---

Alkony-csók

Télpára úszik a szél

leheletén, lassan rám hunyja

szemét az est. Nyirkos

sóhajjal csókol a lég,

ajkamra ködpernyék simulnak.

Derengve lelkembe csillog

a szűzi csendbe halványult fény,

lágyan álomba hinti magát

magányom visszhangként koppanó

léptein, s az egyedüllét

meztelen valóján ringó éj

létemre teríti szén-hamvát.

Ölelésében csak porladó

pillanat vagyok, hegedűjét

hallgatva merengésbe

gyűrődnek málló gondolataim.

Ízébe aszaltan hullok

holt percek tengerébe,

dermedésbe szőtt mozdulataim

haván homállyá csitulok.

 2010. Január 9.

Sodródva

Hamuba alvadt fények rejtekén

kutatom a holnapot, árnyak

tajtékába olvad lélekcseppem...

A létezés percekből szőtt tengerén

partot keresve sorsom fáradt

utazóként issza a csendet.

Szemgödrömbe emlékeket váj

az idő szilánkja, kételyt aggat

a hajnalok arcára...Meddő éjek

keserű íze burokba zár...

Gyom nőtte szirteken lassan varjak

elesége lesz hitem, évek

redőibe avasodott álmok

között hajszol a tegnap könnye...

Ködkarok ölelnek, de hív az élet,

halk reményt lehelve még várok,

érzem, még nem csordulhat őszbe

világom, tudom egy nap révbe érek.

2010. Január 13.

Időszirteken

Az egyedüllét zápor mosta

suttogását hallgatom, percek

megrepedő burkain pislog

a valóság, fénysóhajból fonja

rám magát a letisztult jelen.

Arcomra hullva, csitultan pillog

az emlékezet, szelíd hajnalként

körülölel csillagtávolokba ült

végtelen...csendharangok

szólama lobban belém, mint szabad Ég,

mely szárnyaival a légen szétterül

s a horizontra barangol,

elsimulok a pillanatok tenyerén...

Könnyekre vetkőzött múlt pillája

észrevétlen szemhéjamra hunyja sorsom

tükrét, amíg a tér lélekperemén

fogant lét holnapból szőtt virága

kelyhébe ölel s születésbe oldoz.

2010. Január 16.

Lét-rezdülés

Sóhajszirteken megpihent

tegnapok ízét kortyolom,

csendavart sző körém

az egyedüllét hamvas

keze. Szememről ellibben

az árnyak tüze, homlokom

tűnődő emlékölén

merengésbe mozdulnak

a percek, s létvirágom

szirmain könny mosta

múlt-romokból új világ gyúl.

Messzeségbe tolulnak

a bánatfelhők, fényliánok

selymén a jövő rám fonja

magát, sorsom bilincse lehull.

2010. Január 17.

Eloldozva

Könnyekbe olvadt emlékezet

pihen jelenem derengő

horizontján, csendlélegzet

hajol lelkemig, merengő

percekké simul bennem

az idő ködsóhaja. Pőre

leheletként hullok ajkára,

hajnalpárnáira dőlve

érkezem a holnap partjára.

Szétfoszlott keserűség-gomoly

hamvai közt ébred a Nap,

szűzi fényét magamba fonom,

mint pernyévé égetett lap,

úgy mállanak le létemről

múltam árnybéklyói, újra

élek, holttá gyűrt évekből

születtem végzetembe gyúlva.

2010. Január 17.

Holnapokba gyúlva

Éjbe sírt emlékek között

árnyékká olvad a csend,

létemből hulló könnysóhajok

damasztként takarják be

arcomat. Fájdalom-rögök

mállnak szét, hajnalt fest

bennem a hit, pőrén lobbanok

a jövő szirtjeire.

2010. Január 17.

Oldal: Lélek-rezdülések
Scarlett..."Holnap új nap virrad"... - © 2008 - 2024 - scarlett.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat