Sóvárgó csendben

Halkuló lüktetésbe hímzett

sóhajokban hajol most rám

az éj, mint aranyló ébenrózsa.

Szirmain lomha álom-ívek

mosoly-gyöngyeid rajzolják

pillám alá. Ajkad Nap lopta

perzselő zamatát simítják

arcomra, fényed bölcsőjén

ringatják perceim kihűlt testét.

Ízed lelkem igéző bilincs-vágy,

magányom keserű ősködén

is érzem még hajnalszőtt selymét.

Csendesőként csorog vérem

sajgó ritmusán, parázs szomjam

kigyúl a lélegzetnyi cseppek

tűznyomán. Reszketve égek,

vétkem láncait kell hordjam,

elvesztve is itt lobogsz bennem.

2010. Március 18.

Hogy érezzelek

Egyedül iszom a csend

alkonyzamatát, s az idő

köd-derengésén át most a távolság

prizmáira bontom magam.

Súglak, hogy mosolyod fesd

újra létem arcára! Kidőlt

lélekrönköm öntözd lényed fényzáporán!

Csak ízed mi még életre sarjaszt.

Leheld magad sejlő holnapom

íriszébe! Hintsd el sorsom

tenyerén illatod gyöngyeit!

Ringasd vérem kihűlt medrébe

csókjaid tüzét! Vágyom, olvadjon

ajkadra imám, némán lopjon

vissza karomba, s lényem rögjeit

temesd szíved tengerébe!

2010. Március 24.

Szemembe lángolsz

Sorsom horizontjára dereng

mosolyod Napból szőtt fénye,

szemed szűz csendjébe ringat

az emlékezés öle.

Lélekereim medrébe pereg

ízed, hajnalból fogant léted

íriszemre pecsételt viasz.

Sóhajod tavasz-föveny

borongó ősszel fércelt napjaim

terén, ajkad tüze retinámba

égett, hisz forró lángzamatát

csókjaidnak dajkálja vérem.

A távolság köd lepte falain

bőrőmre vetülsz,  estimámba

ivódsz, s szomjam vágyharmatán

lángolsz szemembe, néma vétkem.

2010. Március 24.

Érezlek még...

Gubókba ráncolódott idő

ringatja vágyam színeit,

íriszemre borítja sejlő

szirmait. Árnyak ívein

magába feszít az este,

puha lélekfűzként hajol rám

emléked. Már régen csendem

homlokába fontalak, láz

liánként kulcsoltad ízed

erembe. Léted gyöngyeit

tenyeremben őrzöm, hitem

morzsái holnapod rögjein

alvadnak. Sorsom lombjain

akár a Nap hajnaltüze

ott dereng fényed. Csonkra sírt

könnyeim repedező tükre

még arcod rajzolja belém,

homályszirtekre láncolt énem

avarba dermedt percek telén

is téged lüktet s érez.

 2010. Március 24.

Meztelen tűzben

Arcomba sápad a csend,

az egyedüllét szirma pőre

vállamra simul. Létem füze

még sorsod partjára hajlik,

árnyködökkel fércelt perc

vetül lélekhántott időmre.

Szavaid Nap itta tüze

sejtredőim burkába hasít,

testem mezsgyéin még itt ég

leheleted, hangod fényzamata

bőröm párnáiba ivódott.

Mint a viasz, lényed pecsét

lett rajtam, magányom éjszínét

emléked könnyfogant visszhangja

elmossa. Szertefoszló, nincsrongyos

jelenem damasztján szegélyt

varr a múlt, érintése lángra

gyújtja sóvárgó szomjam aszályán

haldokló énem. Sóhajokból

sejlő lobbanásom vagy, ízed

bölcső melegébe zárja

derengésem, illúziók dagályán

ringat, érverésem holt habokból

szőtt erén lélegzetet hímez.

2010. Március 24.

Lélekszomj

Könnycserzett képzelet bontja

bennem kelyheit, sóvárgó

suttogás szántja a csendet.

Emlékek hantjába fonva,

tegnapunk mezsgyéin kóválygok,

lélegzetem magába reszket.

Jelenem bőrét burkába

alvadta a bánat, minden

sejtem érted rezdül a távol

ingoványán át. Hullt láva

szavaim ajkadra hintem,

ködhamvas retinámba zárom

mosolyod, fényeit létem

kiapadt medrébe merítem.

Imáim gyöngyeit tenyeredbe

hullatom, érverésem léted

párnáiba gyűröm...percívek

karcsú füzét forrón testedre

simítom...Álmok szegélyét

csipkézi ölébe a valóság,

bár vágyam képzeletén altatna még,

már kifeslem szomjam csepp vérét

ágyamból...lelkemre égett gyarlóság

a pecsét, ma is karodba hamvadnék.

2010. Március 30.

---

Oldozz magadba!

Rég elhalkult sóhajok ízén

álmodom, csendemre emlékfüzek

hajlanak. Elbukott akaratom

ingét legombolja rólam a vágy...

Képzelet tenyere tested ívét

simítja rám, hulló remény tüze

didergeti bőröm. Csalfa alkony

bíbor-derengésén elmémbe hánt

sóvárgó szomjam...létem gyöngyeit

perceidbe fűzném, s fázott

koldusimámban lényed

kandallójánál felmelegednék.

Elparázsló álmaim benned

kibontanám, hitem tört rögjeit

kezedbe tenném...hamvakká ázott

sorsom íriszén kihunyt fények,

titokban szemedbe sejlenek még,

retinád Egén életre kelnek.

Csak terítsd holnapomra még

hangodnak bársony-lombjait!

Öleld puha hajnal-karodba

árva, elfeslő énem!

Úgy vágylak, mint lobbanást a szél,

sebeim feltépett rongyain

remegve...hisz bölcsőm s hantom vagy,

oldozz magadba kérlek!

2010. Március 31.

Magamba temetlek

Csendfüzeket ringat a hajnali

szél, emlékek viaszpecsétje ég

létbőrömön, s a távolság

könnylehelte prizmáin át

magamba hántalak. Szavaid

gyöngyeit ajkamon érzem még,

mosolyod tavaszi fényzáporát

őrzik perceim, vágy-imám

lettél, pedig sorsom tenyeréből

rég kihulltál. De még ma is úgy

zubogsz eremben, mint ősi vér,

sóhajod nyár-tüzű visszhangja láva

medremben, sajgó derengésből

életbe lehel, magányomba fúr...

Bár közönyöd lelkem töri, én

mégis örökre sejtjeimbe zárlak.

2010. Április 1.

 

Oldal: Szerelem
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat