---

Illanó ősz

Hideg légvelőt hasít

a szél, csípős zimankót

szór metsző ujjairól.

Ködös szemekkel kacsint

már a tél, a kialvó

Nap esti zsúrjairól

most csak a csend szűrődik

lágyan. Ég-sínekre

fagynak a csillagok,

derengésbe gyűrődik

a fény, éj-színekbe

öltözött pillangó

a szunnyadni térő táj.

Fekete redők

festik meztelen medreit,

újjászületésre vár

megannyi erdő,

fázva a kihűlt ősz cseppjeit.

2009. November 25.

Átmenet...

Sápadt délután sétálok egymagam,

nézem a táj kitárult birtokát,

tegnap még olyan, mint szikkadt kenyér,

ma eső mosta nyirkosra testét.

A buja nyár elutazott, messze van

már forró heve. Álom iskolát

nyit az ősz, tábláiról hófehér

krétapor hull, fákon csillanó dér.

Kapujában tétován ácsorog

a tél, várakozó szeméből most

ezüst köd szitál. Szája hideget fúj,

tűin levendulaszín függönyt varr

az estre. Kábultan tántorog

az éj sötét felhői közt a Hold,

november szekere lassú fagyba húz,

s a horizontba holt szendergést mar.

2009. December 2.

Téli csók

Szél-harangok dallamát szórja

az álomba sejlő lég,

ezüst pilláit paplanná fonva

a tájra hunyta a tél.

Sóhaján hamvas opálba dereng

az Ég, pőre csend-avart

hullat est-színű felhőiből.

Fakuló fények ajkán lehel

zúzmarát a fákra, halkan

bőrömre tapad mezőiről

könnycseppenként remegő dér.

Bágyadt ezüstöt fércel ujjain

a hajnal halvány tüzű arcára,

alkony-párnáin csitul a lét,

míg csupasz lelke égi húrjain

andalít, igézve szűzi havára

omlok, szívemben fellobog

a remény ősi, szent lángja,

csókja ízében elporlok,

sejtemmé lesz békés világa.

2009. December 20.

Csendbe hullva

Kihűlt a fény, homályos ezüstbe

fonta magát. Puha léptű tél

hamvas ujjain fakón derengő

opál-takarót szőtt az Égre.

A természet szíve csitulva lüktet

már, és szendergést csókol a dér

fagyott földek meztelen, repedő

testére. Álom-paplant fércel

zúzmarás tűin december, csupasz

kérgű fákra most tej-gyöngyök

hímeznek csipke-nyoszolyát.

Szelíd sóhajban szuszog a táj,

az évszak lelke, mint ősi lián,

körülfonta. Hópillék közt kutat

a szél, nesztelen az est-öböl

partjain megpihen. Hó-forgács

hull, avaruk pőre csend-ágy,

párnáin szunnyad el a világ.

2009. December 16.

Pőre csendben

Meztelen szendergés fátyla

alatt szuszog a világ,

zúzmarát szitál a tél

hamvas szeme pilláiról.

Bágyadt ezüstje a fákra

csókolt derengő csillám,

ajkából hideg sóhaj-szél

lobban, a dér szikráiból

álom-fényeket fércel

a tájra. Nesztelen hullat

fehér könny-szirmokat puha

felhő-ormairól, alkonyba

halkult, merengő légbe

festi arcát, a lét elszunnyad

áldott békességbe bújva,

a csend lélegzetéig hajolva.

2009. December 20.

Tél-varázs

Fehér könnyekkel érkezett

a tél, ajkának felderengő

hűs sóhaján est-felhőkbe simul

a fény. Szűzi csendjébe olvad

a lég, holdkő színű cseppek

gyöngyein deret csókol a fákra.

Hamvas, angyali lélegzet

tündöklik a tájon, merengő

köd-zápora hóesésbe csitul.

Levendula alkonyán lobban

a remény, áldottan remeg

a világra lelke ősi lángja.

2009. December 21.

Őszi ragyogás

Mint lusta párduc, nyújtózva

ébred az éj, bundáját szétteríti

az est vállán. A sötétbe lehel,

szikrázó ezüstfehér függöny hull

szájából. Jóllakottan kullogva

ásít, álmát a mennyboltra feszíti,

belőle, mint hamvas gyémánt dereng

a Hold az Égre. Fénye elsimul

a légben, s míg szenderegve

megrázza magát, pillái

alól apró égi tűzként szitál

millió lángliliom, kigyúlnak

a csillagok. Lágyan, elmerengve

dért szuszog a fákra, csillámlik

ezernyi tejgyöngy sok kopasz ághintán,

a tér s a Föld őszi fényben virulnak.

2009. December 7.

Szunnyadó fák

Tompa, fém színű felhő dunna

leple takarja be az Ég völgyét,

a könny-avart hullató fák

szürke, vézna testén kérgesedett

idő-ráncokba ül most már a dér.

Lebomlott róluk a levél-ruha,

eső áztatja ágaik tövét,

míg pillájukra halkan lágy

álom-redőket fon édesdeden

november ujjain derengő tél.

Aludni tér lassan a cserjék

minden apja s anyja, lehunyt

szemüknek medrében ringatják

az újjászületés ma még halovány

tavaszát. Lélegzetük csendjén

a légbe puha békesség simul,

éjjel, mint ezüstös csillagár

lelkük tüze ősz-gyöngyként ragyog ránk.

2009. December 9.

Derengő csend

Est-opálba olvad az alkony

hamvas pírja, suttogó szél

halkul pőre merengésbe.

Elsimuló, lágy fény a havon

az elillant őszről mesél.

Puha álom-szendergésbe

gyűrődik a lég, magára

ölti már a tél  dérből lehelt

köntösét. Nem rezzen egy

faág sem, a tér arcára

áhítattal szőtt szűzi csendben

újjászületés dereng.

2009. December 21.

December ölén

Puha talpakon andalog

a tél, zúzmarás sóhaja bőrömre

simul. Hidegből vajúdott dér

lelke hull a természet arcán.

Szélből lehelt köd-harangok

ringatják a fákat, holt-időbe

olvad a szendergő ében éj.

Ezüst-homályba csókolt taván

álomba dereng a sápadt fény.

Jégvirágok gyémánt szálain

szövi a gyermekkor hajdani,

csillogó örömét, alkony ízű

hajnalain fagyba alvad a lég.

Reményben tündöklő lángjain

hóprémbe takart táj angyali

tüzek hamvas csendjébe merül,

szűzi ágyán vele pihenek én.

2009. December 22.

Oldal: Természet, évszakok csókja
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat