a sűrű ködben,

s az éjszaka letűnő álmai

eltűnnek hajnali ébredésben.

Kik az utcák kietlen, puszta kövén

szenvedik a lét nincstelen nyomorát,

ott sodródnak lelkünk becsukott szemén,

míg világunk hordja a sors rabláncát.

2009. február 4.

A lét igazsága

Kárhozat és megváltás,

pokolra küld, felszabadít,

erény és parázna vágy,

égbe emel, megvadít.

Gyalázat, megbecsülés,

nyomorba dönt, megerősít,

alázat, becstelenség,

felemészthet, alacsonyít.

Kétarcú, meztelen lélek,

harcol, pusztít, égbe szárnyal,

barázdáin egyre égnek

angyal, s démonárnyak.

Ráncos arcú, cserzett élet,

sorstalan, bús rabmadár,

elnyűtt, tompa, rőt fények

hullanak szét lábnyomán.

Vég nélküli küzdelem,

örök, szomjas lobogás,

önvilága rejtelem,

végtelen út, vándorlás,

benne izzik a szikra,

sötétéjében él a fény,

láncait, ha ledobja,

tűzmadara a remény.

2009. február 18.

Nincstelenül

Kéklő ég, jégverés,

holt csillagok árja,

rongyokban reszketés,

könnyező ezüstpára,

elhagyott rettenet,

kérkedő gyalázat,

homlokán ott remeg

bús fényű alázat.

Üres zsebű árny alak

rója az utcák kövét,

magányos kóborlásnak

adta szomorú lelkét.

Halál ólálkodik

meztelen lába nyomán,

fáradt szíve haldoklik

reménytelen poklán,

roskatag tűz lelke,

fagyott lég csak hona,

emlékező szíve

meghasad lobogva.

Fájdalmának nincsen

többé holnap, határ,

elporladt már minden

reményt hozó sugár.

Fáradt, kifosztott vándor

árnyak táncát figyeli,

meghalt már tán százszor

hogy Istenét keresi.

Teste hamvadó tört fény

szétszakított romjain,

üszkös, kietlen tájék

honol üres útjain,

sebzett szárnyú holt madár

a semmi kezén elmerül,

kiutat sosem talál,

porrá hull nincstelenül.

 2009. Február 18.

Oldal: Lét és sors
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat