Az éj ágyán
Őzszínű partokon andalog
a Hold, ezüst lábnyomát otthagyja
szirtjein. Vágyból hímzett pamlagon
kigyúlok, lelkedig lobbanva
magamba olvasztom elrejtett
tüzét. Gyönyörbe izzik a percek
Ege, létem sóhajként csendedbe
hull, meztelen ajkadra dereng
szívem szűz ritmusa. Odakint
leheletté szunnyad a szél, halkan
ránk hunyja szemét, míg csókjaid
lángszirma forrón testedbe takar.
2010. Január 13.
A csend tenyerén
Meztelen némaság dereng sorsom
partjain, halkuló létbe ringat
az idő bölcsője. Álmodba kúszok,
mint száraz, fényért szomjazó inda...
Lényed kortyolva virágot bontok...
lélek-kelyheim bársony szirma
szemeden szétterül...Árnyékként úszom
beléd, csontom is magába issza
rezdüléseid gyönyörű cseppjeit...
Csendre vetkőzött sóhajok
paplanán betakarlak, amíg
odafent a Hold felhőkbe karol...
Pillanattá szelidűlt vágyak perceit
vérembe temetve lobbanok
ajkadra, ott égek szívedig,
hol testünk ős tüze egymásba hajol.
2010. Január 13.
Vágyak ritmusán
Tested meztelen derengése
magába ölel, ajkad tüze
fényfelhőt sző éjünk arcára.
Sóhajtva simítlak remegésbe,
szenvedélyem tiszta tükre
szemedben, így ejtesz csapdába...
Alélt rabként kortyolom ízed
mámorát, szerelemcseppek
részegítő zamatán hullok beléd...
Égig feszülő gyönyörívet
rajzolunk egymásból, reszket
a csend lelke nászunk forró hevén...
Véremig égsz leheleted
lángjain, nyomai bőrőmbe
perzselik kéjed izzó lázát,
eggyé olvadunk...elernyedten
lobogunk, vágyaink börtöne
ránk zárta örök törvényrácsát.
2010. Január 13.