Élek és haldoklom

Kétségek és elmúlás

emelte hegyek között

kigyúltál bennem újra...

szavaid úgy marták

fel az idő köveikből

épített falaim, mint

rozsda marja a fémet,

s perzselik szívemet,

mint sósav a meztelen

bőrt, csontjaim legapróbb

porcáig hatol bennük

a fájdalom, húsomat

tépik emlékeink, világunk

tört romjai dübörögnek

bennem, akár villám

az Égbolt gerincén.

Lassan összeprésel

a múlt és jelen,

rázkódik az álom

és a valóság,

s a régi tűz ősi ereje

úgy vág belém, mint

lehántolt magba a kés,

lelkemig hasítva

a gondolatok és vágyak

keserű ostorát...

Halott álmunk

feltámadó sóhajából

fellobbantja

az eltemetett láng

sírhantját...

Hisz láncra verve

pokolig taszít és

mennyekig emel

a tudat, még ott vagyok

Benned! S mint koldus

a remény morzsáit,

létem összeszorított

kis öklében én is

hordoztalak!

Te kinyitottad összezárt

tenyerem s most újra

megtaláltalak, megláttam

tükrödben lényem

halott darabját, mit

bűnös szerelmünk

temetett kriptába,

hogy most szavaid

gyönyörű kínján

életet leheljen belé

szíved, és sorsunk

a józan ész halál

pengéjével csonkjait is

szilánkokra zúzza

szét, hamvait lelkedig

szórva csendünk

titkos zarándoklatán...

2009. augusztus 31.

Észrevétlenül

Szomjasan iszom

magamba lényed

gondolataid folyamán,

akár kókadt fűszálak

az első harmatcseppet,

lelkembe szívom

a Benned rejtve

lobogó láng csupasz

szépségének minden

fájdalmát, hagyom,

hogy csontjaimba égj

és vérembe porladj,

míg múltunk felizzó

parazsában

elmerülök. Az idő sem

tépte szét lélek-szálaink

összeforrt fonalát,

világunk álom-ösvényein

lényedbe véstem magam,

s Te pillanataink

féltve őrzött örök

tüzén szívem dobbanásába

olvadtál, hogy halálig

éljünk egymásban

kiapadhatatlanul.

2009. szeptember 1.

Vég

Gyalázat mocskába

fúlt az éjjel,

hideg magányba

haltak az álmok...

Hazugság szennyes

bűzében fürödve

hullott rám

a hajnal fénye.

Rothadó posvány-férc

lobbant a megalázott

szeretet hamvain,

tüzében porig

égett ki tegnap

még a hit

lángjain érted élt...

2009. Október 2.

Utolsó dobbanás

Hold-árnyak sóhaján

remeg belém porladó

évek est-illata,

hideg karmokkal

marcangol a csend.

Csontig tépi létem

bőrét, a tegnap keze

dér-szilánkokat

éget vérembe,

télbe dermeszti

zubogó folyamát.

Holt-álommá

aszal az emlékezés

éje, míg vajúdó

perceim sivatagán

szomjazom

pernyévé hamvadt,

múlt-katlanba

zárt évek otthon-ízét.

2009. Október 10.

Csupaszon

Évek béklyói fonják körém

a mozdulatlanság láncát,

sorsom hídján a távolba merengő

emlékezet sóhaja a múlt

kertjének illatát leheli felém.

Alkony-hamvakba hulló tört fény

cseppjei holt-idők lángján

perzselnek. A holnap tüze derengő

köd-szirtekre dermed, éjbe nyúlt

lét-árnyaim úgy fúródnak belém,

mint lélek-sikoly puszta csendbe.

Lassan a hajnal ráncaiba

égetem könnyeim, ajkára

simítom keserű, pállott álmok

ízét. Hideg remegésbe halt

vágyak lázán reszketek, esdve

tépem szét vérző szárnyaimat,

zuhanok a tegnap partjára,

szomjazó perceim nyomán állok,

a bánat ős-karma belém mar.

2009. Október 10.

Oldal: Fájdalom
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat