Alkonyi szél
Lélegzik az est a csend
ringató keblén, elvonulnak
az árnyak, lassan aludni tér
a táncoló fény. Selyemszálai
a nyugvó Nap bíborába
olvadnak, megremegnek
a színek, lágyan fellobognak
az éji-völgy lángjai a szél
megdobbanó ritmusán. Szárnyai
az Ég sötét birtokába
reppennek át, a szürkület
halvány homlokának ráncait
becézve. Lehelete a fák
zöldellő lombjai között suttog,
sóhaja levelek vékony
ereit cirógatja lágy
muzsikán. Ősi üzenet
zsong ajkának hűsén, vágyait
dúdolva hinti el, halkan susog
fűszálak tengerén, szétszórt
bársony csókjai puha ágy
paplanába hullnak. Szelíd
lüktetése szenvedélyben
elandalog a táj szunnyadó
lelkén, elcsitítva most a fáradt
szívek kavargó bánatát.
Érverése álmodni hív,
míg sejtjeimnek medrében
elveti szavai suhanó
álmait, fuvallata bágyadt
hullámain est- harmat száll
elsimítva a nyugalom
meghitt ízének varázsát,
körém mint égi hatalom
szórja mámoros parazsát.
2009. május 24.
Lombok moraja
A természet öblén pihen
lelkem, a fény szózata mint
égi patak csorog arcomon,
a lég lankáin kéklő felhők
pamacsai andalognak.
Körülöttem a csend piheg,
lágyan dúdolva álmot hint
felettem az erdő, hallgatom
a levelek szavait, lengő
ágak között dallamokban
játszanak. Ereik pőre
suttogása reám borul
míg keringőt táncolnak a szél
hegedű húrjain. Megdobban
szívem, egy éteri sóhaj
suhan a lomboknak ajkán,
rásimul múló időre
a világ zaja eltompul.
Lüktetésük szárnyra kél
Isteni derengésben lobban
akár zengő öröm óhaj
a béke harmatos lantján.
Lélegzetük puha selyme
átkarol, hajnali pára
ezüstben fürdő gyöngycseppjein
nesztelen csobban belém, lényük
oltalmában felolvadok,
érverésük könnyű leple
mint angyalok áldott árnya
kísér, egész testem reszketi
mennyei ölelésük, létük
csodájában az élet ragyog.
2009. május 30.
Május ölén
Mint a köd ezüst
szikrái a Nap simogató
meleg ajkában, úgy illan
messzeségbe a hideg tél.
Langyos égi füst
szárnyain száll cirógató
tavaszi bársony, megcsillan
lelke, s eltűnik a dér.
A fák kiolvadt ágain
apró hajtások selyme
borítja virágba a tájat,
zöldszín leplet ölt magára
a mezők szomjazó teste.
Fények táncoló lángjain
nyílik orgonák kelyhe,
májusi eső perzselt, száraz
barázdákat itat, dalára
hűs csókként borul az este.
Vérvörös rózsák bíbor
szirmának illatában
fürdenek pompázó kertek,
reggeli harmat cseppje
arcuk ívére simul.
Éteri csillagárban
ringatózik a természet
méhe, az élet sejtje
becézi tündöklő szívét.
Balzsamos érintést permetez
az éjszakák lágy lehelete
a világra, míg hajnal
keblén fellobbantja hitét
gyermeki lényünknek, megremeg
most a Föld is, hisz szerelemre
gyújtotta tavasz angyal.
2009. június 4.
A mi kis tavunk
Kis udvarunk zöldszín keblén
domborodik szép sziklakert,
nád és sás a part peremén
táncol a szélben, béka szem
vízesés kövei alatt
kukucskál. Arany és tarka
ruhás halak szelik a Nap
hullámzó sugarát, szomjas
kis szitakötő szökken át
virágok ölén, királyi
méltóságban leng sok páfrány,
víz homlokán fény szikrái
úsznak ezüst fonatból szőtt
halmán. Az alkony bíborán
esti szerenád hangja tör
a szendergő csendbe, sok kis
breki dalol szerelmesen
reszketve. Az éj sátra mint
könnyű, friss éteri lepel
puhán borul tavunk fölé,
csillagok lélek-fényként
gyúlnak ki a tó mély-sötét
öblében, álmatag refrént
dúdolgatnak a zöld komák,
köszöntvén a párás hajnal
halovány pírját, lomhán
elszunnyadnak amíg lassan
életre kel körülöttük
sok harmat illatú virág,
ketten együtt építettük,
léttől zamatos tóvilág.
2009. május 19.
A tavasz illata
Bűvös lég-fuvallat száll
a kertek pompázó keblén,
kacér bíbor-pára ízét
repteti a könnyű szellő.
Rózsák vérvörös arcán
lobban az élet, hófehér
liliomok szűzi selymén
remeg a hajnal lebbenő
fénye. Simogató bársony
lepelben égi illatár
leng a virágok dús kelyhén,
a természet tiszta szívét
dobogja a csend, felhő
uszályban habfodros álom,
lüktető, pille tavasz-láng
pírja virul az Ég tükrén.
A mezők lágy harmat-cseppjén
pipacs tüze ég, az erdő
lombjain zamatos béke
susog, míg finom szárnyakon
suttogva borul az évszak
vágy-lélegzete a tájra.
2009. Június 14.
Erdei nász
Hajnali pír borul a fák
ormaira, mint csillámló
égi paplan úgy öleli
delejes testüket. A lég
szép derekán láng-fuvallat
hímez hab - szenvedély fátylat,
mohákra olvad mámor- vágy,
harmatos pillék szikrázó
tónusán árnyék követi
a fényt, szerelmes kis kérész
repked, levelek suttognak,
a patak ölét szél-szárnyak
lágy moraján cirógatva.
Tücskök hegedűjén a nyár
fahéj íze leng a csendbe,
zöld lombok ajkai remény
csókjában forrnak össze,
napsütés fűszálak selymes
szálain jár kéj-keringőt.
Éteri varázs simogatja
természet méhét, szellő sál
omlik dús virág lepelbe,
perzselő, bódult reszketés
hullong fonatán a földre,
míg e kábulat szelíden
fogja a pihenő erdőt.
2009. Június 22.
Árnyak
Fény koldusai,
éj-csókból született
magányos lelkek,
testük rongyait
amorf-tóból
szürkület szőtte
párálló kezeken.
Kietlen utak
kövén bolyongva
keresik önnön
voltuk lényegét,
tereik kihalt
határán fellobogva
omlanak esős
alkonyok mélyén
társra vágyva
örök hontalanként
az emberi szívbe.
2009. Június 24.
Szerelmes természet
Gyönggyé forrt lét-cseppeket szór a szél
a mezőkön, szikrázó napsütés
kéj zamatú forró csókjában ég
a tavak lelke, a lég függönyén
szenvedély édes kábulata száll,
vanília és fahéj dús ízét
kóstolgatják a vágytól lombos fák.
Arcuknak puha, zöld eres ívét
pezsgő mámorral becézi a Nap,
a virágok illatos keblébe
olvad perzselő szép tüze, s vad
tangót táncol bódulat zenében
a színek tengerén tündöklő táj.
Lágy szellő cirógatja pipacsok
selymes pírját, érzéki égi-láz
ébred a hajnalon, a csillagok
lobogása megpihen, varázsa
a reggel dobogó, hűs szívébe
hullatja mécs-fátyolát, parázsba
vésve gyönyör-lángjaik. Bibékre
zümmögő méhecskék szorgos hada
hinti szerte széjjel az életet
a természet rónáin, aranyba
csorduló alkonyon fényt ereget
a lüktető szél, szálain borul
nászágyba a szirmát bontó világ,
méhére ős-leheletben simul
a szerelmes pompában ringó nyár.
2009. július 18.